Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 13. szám
A Nemzeti Színház legelső formájában teljesen különálló épület volt s homlokzatával a Hatvani-útra (ma: Rákóczi-út) tekintett. Nem állt ki hivalkodólag az utcára, hanem attól néhány ölnyire szerényen meghúzódott az udvarban. (Földváry alispán úr állítólag azért építkezett így, hogy a huzavona "szépészeti bizottság" a dologba bele ne üthesse orrát.)
Az egyszerű, nemes vonalú empire-épület olyan volt, mint valami finomabb ízlésű vidéki kastély. Előtte veranda-szerű kiugrással oszlopos boltív szolgált a kocsibehajtásra, ennek tetején, az első emelet magasságában, volt az ugyanolyan terjedelmű vasrácsos erkély. A verandáról egy meglehetősen keskeny, folyosószerű előcsarnokba s innen a nézőtérre vezettek az ajtók.
A nézőtér a nemzeti színekben pompázott. A páholyok bársony könyöklői pirosak, oszlopai fehérek, falai pedig zöld színűek voltak. Zöld volt a mennyezet is. A földszínen csak közvetlenül a színpad előtt volt néhány sor zártszék, azután a nagy térségű állóhely következett. A zárt székek hátai pirosak, karfái fehérek, párnás ülései pedig zöldek voltak. Tehát itt is a nemzeti szín érvényesült. Ugyanilyen színűek voltak az első és második emeleti zártszékek is.
Egy jó ideig ennyiből állt a nézőtér bútorzata. Mert a páholyokat egész a hetvenes évekig maguk a páholybérlők bútorozták, még pedig saját egyéni gusztusuk szerint. Ennek következtében a nézőtér meglehetősen tarka-barka színezetű volt. Ennél azonban sokkal kellemetlenebb lehetett a gázvilágítás szaga, de nagyapáink csupa nemzeti büszkeségből ezt is eltűrték. Mert hiszen Közép-Európában a Nemzeti Színház volt az első játékszín, melyet gázzal világítottak.
A nyitás után egy évvel létesítették a színházi cukrászdát. A csinos bútorzatú terem az első emeleten, a virágokkal díszített s nemzeti-színű szövetekkel fedett erkély mellett állt s 1838. július 21.-én "nyitották egy a műveltebb közönség kényelmére."
A Nemzeti Színháznak ekkor már meglehetős idegen forgalma volt. "Színházunkat - írja a mindenről gondosan beszámoló "Honművész" - egy idő óta sok utazó francia és angol látogatja. Ma is (1838. júl. 11.-én a "Sevillai borbély" előadásán) földszint Francziák gr. Széchenyi páholyában Angolok egy fekete Amerikaival végigvárták a daljátékot s folytonos figyelemmel viseltettek iránta." (Rosinát ez alkalommal Déryné játszotta.)
A színpadot eleinte nagyon kicsire tervezték, de Szilágyi Pál és Telepy György színművészek a színpad megnagyobbítása érdekében addig jártak a vármegyei urak nyakára, míg csak az eredeti tervet meg nem változtatták. A színház háta mögé tervezett tért a színpadhoz csatolták s a nézőtérből is egy egész ölet. Így aztán a színpad eléggé mély és meglehetősen tágas lett. (szélessége 7 öl és 2 láb, mélysége pedig 9 öl és 2 láb volt.)
A tervezők általában nem gondoltak a színészek kényelmére s az előadások követelményeire. Öltöző-szoba eredetileg mindössze 8 volt az épületben: 4 a földszínen, 4 pedig a II. emeleten. Ezeken kívül volt az első emeleten 2 terem. az emeleti helyiségekbe, úgyszintén az orchesztrumba, a színpadról csigalépcsők vezettek.
A telek keleti oldalán (a "Pannónia" felől) már 1837 előtt egy különálló épület készült "díszítmények és egyéb színi szerek számára." Itt volt az igazgatói iroda is. Ezt a kis melléképületet aztán addig toldották-foldozták, míg végre a telek déli sarkában, hátul az udvarban, derékszögben megtörve teljesen hozzátapadt a főépülethez. (Egy 1858-ból való kép már így tünteti fel a Nemzeti Színházat.)
A színházon általában, de különösen a nézőtéren sokszor történtek kisebb-nagyobb átalakítások s ezeket a 60-as évekig mindig a húsvéti szünet alatt végezték. Hajdanában u. i. a színházaknál nyári szünet nem volt, ellenben az egész nagyhét alatt, húsvét hétfőjéig, szünetelt a játék. Ezt az egy hetet kellett hát a renoválásra fordítani.
A nézőtéren történt változások között talán azok a legérdekesebbek, melyeket az 1848/49-ik nagy idők okoztak. A változás a debreceni detronizálás után kezdődött, amikor is a fejedelmileg díszített nádori páholyt egyszerű páhollyá alakították át, melyben 2 pengő forintért akárki kaphatott ülést. A díszítményeitől megfosztott páholyt azonban 1849. júliusában régi pompájában helyreállították, sőt később - osztrák parancsra - a kétfejű sast helyezték fölébe. Ezt a szomorú és minket mélyen megalázó címert csak a 60-as évek elején távolították el az udvari páholy ormáról.
