Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 21. szám
Hallod lépéseid ha sétálsz?
Az álmos társalgást szoktad figyelni
Mit két cipőd folytat sétád alatt?
Nem meglepő? kivált ha kavicson jársz.
Hát a kefének halk seprű-neszét
Lesed füleddel ha hajad keféled
Igen? s ha társaság közt ülvén
Hasad megkordúl, elrémülsz ugye
S egyet köhintesz, Igy van-é felelj!
Beszélj: mit gondolsz egykét pillanatban
Olyankor? nem tudod? Az a köhintés
De árva hang az! a te árva hangod,
Oh arra senki nem szokott feleni.
Mit is akartam... igen,
Hűs és meleg szél sétál, néma szádon
Ki és be: a lélegzet. Életed.
Érzed? hallod? hát azt hallod ha nyelsz?
E földön szolgálat nélkül maradtam
Nincs semmi gondom, aaa unatkozom!
Nevess ki, örvendek ha szép fogad van.
Igaz: Te nem tünődtél még egy percig
Mikor roppantak tördelt ujjaid?
A csendes erdő nem jutott eszedbe
Hol vékony ágat törnek valamerre?
Mondd, hát az ajkad ismered?
Mondjad. Hisz tán haraptad ajkaid
Te is, mikor gőgödre szégyen ömlött
S szemed gyujtotta vérvágyó harag
S reménytelen reményeid mikor
Dühöngtek szived rengő ketrecében
S szögezted a szádat, hogy egy nyögés
Ne jőjjön a mélységes háborúból
Amit rendeznek kórod bestiái?
Hát sóhajod mindig meghallod-e
S meghallgatod, mondd? végigolvasod
Mig röppen halkan, azt a névtelen
Sürgönyt, kit a távol halálnak adsz fel?
A kalapodra hullott már levél
Az őszi fák közt? nékem a kabátom
S mellényem közzé is szállt egy levél
S szivemre csúszott. Ó de furcsa ez.
Jaj hadd kérdezlek! a friss kis hidegre
Emlékszel, amit ujjhegyedre vettél
Mikor betűket húztál ablakodra
Télben, midőn a hályogos üveg
Hólepte kertbe, s alvó múltba néz?
Szemed megérzed néha hirtelen
A két szemed, mikor húnyod s nyitod?
Érzed hogy él a két néző csiga?
Sejdíted ízetlen s érzékeny ízét?
Nem kóstolgattad azt a ritka percet
Mikor melegszik a szem s elborúl
S az orrcimpákba is meleg vegyűl
S csiklandós lesz belűl, meg is remeg
S szemed golyóján félig ecetet
S tokajit érzel félig s ájuló
Eszmélettel látsz égő óceánt
Amely már összecsap fölötted.