Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 13. szám
Több mint negyven évi levelező tagság után a M. T. Akadémia tiszteleti tagjává választotta Lehr Albertet, mos amidőn csak egy év választja el őt a nyolcvan éves kortól. Sajátságosak az akadémiai tagválasztások útjai! Lehr Albert 1882-ben lett levelező tag, abban az évben, amidőn Toldi nagyértékű kommentárja, az ő legjelentékenyebb munkája megjelent. Azóta is mindig az Akadémia vizein evezett, szorgalmasan gyűjtötte a népnyelv kincseit, magyarázta Arany János nyelvét, hadakozott jobbra-balra, s főtámasza egyik legerősebb oszlopa lett a hivatalos akadémiai nyelvtudomány folyóiratának, a Magyar Nyelvnek. S mégis ott maradt a levelező tagok sorában négy évtizeden keresztül, míg ügyes, fiatal törtetők könnyedén ugráltak át feje fölött s ültek bele a rendes tagság díszes karosszékébe. Korát most már csak a tiszteleti tagság dísze illette meg, annál jobb, - gondolták magukban, - mert így nem is áll útjában azoknak, akik türelmetlenül várják a rendes tagság megüresedő helyét.
Lehr Albert munkássága egész külön helyet foglal el a magyar nyelvtudományban. Ő nem tartozott soha a kutató, a múltat vizsgáló, a nyelv fejlődését magyarázó nyelvészek közé. Az ügyes, szorgalmas bányász munkájára vállalkozott, aki ás és kutat s felhordja a föld mélyéből a legelrejtettebb kincseket. Első nagy munkája, a Toldi magyarázatos kiadása, sajátságos könyv s aki belenéz, alig értheti meg, hogy lehet ezt fontos, érdemes munkának tartani. Lenyomatja Arany Toldijának szövegét s ehhez fűz "nyelvi és tárgyi bő magyarázatokat." Jegyzet, csupa jegyzet! S ez a könyv mégis a magyar nyelvtudomány legértékesebb alkotásai közé tartozik. Lehr elmondhatta Aranyról, mint Arany mondta Dantéról: "Állottam vízének mélységei felett," s e mélységekből hozta fel a napfényre Arany nyelvének kincseit. Lehr Albert gyermekkora óta közvetlenül és állandóan érintkezett a Dunántúl magyar népével, nagy fogékonysága s tanulékonysága saját lelki birtokává tette, amit a néptől tanult. Arany műveinek alapos ismerete és nagy olvasottsága az egykorú magyar költők műveiben képessé tették őt arra, hogy Arany nyelvének minden egyes eredetiességét, sajátosságát bő párhuzamokkal magyarázza, megvilágítsa, mert hisz igazolnia nem kellett. Így született meg a Toldi-kommentár testes kötete. A népnyelvből s a költők műveiből vett idézetek gazdagságával egy-egy sor magyarázata valóságos nyelvtudományi értekezéssé bővült s kitűnő nyelvérzékével a magyar költői stílus számos finomságát tudta világosan megmagyarázni. A magyar nyelvtudománynak nagy kára, hogy az Arany-szótárt, aminek megszerkesztésére pedig évtizedekkel ezelőtt vállalkozott, nem fejezte be.