Az első nagyobb átalakítás 1855-ben történt. Az egy heti húsvéti szünet alatt éjjel-nappal 110 munkás dolgozott ekkor a színháznál. Az épület homlokzata elé új oszlopos előtér épült, valamivel szélesebb az előbbinél, feléje pedig ugyanolyan terjedelemben lapos tetőzetű üvegezett erkélyt építettek.
Ugyanekkor a nézőtér is új köntöst kapott. Itt az addigi tarka-barkaságot a bíborpiros szín váltotta fel. Az igazgatóság felkérte a páholyok bérlőit, hogy bútoraikon s függönyeiken ők is kizárólag ezt a színt alkalmazzák. A párnás-székek s a páholyok könyöklői és kárpitjai mind bíborpirosak lettek, a mennyezet s a páholy oszlop-sor pedig fehér. A proscénium felett Magyarország címerét helyezték el. Az újjá öltöztetett nézőtér igen kellemes hatású volt. "Színtermünk olyan meglepően gyönyörű - írja a "Hölgyfutár" - hogy puszta megtekintésére is belépti díjakat lehetne szedni." - Ekkor már megvolt az első emeleti erkélyhely is. Ezt pár évvel előbb gróf Festetics Leó emeltette, hogy a színház bevételi képességét fokozza.
A színház előtt egy kis kert állt. Ennek közepén helyezték el 1858.julius 8.-án Tomory Anasztáz adományából Bánkbán halhatatlan költőjének, Katona Józsefnek ércszobrát. Ez a szobor azonban éppenséggel nem volt méltó sem Katonához, sem a Nemzeti Színházhoz. A szerencsétlen szobrász olyanféle pózban ábrázolta a legnagyobb magyar drámaírót, mintha azt nézné, hogy magasra tartott írótollában van-e elég tinta. A Katona-szobor nem is maradt sokáig a színház előtt, 1860. júniusában az idősebb Lendvay szobrát tették a helyébe. Ez már szerencsésebb alkotás volt, habár a méltán nagyhírű színművésznek gyönyörű plasztikáját s bűvös egyéniségét nem is tudta híven visszaadni. A Lendvay-szobor több, mint tíz évig állt a színház előtt s csak akkor került el onnét, amikor a színház frontja az utcáig kiépült. Ekkor aztán az udvarra, közvetlen a színpadi bejárás elé helyezték.
A lendvay-szobor áthelyezése az 1874/75-i nagy átalakításkor történt, maikor is a Rákóczi-úti és Múzeum-körúti fronton végig felépült az eredeti színházi épületet teljesen körülfogó, négy emeletes bérház. Ezzel a nemzeti Színház egészen új homlokzatot és a réginél sokkal tágasabb előcsarnokot nyert. Ez volt az épületnek harmadik formája.
A nézőtér azonban már előbb is újra megváltozott. A derék Radnótfáy intendáns u. i. a bajor származású Erzsébet királyné iránti túlságos lojalitásból a nézőtéren a bajor kék-fehér színt tette uralkodóvá. Égszínkék könyöklős bársonyszékek s ugyan olyan színű páholyok fehér oszlopokkal. Bizony ezek egy kissé hideg színek voltak. De később - 1886 nyarán - újra a bíborvörös és fehér lett az uralkodó szín, csak a mennyezet kapott szép borsózöldes színt. A nézőtérnek tehát ismét valamelyes nemzeti színű jellege lett.
Ugyanekkor a színpadon is nagy átalakítások történtek, amennyiben azt a modern színpadi technika minden vívmányával felszerelték. A zsinór-padlást is ekkor látták el az addigi fa gerendázat helyett vasszerkezettel. A vasfüggönyt s a zápor készüléket azonban már előbb - 1822-ben - alkalmazták. Ezeket az elővigyázatos intézkedéseket a 80-as évek borzalmas színházégései, különösen a bécsi Ring-színház leégése tették szükségessé.
A tűz ördöge bizony a mi színházunknál is többször felütötte fejét, de a gyújtogató csóvát mindig sikerült kiverni a kezéből. Tűz több ízben keletkezett a színpadon is, mert hát a színpad a sok vászonfüggönnyel és a sok égő lámpával többé-kevésbé mindig tűzveszélyes hely, de a régi Nemzeti Színházban mégsem a szuffitákban, hanem inkább a két oldali szomszédos telkeken rejtőzött az igazi veszedelem. A Pannónia helyén még a 60-as évek elején is egy hosszú földszintes fogadó állt, név szerint a "Griff"-szálló, melynek udvarán istállók, szénaboglyák, szalmakazlak voltak, a Múzeum-körút felől pedig Grassalkovich hercegnek egy régi magtára dísztelenkedett. Itt is, ott is gyakorta meg-meggyulladt valami s ilyenkor bizony a Színház is veszélyben forgott.
A sok tűzveszély között talán az volt a legnagyobb, amikor az 1871-ik év szept. 13-án d. u. 6 órakor hirtelen kigyulladt a Grassalkovich-magtárból átalakított melléképület, mely a színházzal fa-folyosóval volt összekötve. Az átalakított magtár a benne tartott rengeteg díszlettel együtt teljesen leégett, de gróf Széchenyi Ödön tűzoltóinak mégis sikerült ember feletti munkával a színházat megmenteniök. A mentésben részt vett a színház valamennyi tagja a legkisebbtől a legnagyobbig. Még Benza Ida is szivattyúzta az egyik vízipuskát.
De hát mi mindent is meg nem tettek volna a mi derék színészeink a Nemzeti Színházért!