Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 21. szám · / · Árkádia

Árkádia
Edény és irodalomtörténet.

S ha valaki kételkednék, hogy a magyar ugaron való verekedéseiben, a szájas Duna pandúr hada ellen való feszülésében nem ősi akaratosság vezette azt, aki már nincs közöttünk, maga örömére, mi bánatunkra, annak a Tamás-léleknek a biográfus íme ezzel az apróbetűs jegyzettel szolgál:

"Akaratosságára jellemző, hogy egyszer - mintegy két éves lehetett akkortájt - édes apámék egy ismerős családhoz átmentek látogatóba a szomszéd faluba. Egyszer a kis fiú a maga módján jelzi (már akkor s már ezt is a maga módján jelezte! A közlő.), hogy ő neki bizonyos szükségletei volnának. Hamarosan előkerül a megfelelő edény, amelynek azonban alakja és színe elütött az otthon rendszerint használt hasonló célú edénytől. A gyermek szörnyű ordításba kezd, ez az edény nem kell, ő az övét, az otthonit akarja s ettől a követeléstől semmi kapacitálásra el nem áll. Végre is, nehogy komolyabb bajok támadjanak, édes apám befogatott, s gyors tempóban hajtatott haza, hogy a makacs gyermek a saját megszokott edényéhez juthasson hozzá..." (Ady Lajos Ady Endre könyvéből.)

Az első kamoraszék a Margit-legendában van leírva. Azóta nélkülözi irodalomtörténetünk a scatológiai megvilágításokat, igen, s most, hogy Gyulai Pál már rég halott, honnan is fogják megtudni, honnan, mily - billikomot használt Vörösmarty s vajh! minő volt színe és zománca...?