Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 15 -16. szám · / · Figyelő
A jó utikönyveket bizonyára nem kell már megvédelmezni a Baedekerek ellen hajdanában gyártott s időközben szerencsésen divatból kiment elmésségekkel szemben. Mint a lexikon, a Baedeker is nélkülözhetetlen segítőtársa az érdeklődő, utazó, nézdegélő, kereső embernek s a friss impresszókat nemhogy elkergetné s zavarná, hanem előkészíti, megkönnyíti befogadásukat. Ó, a Baedekerrel kezében idegen országok gyönyörűségei között ballagó embert dehogy mosolyogjuk le már, mélységes irigységgel gondolunk rá s olykor végigsimogatjuk szemünkkel, sóhajtva és lemondással teljesen, a régi jó időkből megmaradt piros köteteket. A szükség, a nyomorúság, a nagyobb utazás ábrándjának teljes hiúsága megismertet bennünket a magunk apróbb kincseivel a elindulunk tapogatózva megmaradt kis világunk elhanyagolt ösvényein. Nem jutunk el a felhőbe nyúló havasok közé, s nem leljük fel letűnt századok gazdag művészetének dús emlékeit. Hiába áltatnánk magunkat: sem Svájc, sem Tirol, sem Olasz palazzok, sem egységes hangulatú városkák nem kínálkoznak itthon. Meg kell elégednünk egy-egy hegycsoporttal, panorámával, elsősorban Budapestnek - s ez valóban grandiózus - változatos, a környék száz helyéről elénk táruló, soha meg nem unható képével, néhány utcával, házzal, erkéllyel, kapubejáróval. S ha mindez szerény és kevés : bizonyos, hogy közömbösen mentünk el a mi világunk számtalan olyan természeti s művészi szépsége mellett, mikhez hasonlókat élvezve vettünk számba, mihelyt messze idegenbe jártunk. De maga a nehéz sors nem is lett volna elegendő ahhoz, hogy keressünk s találjunk is kárpótlást az elvesztettekért. Hogy most egyre nagyobb tömegek szemei előtt tárulnak ki Budapestnek, közelebbi és távolabbi vidékének s elsősorban a Duna gyönyörű völgyének értékei, az nem utolsó sorban néhány bámulatosan lelkes, mondhatnám rajongó ember érdeme, kiknek élén Barcza Imre és dr. Thirring Gusztáv három füzetet adott már ki a "Részletes magyar útikalauzok"-ból. Aprólékos, pedáns, de minden nagyképűség nélkül való megbízható könyvecskék ezek. Aki egyszer megbarátkozik velük, annak nélkülözhetetlen útitársává szegődnek. Magam is számtalan ember kezében láttam e barna füzetet. Kétségtelen, hogy azt az egyre növekvő - régebben, mifelénk, szinte ismeretlen - emberrajt, mely vasárnaponként rövid nadrágot húz, botot vesz a kezébe, zsákot a hátára: Barczáék kalauzolják. Az ő könyveik árulják el nekik, kik járatlanok voltak saját útjaikon, merre lelhetők a legkisebb fáradtsággal a legszebb völgyek és csúcsok, természetkivágások, tájképek, melyek előtt bámulva áll meg a turistáskodás új híve: nem hinné el, ha nem látná saját szemével, hogy Budapesttől egy-két órára a dombsoroknak, hegyláncolatoknak ez az elragadó s a monumentalitásig fokozódó látványa található.
Felesleges mondani, hogy a szabadba vonuló hátizsákoknak jelentékeny része a háborúból maradt meg gazdájának. A háború tömérdek embert megtanított az élet apró, sőt kicsinyes örömeinek megbecsülésére. S aki masírozott valaha poros úton, idegen tájon, izzadva, fáradtan, láthatatlan, de kérlelhetetlen láncokkal sok ezer társához parancsolva fenyegető célok felé, azt talán élete végéig minden sétáján végig fogja kísérni a csendes, mosolygó megelégedettség: most a magam parancsa szerint, a magam céltalan célja felé megyek. A közelmúlt viharos évei sok ezer embert dobtak langyos fürdőből rideg, sziklás partra. S az ember tovább mászkál a sziklák között s igyekszik a maga apró örömeit is felkutatni. Észreveszi, hogy a legzordabb levegőn is átsüt a nap, ugyanaz a nap, mely azelőtt melengette s egyformán, mindenkire. Törvényszerűen el kellett jutnunk "vissza a természethez". S nem dicsérhetem eléggé Barcza Thirring könyvét, nagyon megkönnyítette ezt a nehéz utat, melyet nálunk még göröngyösebbé tesz az, hogy egyebet, mint amit valóban maga a természet nyújt, alig szabad várnunk. Káprázatos panorámákhoz elvezetnek e kitűnő kalauzaink, de már tűrhető szállást ők sem tudnak szerezni. A magyar turistáknak reggeltől-estig be kell fejeznie útját, ha szabad ég alatt nem akar hálni. A távolabbi budai hegyvidék legszebb útjai zárva vannak, jelzések, útmutató táblák rövid idő alatt barbár kezek áldozatául esnek. Annál jobban megbecsülendők az útikalauz füzetek precíz útbaigazításai. Mint mondottam, rövid, pregnáns és pedáns leírások s felvilágosítások ezek. De magyaros, velős írásművek s tömör összefoglalásaikkal, áttekintő részeikkel úttörői a jó magyar Baedeker-stílusnak. Ez a szűkszavú, látszólag tisztán az értelemhez szóló szöveg megható szeretetét takarja mindannak, ami szép: akár a Dobogókőről kibontakozó hatalmas Duna-panorámáról, akár egy-egy omladozó falmaradványról van szó. Mindezek méltánylása s értékelése egyazon, artisztikus hajlandóságból fakad. Tisztelet s elismerés illeti meg a szerzőket, kikben e hajlandóság oly erős s tartós, hogy segítségével el lehetett végezni azt a fel sem mérhető aprólékos munkát, amelynek ezek az útikalauzok eredményei.