Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 19. szám · / · Figyelő

Földi Mihály: A jégcsap
Zilahy Lajos bohózata

Zilahy Lajos új színműve, amelyet a Belvárosi Színház mutatott be, érdekes vegyüléke a tisztán szórakoztatásra szánt bohózatnak s a mélyebb forrásokból fakadt emberi komédiának. Témájában van egy hamisítatlan moliérei gesztus. A férj, aki a legtehetségesebb és legtehetetlenebb helyzetekben hűtlenségen véli rajta kapni feleségét s akkor érzi magát a legbiztosabb pozícióban, amikor valóban megcsalják, elgondolásában a moliérei hősökkel tart vérbeli rokonságot. Megrajzolásának eszközeit azonban már a legkönnyebb francia bohózatok fegyvertárából vette elő Zilahy. Inkább bohózatos furcsaságait hangsúlyozza, mint minden emberrel közös tulajdonságait. Torzít, hogy nevessünk, egyszerűsít, hogy bonyodalmas helyzeteket teremtsen s elfordítja figyelmünket az örök komédiáktól, hogy néhány negyedórára jól nevessünk, - amiért hálásak vagyunk. Egyébként könnyűvé teszi önmagának a feladatát. Nem a férjet s nem a féltékenység komikumát viszi színpadra, hanem egy nagyképű és ügyetlen, s ami tán a legsarkalatosabb hibája: aggasztóan korosodó férjet, akinek kapkodó féltékenysége köré sző mulatságosabbnál mulatságosabb jeleneteket, - derűs variációkat a régi témához. Tegyük mindjárt hozzá: hivatott kézzel.

Hivatott kézzel és friss szemmel. Zilahy egyik legértékesebb írói tulajdonsága, hogy van valami szuggesztív frissesség a látásában s elemi erővel feltörő közvetlenség az írásában. Új részleteket vesz észre régi dolgokon s ez új részletekkel hamisítatlan levegőt, élő alakokat tud teremteni. Az első felvonásban néhány epizódalakkal és néhány szóval színpadra viszi egy egész pályaudvar zenebonáját. Ez a friss látás eleveníti meg alakjait is. Magát a féltékeny férjet is, akit itt nem annyira féltékenységével, mint inkább a mestersége karikírozásával tesz élővé, azzal, hogy kozmetikus, aki doktori allűrökben tetszeleg s tudóskodó pózaiban a himlőoltás elméletét akarja felhasználni felesége ifjúsága és az egész női nem hűtlensége ellen.

Az élet frissessége árad a többi alakból is. Itt van a jogász, ez a sok értékes lírával megrajzolt diák, akinek nincs pénze a vizsgadíjak lefizetésére s szerelmi magánnyomozónak csap fel, aztán Kristóf bácsi a platonikus házibarát, a forróvérű, de jégcsaposkodó pesti asszonyka, az álszenteskedő, szeretőt irigylő barátnő, az álmos és tekintélyes vasúti portás, s az epizódszereplőknek egész sora. A friss anyagból, a jól elgondolt alakokból kitellett volna egy moliérei hajlandóságú komédia. Zilahy azonban inkább gyorsan pergő bohózatot akart írni s ezt a célját el is érte. Kitűnő első felvonása van, ellenállhatatlan második.

A "Jégcsap" alkalmat adott egy színészünknek, hogy régóta sejtett nagy képességeit teljes tökéletességükben mutassa be. Kabos Gyula, aki a jogászt játszotta, moliérei színész. Messziről jött ez a művész és nagy értékeket hozott, minden hangja, minden mozdulata mögött ott vibrál az élmény és tehetség. Őserejű komikum tombol benne, a természet viharos, termékeny, de művész-ösztöntől gyeplőzött erejével: Pallenberg, de magyar és friss. Nagy feladatok állnak előtte s ha megkapja, (ami sohasem biztos a mi színházi világunkban), nagy sikerek is.

Az előadás egyébként nem ért fel a darabhoz sem tempóban, sem stílusban.