Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 15 -16. szám · / · Figyelő

Kürti Pál: Paul Neubauer versei

Paul Neubauer Wohin kötetének egyik ciklusát Szántó Hugónak, a kiváló Németországba szakadt metafizikusnak ajánlja és fájdalmas bizonyságát adja ezzel a költői ige tragikus megkötöttségének. A filozófus művében csupa karcsú dialektikai híd ível bele egy szelíd napsütésben tündöklő transzcendens tájképbe, míg a versíró valami erjedő lírai mitológiával viaskodik, gyakran - hiába. Az ő lírája: körülzengése annak az Istennek, akivel az ember örök harcban és örök ájtatos alkuban van a lélek elveszített ősbirodalmáért. Nagy leszámolás ez azzal az Istennel, aki az egyből a sokat teremtette és csak néha: a csöndben, az árnyékban, az éjszakában, az emlékek búcsújárásában és a vágyak reszketeg ágaskodásában hajol fölénk.

A harcban ám megcsorbulnak a fegyverei és a maga arisztotélikus Istenére gyakran más Istenre szabott szó-palástot álmodik. Verseiben hazajár a Rillke dekoratív Istene és súlyos viharfelhőkből néha elődübörög az expresszionisták romantikus Istene. A Novalis nehezen hömpölygő, zsúfolt miszticizmusára emlékeztetnek ezek a szélesen elterpedő fohászok és előfutárai talán egy elkövetkezendő nemzedék nagy lírai kitörésének. Most: Paul Neubauer versei kissé még fájdalmas anakronizmusok. Éppen Németországban dúlnak a leghevesebb ütközetek az elmúlt korszak értékeinek dekompozíciójáért, ebben az új formakincsért támadt nagy csatazajban történhetett meg az az elemkeveredés, amely a Neubauer-versek Isten-keresését sokszor-sokszor idő-előttivé és meddővé teszi. Vagy talán nincs és nem lehet még szükségünk erre a személytelen, éj-palástos, titokzatos rezdülésekben megnyilatkozó Istenre?...

Azért néha feszesen, mindent adóan és megborzongatóan simulnak a szavak ezekhez az érzékileg alig átfogható víziókhoz:

Auf dass wir uns quälen,
Bauen wir Häuser
Und sagen die Worte
Und kreuzen die Schwerter
Des Ich und des Du!

Az én-érzés végtelen fájdalmának talán legszebb és legpuritánabb dalba-foglalása ez a néhány sor.

...Meg kell azonban kérdeznünk: az a furcsaság miért történt meg, hogy egy költő, aki ilyen forrón és áhítatosan küzd a maga abszolút világképéért, Romain Rollandnak, a világnézeti arany középutasok fejedelmének ajánlja verskötetét?