Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 19. szám · / · Ignotus: Rákosi Viktor
Van egy versem egészen fiatalkori, mely vesztemre népszerű lett, megzenésítették kétszer is, dúdolták kabarékban: Bölcső előtt. Ennek a versnek az a története, hogy 92 vagy 93 karácsonya előtt Rákosi Viktor verset kért néhányunktól a Budapesti Hírlap karácsonyi melléklete számára, - éntőlem azzal a segítséges utasítással, hogy írjak verset "egy veres hajú asszonyról". Én nem egy veres hajú asszonyról írtam - bár versecském, ami közhelyes, szólhatna arról is, - de a kilencvenes évek egész Budapestje benne van ebben az utasításban. Toulouse-Lautrec, Felicien Rops, Oscar Wilde, absynth, Verlaine... mindez benne motozott ez ujjmutatásban nem a Rákosi Viktor saját ízlése, csak a fiatal kezdő vélt ízlésének adott megértő engedmény gyanánt. Ő maga nem így volt modern, őt nem csalta Párizs nem igézte Moszkva, - ő, megható ösztönnel, Mark Twainhez húzott. Ösztönnel mert a Tiszától a Missisippiig bizonyára nagy az út, de, az irodalomban, még mindig kisebb, mint a Tiszától a Szajnáig. A gulyás ugyan más fából van faragva, mint a cowboy, de a titkos agráriusság, mely Amerikának gyárvárosaiban is benne lappang, rokonabb a magyar hajlandósággal, mint Párizsnak, még falusi környékének is ezer esztendős városiassága. A magyar epikum, mint Schöpflin Aladár éles szemmel látja meg, amúgy is inkább anekdotázó, s ha az amerikai humor bukfencezőbb is a magyarnál, de erejük egyformán a paraszti józanész, a napfényes siklású embermegvilágítás. Rákosi Viktor tele volt kedvesen kárörvendő emberismerettel s meg volt benne a született írónak az a hatalma és ökonómiája, hogy ez ismereteit ne nyersen elmondja, ami zsurnalizmus, hanem beépítően megéreztesse ami művészet. A nagybácsi, ki nem tud este elaludni, ha előbb egy kicsit meg nem üti a guta, a hotelbeli vendég, ki egy óra múlva fölkopogja szomszédját, hogy mi lesz, mikor vágja már földhöz a másik cipőjét is... kötetnyi neurológiáknál többet mondanak. Rákosi Viktor nem utánzója, hanem rokona volt Mark Twainnek, úgy a humoristának, mint a romantikusnak az amerikai mester nem egyéniséget adott neki, csak technikai lehetőséget, s mint Gárdonyi Géza, ő is: szegényebb, de tiszta és saját fénnyel csillog a Jókai s Mikszáth ragyogása mellett.