Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 13. szám
Korb Erzsébet a legfiatalabb magyar festőnemzedékhez tartozik, alig néhány éves művészi múlt van csak mögötte, de képei máris jóval többről beszélnek, mint kitűnő képességekről és érdekes szándékokról. Korb Erzsébetnek már eredményei is vannak és ezek az eredmények nem állnak meg magukban, hanem előre vetítenek egy olyan törekvést, amely túl a fiatal művésznő piktúrájának egyéni jellemvonásain igen jellemzőek és tünetszerűek a festészet egész mai állapotára.
Az új formaérzés jelentkezik Korb Erzsébet művészetében, Ez a formaérzés eltávolodik a naturalizmus formátlanságától, az impresszionizmus és postimpresszionizmus pseudoformájától és a legújabb törekvések formai anarchiájától, hogy egy olyan formarendszert igyekezzék teremteni, amely a klasszikus tisztaságot, az egyszerűséget és a kifejező kompozíciót hódítja vissza a piktúra számára. A kompozíció klasszicizálását, amely azonban nem hideg és nem merev, hanem expresszív forróságoktól lüktető és amely vigyázni tud arra, hogy az expresszív lendületek szét ne omlasszák a kompozíció vastraverzeit, hanem abban hatalmas ritmusokká oldódjanak.
Ez a piktúra a természettől újra visszatér az emberhez, hogy ezzel parallel az individuális és esetleges ábrázoláson túl közösebb és teljesebb emberi kifejezésekre mutasson. Nemcsak új formaérzés jelentkezik tehát ebben az új piktori törekvésben, amelyet az új magyar művészetben Korb Erzsébet még csak nagyon kevesekkel együtt reprezentál, hanem jelentkezik egy új világérzés is. Ez az új világérzés a közös-emberi felé fordul, ennek ábrázolását még öncéllal műveli ugyan, de az egyéniestől való elszakadásával előfutárává és előkészítőjévé válhat egy új kollektív művészetnek.
A természet érzéki szépségeinek tarka csillogtatásától az érzések mély kifejezéséhez fordult Korb Erzsébet nagyon szimpatikus, megbecsülni valóan őszinte és tiszta művészete. Az érzéskifejezésben azonban nem arra törekszik, hogy lelke egyéni, véletlen érzéshullámzásait tükröztesse elénk, mint azt az expresszionisták teszik, hanem arra, hogy erőteljesen és tisztán vetítsen ki és alakítson organikus ábrázolásokban egyénen túl táruló érzelmi attitűdöket. Így jut el piktúrája a szimbolizmushoz, a jó értelemben vett szimbolizmushoz, amely nem vérszegény allegóriákat alkot, hanem mindig a realitás szuggesztív teljességével és vitalitással hat, de úgy, hogy az expresszió mindig közös-emberi tartalmak felé szélesedik.
Korb Erzsébet "Danaé"-ja nem a klasszikus téma epigon újravariálása, hanem szimbolikus felmagasztalása a két örök, ős-termékenység: az életté sarjadó női test és a csiráztató napfény találkozásának. Nem a mitológiai jelenet illusztrálását érezzük itt, hanem a teremtő asszonyöl kozmikus hatalmát. A kép kompozíciója is ezt az érzéstartalmat húzza alá: az egész háttér, hegyek, fák az asszonytest hullámos ritmusát követik és folynak vele össze egyetlen harmóniává. Női portréja kitűnően mutatja a fiatal művésznő komoly és egyszerű, áhítatosan bensőséges életérzését, a kifejezésben pedig azt a gyengéd biztonságot, amely oly jellemző festői előadásmódjára. Ez a képesség a maga teljességében mutatkozik meg a harmadik képen is, az Ígéret földje címűn, amelyben a téma komplikáltsága, a vonal ritmika szövevényessége igen nagy feladat elé állították a művészt. Ez a kép az elysiumi vágy lágy harmóniába olvadó érzését fejezi ki. Szemben áll ezzel a negyedik kép, amelynek atmoszférája egészen elüt a többiekétől. Az érzés és akarat vajúdó megszületésének pompás érzelmi kifejezése, szuggesztív kivetítése ez a festmény és egyben egy kitűnő erőpróba egybefogni az expanzív, robbantó érzéstartalmat a kompozíció disszonancia nélküli zártságával.
Ha mindezekhez az értékekhez hozzá vesszük a formai és technikai képességeket: a finom és biztos modellirozást, a szín és formaépítés egyszerű tisztaságát, a valőrök gondos és lágy egymásbavezetését, akkor csak azzal mondunk többet Korb Erzsébet művészi képességeiről, amennyiben még több biztosítékot mutatunk arra, hogy sikeresen és mindig teljesebben fogja megoldani azokat a feladatokat, amelyeket saját művészi szándéka és a mai piktúra korszerű követelése elé szab.