Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 17-18. szám · / · Figyelő
Mantovában, az elaléltan álmodó régi olasz város csöndjében él a magyar Petőfi Sándor költészetének egyik legalaposabb ismerője. 1905 óta, hogy Petőfi "Felhők"-jének olasz fordításával elkészült, csaknem húsz éven át Petőfi volt annak a kontempláló életnek középpontja, amelyet Umberto Norsa nesztelenül és láthatatlanul folytat szülővárosában. Hányszor kellett elolvasnia Petőfi lírai költeményeit, amíg lefordításukkal elkészült, hányszor újra végig mennie rajtuk, amire sajtó alá megérlelte, amire könyvbe gyűjtötte őket! Az itthoni Petőfi ismerők hivatásosai között is kevés olyan akad, ki életének annyi esztendejét töltötte volna Petőfi társaságában. S Petőfi műveivel egyidejűleg a Petőfire vonatkozó nagy irodalmat is végigbúvárkodta Norsa. Nem sokkal a háború előtt jelent meg Petőfi fordításainak hatalmas két kötete, mely Petőfi minden lírai költeményét magában foglalja. Hét esztendei nehéz munkának sok töprenkedésnek, sok csüggedt és sok lelkes órának gyümölcse. Azóta Norsa más tájakra is el elbarangolt. Óriási nyelvtudása, amelynek alig van határa, minden európai és csaknem minden egzotikus irodalomban otthonossá teszi. Lefordította oroszból Krylov állatmeséit, angolból Tennyson "In memoriam"-ját, szanszkritból Amaru szerelmi verseit. S hogy a szilveszteréji harangszó századszor zengte világgá, hogy megszületett a tizenkilencedik század egyik lánglelke, a magyar Petőfi újra visszatért Norsa ahhoz a költőhöz, ki idegen létére is életének egyik nagy és örök élményévé lett, kinek dalai kisérték végig pályája nagyobbik felén és vigasztalták meg a gyásznak sok nyomasztó óráiban. Megírta honfitársai számára és a maga Petőfi fordításainak mintegy a magyarázójául Petőfi életét. Most jelent meg a kis könyv a római Foriggini cég "Profili" című életrajzgyűjteményében, az irodalom, a művészet és a tudomány legnagyobbjainak, életrajz sorozatában, mint talán végső hangja annak az ünnepi karéneknek, amellyel Európa Petőfi emlékét ezen az évfordulóján megszentelte.
Petőfi világra szóló hatásában csekély a része élete regényes befejeződésének. Annak, hogy a szabadság harcosa volt, és hogy karddal a kezében ragadták el erről a földről égi seregek. Más nemzeteknek is voltak a tizenkilencedik század szabadságküzdelmeiben katonaköltői, kik dalaikkal vérüket is elvegyítették a harcok fergetegébe. Az olasz Mameli, a német Körner mindig kézügybe eső párhuzamként kínálkozott, valahányszor Petőfi szóba került. Abban a külföldi cikk-irodalomban is, mely a Petőfi centenáriumnak köszöni keletkezését, sűrűn találkoztunk a német, meg az olasz szabadság-költőre hivatkozással. S az alkalmi írások túlnyomó része Petőfi életének végső szakaszát és benne szellemének inkább politikai érdekű nyilvánulását ünnepelte. Bizonyára azért, mert elragadó szépségű az, de alkalmasint azért is, mert Petőfiről az átlagos műveltségű külföldi ember alig tud egyebet. Milyen kicsiny lehet a száma Olaszországban is azoknak, kik Norsának szinte tudományos pontosságú Petőfi fordítását elolvasták. Az ő számukra, de általában minden ismeretre vágyódó művelt olasz ember számára írta meg kis könyvét Norsa. Megismerteti benne az olvasót Petőfi csodálatos életével, még pedig ahol csak teheti a költő szavaival, Petőfi költeményeinek közbetoldott olasz szövegével. A költőt beszélteti még egyszer, de ezúttal művének válogatott példáin által. A legszebb, a legjellemzőbb Petőfi versek vonulnak el az olvasó előtt. Összeválogatásukban Norsa ízlése és ítélete megállta a legnehezebb próbát. Mennyire el tud merülni, mennyire a szívével képes gyönyörködni ez a tőlünk messze idegenben élő barátunk, ki soha magyar földön nem járt, s a művészetnek, melynek tolmácsává szegődött soha zengését nem hallotta, mindabban ami Petőfi művészetében olyan sajátosan magyar. Sohasem az egzotikum, tehát a jelenségek külsőségei ragadják meg, hanem leírásban, kitörésben, elmélázásban mindig a belőlük kisugárzó költői erő. Ezért van az, hogy Petőfi szerelmi költészetét, amely pedig híjával van az egzotikumnak, olyan mély lélegzettel tudja élvezni. És részint ezért van az is, hogy politikai költészete iránt oly csekély méltánylást mutat. Petőfi politikai költeményeiben úgy érzi, korának gondolatait és jelszavait válogatta s a gondolkodásnak ugyanazokat a nem esztétikai elemeit iparkodott költészettel átjárni, mint például az olasz risorgimento költői. A politikum azonban megemészthetetlen matéria a költés számára, mert lényege szerint idegen tőle. Norsa nyilvánvalóan a hazája béli költők politikai versezetein sem lelkesedik. Pedig ott olyan nagy művészek költészetének is lényeges anyaga volt a politikai tartalom, mint Carducciénak.
Polémikus hangokat azonban csak igen ritkán hallat Norsa. Nem sokat elmélkedik, nem sokat magyaráz: a költőt idézi és szavait a maga adataival kiegészítgeti. Könyve ettől folyamatos olvasmány, amelyet nem könnyű félben hagynia annak, aki belefogott. Bizonyára sok olvasója lesz odahaza és Petőfi zenéjének sok fogékony lelket fog megnyitni. S Petőfit szeretni annyi, mint az ő szerencsétlen hazáját szeretni.