Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 21. szám · / · Pikler J. Gyula: A pénz vásárlóereje és az infláció
Ilyen fölös ("infláció") pénz a háború előtti időben nem volt (vagy meglehetősen állandó és változatlan mennyiségben és arányban volt) a forgalomba jutott pénzben, míg ma a kibocsátott (kifizetett) pénzeknek nemcsak a túlnyomó, hanem amellett még napról-napra változó (napról-napra nagyobb) része is ilyen minőségű pénz és ez a különbség, nem pedig az aranyfedezet különbsége magyarázza azt, hogy a háború előtti pénz nagyobb és állandóbb értékű volt, míg a mai (inflációs) pénznek kisebb és az infláció folytonos növekedése (nem rekurrens pénzeknek a folyton növekedő forgalombahozatala) folytán folyton csökkenő értéke és vásárlóképessége van.
De viszont az a körülmény, hogy a mai pénzben, még a leginflációsabb (orosz és német) pénzben is van a fölös pénz mellett kényszerűen-rekurrens pénz is, habár kis mennyiségben, ez a körülmény magyarázza viszont azt, hogy a mai inflációs pénzek leginflációsabbjainak is van még vásárlóerejük (úgy belföldi vásárlóerejük, mint külföldi kurzusuk). Még mindig van bennük ugyanis kényszerűen rekurrens, azaz hitelpénz vagyis valódi, végső keresletű és bizonyos végcélokra abszolút nélkülözhetetlen pénz is és ez a kis mennyiség adja meg a pénz egész tömegének a (bár megfelelően csekély és felhígított) értékét és vásárlóerejét.
Egészen teheoretice és szélsőségesen fejezve ki ugyanis a dolgot: bármilyen nagy tömegű legyen is a kényszerűen-rekurrens, valódi pénz, ha belekeverünk akár csak egy fillérnyi fölös, nem rekurrens pénzt, nem hitelpénzt, ez az egy fillér "inflációs" fillér, inflációssá, bár csak megfelelő kis mértékben inflációssá teszi az egész pénztömeget, megfelelő kis mértékben felhígítja és csökkenti annak a vásárlóerejét [*] (és kezd agiót adni az aranynak) és megfordítva: bármilyen nagy legyen is az inflációs pénznek a tömege, amíg van benne csak egy fillérnyi kényszerűen-rekurrens, nélkülözhetetlen, végső keresletű, valódi pénz, hitelpénz, addig az, az egy fillér még mindig vásárlóerőt, habár megfelelően csekély felhígított vásárlóerőt ad az egész tömegnek (és kezd határt szabni az arany agiójának).
Az egész felfogásnak és megállapításnak a helyességét meglepően illusztrálja és bizonyítja a török valutának a mai állása is. Míg ugyanis Oroszország és a közép-európai államok (Magyarország, Ausztria és Németország) pénzének az értéke (a külföldi kurzusokban kifejezve) a békebeli alig néhány ezredrésze, sőt (Németország) kevesebb, mint 1/10 milliomod részére süllyedt, addig a béke előtt is már dezolált és azóta a nagy háborún és még utóháborúkon is átment Törökország papírpiaszterének az értéke a békebeli értéknek csak 1/6-od részére esett. Ez azonban sem a kereskedelmi, sem a fizetési mérlegnek [*] , sem az állami budget valamely jóságának, sem Törökország jelene vagy jövője iránti nagyobb "bizalomnak", hanem egyszerűen annak a következménye, hogy a török kormány a pénzrendszernek egyrészt a szervezetlensége, másrészt a kormánytól való relatív függetlensége és még a háború előttről származó megkötöttsége folytán nem volt annyira abban a helyzetben, hogy hamis bankókat nyomasson, mint a nyugati országoknak a kormányai. [*]
[+]
[*]
[*]
[*]