Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 20. szám · / · Molnár Ferenc: Vörös Malom
Éjjeli mulatóhely, a színpad egész szélességében. Bar, asztalok, füst, ragyogó világítás.
Nők, férfiak. Zene.
(Egy asztalnál ül Alfonz Mimával.)
János: (Lélekszakadva rohan be): Miért nem vártál meg?
Mima: Több volt mint egy perc.
János: Az istenért lásd be, borzasztó nehéz helyzetem volt.
Mima: Mindegy. Késtél.
János: Meg kellett neki magyaráznom!
Mima: Megcsókoltad!
János: Nem!
Mima: Esküszöl?
János: Arra, hogy szeress!
Mima: Miért rendetlen a nyakkendőd... a hajad... a gallérod... ?
János: Megvertem.
Mima: (Felsikolt) Szereted!
János: Nem. Téged imádlak. És a menyasszonyomat... a nászéjszakán... megvertem az ágyában... mert nem akart hozzád engedni... véresre vertem...
Mima (boldogan felsikoltva): Te! Igaz ez?
János: Igaz!
Mima: Igaz ez? (Vadul megöleli, csókolja): Megverte... a menyasszonyát... (Csókolja)... Ez rossz cicám, mert ő most még jobban fog szeretni és te... te szereted.... láttam, mikor megcsókoltad... és most, hogy megbántottad... még jobban fogod szeretni... nem birom... féltékeny vagyok... ostoba voltam... én vagyok mindennek az oka! Miért vetted el? Miért szeretted meg?!
János: Nem szeretem... Csak téged!
Mima: Nem igaz!
János: De igaz!
Pincér (italt hoz)
János: Gyere, igyunk, igyunk mámort, felejtést! (Isznak. Alfonzhoz): Igyál, te szomorú ember! Eleget voltál boldog, most én következem!
Alfonz (Mimához): Ülj az ölébe. Csókold. Engem senki ne sajnáljon! (Nagyot iszik.)
Mima (Jánosra borul): Gazdag vagy! Otthagyod! Velem jössz! Most már örökre együtt maradunk. Szeretsz?
János: Imádlak!
Mima: kívánsz?
János: Megtébolyodom érted.
Mima: Két nap, két éjszaka ki se jövünk a szobából!
János: Te boszorkány... (Vadul csókolóznak.)
Mima (Fájdalmasan): Alfonz... búcsúzz el tőlem! (Koccintásra emeli poharát.)
János (Pénzcsomót dob az asztalra Alfonz elé): Nesze pénz, hogy ne fájjon!
Alfonz: De aljas vagy!
Magister: Bizony az!
Fiókák: Aljas! Aljas! Hej!
(Isznak mind hárman. A zene iszonyúan szól. Csókolózás. Tánc.)
Francia nő (kacéran közeledik Alfonzhoz): Gyere!
Alfonz (felugrik, táncolni kezd a francia nővel.)
Francia nő (tánc közben): Hagyd ott azt a nőt! Én többet fizetek!
Mima (hirtelen): Mindig evvel a nővel táncol, én nem birom ezt, belehalok a féltékenységbe! (Sikoltva): Alfonz!!!
Alfonz (tovább táncol).
Mima (kiáltva): Alfonz! Ne táncolj evvel, megtiltom! (Felugrik, eltépi őket egymástól, a nővel összeverekszik.)
Francia nő (sikoltozva elmenekül)
(A zene most halkan szól.)
Alfonz (brutális ütésre emelve öklét): Miért nem hagysz békén?
Mima: Nem tűröm, hogy ezzel táncolj.
Alfonz: Most vagy féltékeny, mikor megjött a szeretőd és örökre elvisz?
Mima: Most. Most és mindig.
Alfonz: Mit akarsz tőlem?
Mima: Hogy szeress és szenvedj!
(János elbóbiskol)
Alfonz (visszaroskad az asztal mellé): Megölöm ezt a gazembert! Meggyilkolom ezt a gazdag gazembert. Nem bírom tovább. Megölöm.
Mima: Te csacsi. (Cirógatja) Meg tudnád ölni?
Alfonz: Ezerszer. Ha ezer élete volna.
Mima: Ennyire tudnál szeretni?
Alfonz: Te boszorkány.
Mima: Milyen nagy érzés! Valakiért embert ölnek... (A két férfi közt ül, most a félálomban levő Jánoshoz fordul): ... A menyasszonyodra gondolsz!
János (kábulatban): Részeg vagyok a bortól, a fáradtságtól, a szerelemtől... tőled és a boldogságtól... csókolj meg! (Csókolóznak)
Mima: Ha a menyasszonyodat szereted, meghalsz. Elvesztettelek. Oly édesek és forrók ezek a tejillatú lányok, akik soká vártak. Mindent tudok. Végem van.
