Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 13. szám
A régi jó magyar munkával megépített Nemzeti Színház keményen megállta helyét a nagy árvízben, épségén nem ejtettek csorbát Hentzi bombái, átélte az osztrák elnyomatás nehéz éveit és a sűrűn jelentkező tűzveszedelmeket. A remekbe készült épület erős volt, mit egy kis várkastély, melyet semmiféle veszedelem nem tudott elpusztítani. Végre is saját elkorcsosult nemzete pusztította el. Építőinek kegyeletlen unokái hetvenhat esztendős korában bűnös kezekkel bontó csákányt emeltek rá.
Hetvenhat esztendő! Hát mi az egy erős kőépület életében? Hiszen ennyi idő alatt éppen csak a hajuk lett fehér azoknak a gyerekeknek, akik a felépült színház vasrácsos kerítésén be-bekandikáltak a látnivalókban mindig bővelkedő portára. Vályogból összetákolt tanyai istállók is túlélik sokszor a hetvenhat esztendőt...És az acélos téglákból keményen megépített Nemzeti Színházra mégis kimondták mér e korban a halálos ítéletet!...
Pedig még most is érzik itt az illat, melyet a közeli Beleznay kertből hozott a májusi szellő. Csendes nyári estéken még most is hallani Hollósy Kornélia bűbájos trilláit és tisztán ki lehet venni a kacajt, melyet Megyeri keltett. A szél itt most is Füredi hangján fütyörészett és Hegedűsné lehelet finom nótáit zokogja... A színész-udvar kőkockái még érzik Egressy Gábor súlyos lépteit s kevés fáradtsággal meg lehetne találni Déryné lábnyomát is... Hiszen minden tegnap szomszédos a mával...Feleki Miklós még a napokban itt dohogott. Szigeti József nem tűnt fel Sas István uram szerepében...Réthy Mihály hájas csizmáinak patkós kopogása éppen csak most hangzott el...Az imént ment erre az öreg Lendvay, carbonari köpenyben, gitárral a kezében...Két nagy sötétszürke szemével most nézi a próbacédulát a szép Laborfalvy Róza leányasszony...A jó öreg Szentpéteri Zsigmond, a magyar táblabírák utolérhetetlen ábrázolója, méltóságteljes lépésekkel öltözőjébe indul...Az udvar hátsó zugában az öreg Erkel sakkozik...Körülötte az ifjabb nemzedék viháncol...Bent a színpadon most adták meg a jelt az előadás megkezdésére...A hangász-kar már játssza is Szerdahelyi úr magyarjait...
Hát a gyönyörűen megvilágított nézőtér?! Mennyi nagy magyar, mennyi nevezetes hazafi gyűlt itt össze!...Méltóságos gróf Széchenyi István ő nagysága lelkes grófnéjával a 6-os számú páholyban ül...Az átellenes páholyban éppen most jelent meg tekintetes Földváry Gábor úr, ts. ns. Pest vármegye alispánja. Lent egy földszíni zártszékben t. Vörösmarty Mihály úr, a Szózat költője látható. Közelében Bajza József és Garay János éppen most fejezték be a vitát valami aktuális színi kérdésről...Egy pillanatra Petőfi fürtös feje is feltűnik az állóhelyen...Egy első emeleti páholyban Kossuth helyezkedett el családjával...A diétai követek között komoly méltósággal ül a fiatal Deák Ferenc...itt van gróf Teleki László is, a "Kegyenc" szerzője, továbbá Szigligeti, a színház titoknoka,...és az ábrándos tekintetű Jókai Mór. Azonkívül sok más jeles hazafi, részint Pestről, Budáról, részint pedig a közelebbi s távolabbi vidékekről.
De - jaj - micsoda fájdalmas ébredés!... A játékszín tetejét bontó vasak feszítik s a támadt réseken bevisít a szél...bontják a Nemzeti Színházat!!...Hogyan? Hát ezen a nagy múltú színpadon, ahol a magyar színjátszás legendás hősei és hősnői legbensőbb művészi életöket élték, sohasem lesz többé színi előadás?! S a gyönyörű nézőtér melynek falai az ott annyiszor megfordult nagyjainknak leheleteit mindvégig hűségesen őrizték, sohasem fog többé fényárban úszni?!...Rettentő kép!...A tündér kertben, melynek valaha Déryné, Schódelné, Hollósy Kornélia, Hegedűsné és Blaha Lujza voltak a pacsirtái, most a kuvik rikoltoz!...Egressy Gáborék templomában a halálmadár huhog!...
...A Lendvay-szobrot - jaj de fájdalmas aktus - már viszik a színház udvaráról...A szállító szekér lassan, nehezen indul vele...Az ember szinte érzi, milyen kínos, milyen nehéz az elválás. No, de legalább nem látja szegény, hogy mint rombolják le a földig egykori birodalmát!
...Az átkos munkához (ha ugyan a rombolást egyáltalán szabad e szóval nevezni) 1913 szeptemberében fogtak hozzá s mire az első hó leesett, már el is hordták a jó öreg színház kitűnő anyagait...Csak éppen az alapkövek maradtak egyelőre a helyükön, csak az alaptéglák, talán éppen azok, melyeket a nagy Kántorné hordott lelkes színésztársaival a helyökre...
* * *
A kitört világháború már üresen találta a Grassalkovich-portát s a jó öreg színház végleg eltünt a föld szinéről. Csak néhány lelkes színész őriz belőle - szent ereklye gyanánt - egy-egy széket, tükröt s egy-egy - téglát...