Amidőn Arany Toldija a középiskolák IV. osztályának kötelező iskolai olvasmányává lett, Lehr kidolgozta magyarázatainak rövidített, iskolai kiadását s elkészítette a Toldi Estéjének hasonló magyarázatos kiadását is. A nagy kommentár csakis a nyelvi magyarázatokra szorítkozott, az iskolai kiadásban már irodalomtörténeti és esztétikai magyarázatokat is adott, s ezzel rátévedt az iskolai esztétizálás veszedelmes ingoványára. A múlt század nyolcvanas és kilencvenes évei voltak a költők iskolai agyonmagyarázásának veszedelmes korszaka. Mindent megmagyarázni, ez volt a jelszó. A kommentátor minden-untalan oda tolakodott a költő és az olvasó közé, s nem engedte, hogy az olvasó zavartalanul élvezhesse a mű szépségeit. Arany félt ettől az agyonmagyarázástól midőn hallotta, hogy Toldija kötelező olvasmány lesz az iskolában, attól tartott, hogy ezzel meguntatják a gyermekkel s felnőtt korában, érett ésszel sohasem fogja többé kezébe venni. Ez a félelme nem is volt alaptalan. A rosszul tanított poétika a felesleges és kínos magyarázatokkal s a bevágandó adatokkal meggyötört gyermekben valóban kiváltja az unottság érzését s az iskolai olvasmányoktól a magánolvasmányokhoz, még szívesebben a nem ajánlott vagy tiltott olvasmányokhoz menekül. Midőn mindezeket elmondjuk, nem akarjuk elítélni a költői művek iskolai olvastatását. Nagyon is szükséges, hogy az iskola bevezesse a serdülő gyermeket a költői művek olvasásába és élvezésébe. Ehhez azonban a tanár részéről fejlett ízlés, a gyermeki lélek ismerete és különösen bölcs mérséklet szükséges. Nem kell mindent megmagyarázni, semmit sem szabad belemagyarázni, ami nincs benne a költeményben, s egyet mást rá kell bízni a gyermek szabadon működő, teremtő fantáziájára. S ami fő, nem szabad a gyermek agyát könyvészeti és életrajzi adatokkal megtömni, mert ezzel utáltatják meg legjobban az iskolai olvasmányokat. Pedig úgy tudjuk, hogy a mai hivatalos pedagógia még veszedelmesebb útra tévedt s adatokkal és csakis adatokkal gyötri a szegény iskolás gyermeket. Évszámok, címek és nevek nem adnak poétikai és irodalomtörténeti tudást, nem nevelik a gyermeket a költészet szeretetére.
Mindez azonban csak kis mértékben vonatkozik Lehr magyarázatos kiadásaira. Nyelvi magyarázatai az iskolai kiadásokban is kitűnőek, megvilágítják Arany nyelvének szépségeit s Aranyon keresztül behatolnak a magyar nyelv mélységeibe, megvilágítják a magyar stílus számos szépségét és sajátosságát. Irodalomtörténeti útmutatásai a szükséges anyagra szorítkoznak, azonban esztétikai, poétikai magyarázataiban már beleesett kora túlzásába: mindent megkérdez, mindent megmagyaráz, alig enged alkalmat a gyermeknek arra, hogy a maga eszével gondolkozzon. A jó tanár kezében, kellő mérséklettel, ezeket a magyarázatokat is hasznosan lehet értékesíteni.
Lehr Albert harcos, temperamentumos egyéniség, s élénk részt vett a magyar nyelvtudomány letűnt fél évszázadának harcaiban. A Magyar Nyelvőr első évtizedinek küzdelmeiben Szarvas Gábor egyik legerősebb támasza volt. Baksayval vívott irodalmi párviadala az idény és évad, ivad szavak használata körül ma is érdekes olvasmány. Később, midőn Simonyi Zsigmond vette át a Nyelvőr szerkesztését s az akadémiai hivatalos nyelvtudomány személyi és tudományos ellentétbe jutott a Nyelvőr szerkesztőjével, Lehr is több ízben szenvedélyes, gyakran igazságtalan és kíméletlen vitába került vele.
Lehr Albertről, mint tanárról, csak hallomásból mondhatok véleményt. Tanítványai szerették és szeretik ma is, s ez annak a jele, hogy hatással volt reájuk, érzik, hogy tanultak tőle. S az én szememben, az egyetlen fórum, amely a tanár működéséről jogos és igazságos véleményt mondhat, a tanítvány. A nagyképű, legtöbbször elfogult, gyakran irigykedő vagy tudatlan feljebbvaló, az igazgató és a főigazgató, ítélete nem lehet irányadó, ha a tanár igazi értékét akarjuk megismerni. Az életbe kikerült tanítványok ítélete őszinte és igazságos, s akire érett emberek szeretettel és tisztelettel gondolnak vissza mint egykori tanárukra, azokra az órákra, évekre, melyeket vele együtt töltöttek el az iskolában, az a tanár nem hiába dolgozott. S Lehr Albertnek számtalan ilyen tanítványa van, akik most agg korában is szeretettel keresik fel, tehát jó tanár volt.
*
Ezekhez az érdekes fejtegetésekhez legyen szabad nekem a tanuló jogán annyit megjegyezni, hogy egész iskolai pályámon - gimnáziumban és egyetemen - szuggesztívebb, maradandóbb hatású tanárra nem akadtam, mint Lehr Albertre. (Vagy Lehr Albertra??) Azok az agyonmagyarázó magyarázatok az ő szavai nyomán életre keltek és életet keltettek. Ezeken keresztül a legközönyösebb diák is megérezte, hogy "itt istenek vannak." Én a kevésbé közönyös hálásan emlegetem, hogy az isten áldja meg értük Lehr Albertet. (Vagy Lehr Albertot??)