Alfonz (sírva borul az asztalra)
Mima (fájdalmasan): Ne sírj, te gyerek! Még egy pár év és oly csöndesek leszünk a temetőben. Igyál. Kihűl a szívünk és nem fogjuk egymást szeretni. Csak én foglak még ott is szeretni... (Jánoshoz fordul)... téged. Mikor már csak csont leszek... akkor is foglak szeretni... (Alfonzhoz): Ne sírj, unlak, sose szerettelek, ezt az egyet szerettem, de ez most eljön velem az ágyamba és én még részegebbre csókolom és ő józanra csókolja magát a karjaimban és megcsömörlik és visszamegy a friss szűzhöz, akit megvert és felcsókolja a könnyeit és felszakítja az életét és gyereket éget a testébe és engem megátkoznak mind a ketten... (Jánoshoz): Alszol?
János (félálomban, kábulatban): Részeg vagyok... tőled...
Mima (Alfonzhoz, aki még egyre sír): Ne sírj, szamár. Te sem mutattad még meg nekem, hogy hogy tudsz szeretni. Mindig csak hasznod meg gyönyöröd volt belőlem.
Alfonz: Aljas lettem érted.
Mima: Mi az? Semmi.
Alfonz: Csaltam érted.
Mima: Semmi.
Alfonz: Loptam, raboltam.
Mima: Semmi.
Alfonz: Hát?
Mima: Ölni. Tudnál értem?
Alfonz: Egyvalakit.
Mima: Kit?
Alfonz: Ezt itt.
Mima: Róla van szó.
Alfonz: Megölni?
Mima: Még ma éjjel.
Alfonz: Vigyázz, hallja.
Mima: Részeg. Alszik. Még ma éjjel megölöd. A pénze a tied. És én is a tied vagyok. Ha a kés benne van a szívében, nyugodt lehetsz örökre. Én mást nem fogok szeretni. Csak ezt szerettem. De abba bele kell nyugodnod, hogyha meghalt, akkor is fogom szeretni. Csak épp hogy nem fogom látni többet.
Alfonz: Vigyázz, hallja.
Mima: Nem hallja. Részeg. Szerelmes a menyasszonyába. Ha nem öljük meg, én belehalok és elpusztítalak téged is. Védjük magunkat. Rád nézve többé ebben az életben nincs jobb üzlet. Gazdag leszel és én a tied maradok. (Nagyon fájdalmasan): Csak abba nyugodj bele, hogy még akkor is szeretni fogom. Csak nem találkozunk többé. Tehát?
Alfonz: Igen. Mikor?
Mima: Ma éjjel.
Alfonz: Hol?
Mima: Nálam. Az én szobámban. Odaviszem. Te elbújsz az ágy alá.
Alfonz: És végigjárjam, amíg...
Mima: Nem. Most már soha többé. Maradjon örökké adós nekem ezzel az éjszakával. Hadd sírjam vissza ezer évig mindig, mindig csak ezt az egy éjszakát. A pénze a tied.
Alfonz: És te?... végre senki másé...
Mima: Egy halotté. Amíg élek, a haszonélvezet a tiéd. Pfuj, de utállak.
Alfonz: (feláll)
Mima: Menj előre. Bújj az ágy alá. Ha bejövök vele, ne mozdulj. Az ágyra ültetem, ez lesz a jel. Akkor fogd meg a lábát, én meg hátralököm a testét. Aztán szúrd keresztül a szívét. Bátor katonám. Pfuj... de imádlak.
Alfonz (elmegy)
(Jánoson észrevesszük, hogy mindezt hallotta. Az utolsó mondat alatt titokban elővette a hátsó zsebéből a revolverét és áttette a kabátzsebébe.)
Mima (hamisan): Alszol, édesem?
János: Tessék? (Úgy tesz, mintha most riadna fel.) Nem alszom szívem, részeg vagyok, kábult vagyok.
Mima (túl kedvesen): Megyünk szívem.
János: Hozzád?
Mima: Igen. Az én szegény szobámba. Az én piszkos szobámba. Az ragyogjon fel a szerelmünktől, mint egy templom. Ott öleljük át egymást... és sírjunk és nevessünk...
János: Gyere... (Felkel)
Mima: (szenvedéllyel): Gyere, vőlegényem!
(Egymást átölelve elmennek.)
(Hirtelen iszonyú erős jazz zene szólal meg, amely gyorsan lehalkul. Lassan sötétség támad és csönd lesz.)
(Jelzőharang.)
Magister: Rubicante! Minden kapcsolót be! Szikrabontó a maximumra! Nyolcszázezer Volt a középen! Nagy feszültség mindenütt! Graffiacane! A millió kalóriás pokolszenet! Malacoda! A manométerhez! Farfarello, Scarmiglione, Alichino, Cagnazzo, Barbariccia, Libecocco, Draghignazzo, Ciriatto! Mind a helyén van?
A megnevezett ördögök: Igen!
Magister: Fiókák! A tűzre, hogy reszkessenek a kazánok!
Fiókák (mindenütt raknak a tűzre): Hej! Hej! A tűzre!
Lobog a tűz!
Dohog a tűz!
Robog a tűz!
A tűz, a tűz, a tűz!
Hej! Hej!
(Óriási sugárzások. A lendkerék fordul, szikrák pattognak körülötte.)
magister: Lezárni a tűztokokat. Kész?
Valamennyien: Kész!
Magister: Vigyázz! Előre! (Megmozdít egy emeltyűt. Berregés.)