Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 11-12. szám · / · Laczkó Géza: Osvát Ernő koszorújához

Laczkó Géza: Osvát Ernő koszorújához
Fédra

A gyorsan jött eső bevert éjszakai sétámból egy kis kocsmába. A borgőztől, füsttől sűrű levegőjű, sör-habtól, utcai sártól, köpésektől csúszós padlójú szűk ívó-szoba zsúfolva volt, minden asztalnál többen szorongtak, csak a sarok kis asztala mellett ült egy magányos, forradásos fél-arcú férfi. Bár nem szeretem a hibás embereket, sőt valósággal testi félelmet és idegenkedést érzek közelükben, mellételepedtem. De rögtön meg is bántam. Amint a szokásos "Szabad, kérem?"-mel asztalához ültem, rám tekintve válaszolt: "Tessék!" s ekkor szemtől szembe láttam arcát: jobb fele egész épp volt, a bal, amelyről hiányzott szem és szemöldök, egyetlen vörös, elmélyült, összehúzódott, ezer ráncú sebhellyé volt hegedve. Szerettem volna fölkelni, de már szégyelltem, és sajnáltam is a szerencsétlent. Maradtam hát és vacsorát rendeltem.

Asztal-társam utolsó falat sajtjára fölhajtott pár kortyot borából, aztán elnézett maga elé, így ettünk, ittunk és hallgattunk egymás mellett, a mai legény-élet kocsmai gálya padjaihoz láncoltak szokása szerint.

Aztán csak hirtelen nagy kiáltozás, dulakodás támadt a bejárat körül. Egy nő rontott be hangos szidalommal. A legszélső asztal mellől felállt egy férfi. A nő valamivel az arcába sújtott a férfinek, aki ordítva esett el. Aztán nők, férfiak összeverekedtek, rendőr jött, csönd lett, pár kérdés hangzott, elmentek, a cserepeket a földről fölszedte a takarító asszony, a megdúlt asztalokon helyre simította a pincér az abroszt s új vendégek elé habzott rajta a sör.

Asztal-társamra esett a tekintetem s rosszallóan csóváltam meg fejem.

- Levitriolozta! - szólt a fél-arcú.

- Biztosan féltékenységből - mondtam rá tétován.

- Kétségtelen, hogy féltékenységből - kapott a szón asztal-társam, aki, úgy látszik, már rég várt az alkalomra, hogy beszédbe ereszkedhessék valakivel. - Engedje meg, uram, hogy bemutatkozzam. Trikala József vagyok. Ez a kevésbé ismert nevem. Sokat emlegettek pedig más neveken: a Balkánon master Brow voltam, az északi országokban viconte de Duneroy, Amerikában Mandarin Kiang-tu...Nem tudom, hogy ön emlékszek-e rám...Jó nevű állatszelídítő voltam. És kérem, igen sokoldalú. Volt nekem tigris-produkcióm, egyszer meg öt idomított libával jártam be Angliát...és a Barnum...emlékszik ön a Barnum-cirkuszra? Itt is volt Pesten. Vele jöttem akkor és tizenkét rózsaszín yorkshirei disznóval léptem föl a porondon. Nem tudom, méltóztatik-e tudni, legnehezebb a disznót idomítani.

Itt egy percre elhallgatott.

Aztán, látva, hogy fürkészőn, restelkedve arcára vetem pillantásomat elmosolyodott. Bele remegtem ebbe a szörnyű fél-mosolyba s eszembe ötlött Victor Hugo iszonyú Nevető embere.

- Igen! - felelt mint egy néma kérdésemre, aztán újra elhallgatott, majd halkabban, emlékező megindultsággal folytatta: - Elmondom önnek a történetét...Egy esztendeig voltam a Barnumban, a rákövetkező évben került kezem alá Fédra, egy gudseráti nőstény tigris. Hatalmas példány. Kétméter ötven hosszú, pedig az általában nagyobb hím is ritka éri a két méter hatvanat. Hozzá idomítottam négy párducot és az öt fenevaddal Londonban léptem föl először. A szokásos produkciókat megtoldottam eggyel: Fédrának fejem fölött még egy égő szélű karikán kellett átugrania, amelyet egy szolga tartott mögöttem magasra emelt kezében. Soha a legkisebb baleset sem fordult elő: ostorom és elefántcsont nyelű acél szigonyom mindig segített, ha tekintetem nem volt elég fékező erejű. Az állataimmal jól bántam és következetes voltam velük szemben mindig. Az állatszelídítés a következetességen fordul meg, uram. Józan és magányos életet éltem. Fellépésem előtt közvetlenül, hogy nyugodtak legyenek idegeim, mindig megfürödtem, 23-25 fokos vízben. Szerelemre sem időm, sem kedvem nem volt s ha nem térhettem ki a természet kellemetlen parancsa elől, éjszaki nők karjába vittem futó ölelésre magányosságomat. De az én életembe is belegázolt egyszer egy nő, egy brazíliai gazdag úri nő...Párizsban történt. Egy délutáni próba közben keresnek. Libériás inas. A gazdája meg akarja nézni ketrecében Fédrát...Tessék!...Egyszerre csak feltűnik a cirkusz-istálló bokszai között egy széles vállú, gyermekcipőjű karcsú, magas, barna arcú nő. Valami nevet mondanak. Meghajlok. Mutatom Fédrát. Belépek hozzá a ketrecbe, tenyerem élével felnyitom szelídes száját és hát ilyenekkel bizonyítom szelídségét. A hölgy meghív uzsonnára. Az előadásra hivatkozva elhárítom. Ő azonban ajánlja, hogy visz és hoz kint álló autójával. Végre is el kellett fogadnom...

Kint lakott valahol Auteuilben...A vágtató autó szédülete, kedves és élénk modora, a szeme varázsa, bőrének tropikus izzása, illata egyre közelebb sodorta hozzá lelkemet, kezemet, ajkamat...Valami furcsa láz állt belém csókjai alatt, valahogy úgy éreztem, mintha Fédrának nővé angyalodott másával hanyatlanék el a csupa prém budoárban...Ott ismertem meg az igazi szerelmet, a teste megtörő, lelket felzengető nagy szerelmet...Az előadás javában folyt, mire - egyedül - visszaértem a cirkuszba. Csak annyi időm volt, hogy átöltözzem, kezembe kapjam az ostort s a szigonyt...Ott álltam a porond közepén emelt nagy ketrecben. Az öt fenevadat egymásután bocsátották be a csapó-ajtón a kis kalitkákból, amelyekben kihozták őket. Szép rendben kullogtak ki-ki a maga zsámolya felé, de Fédra, szokása ellen, mellettem elmenve megtorpant és elmordult. Rászóltam. Ellenkezve oldalgott zsámolyához, amelynek tövében megállt. Nem ugrott föl, mint kellett volna. Újra rá kellett, most már kiáltanom. Fédra rámnézett és elővicsorította agyarát. Megrezzentem...Ez még sohasem fordult elő. Szívem helyett mintha a torkom kezdett volna el hevesen dobogni...összeszedtem magam. A szigony villant, az ostor suhintott s lelkem minden erejét rávillantottam egy pillantással Fédrára. Meghúzódott s morogva bár, sunyin, de végig csinálta minden produkcióját. Az utolsó következett...Mögöttem állt a szolga, kezében az égő szélű karikával. Fédra ellendült zsámolyáról...s ahelyett, hogy fehér hasát láttam volna suhanva elnyúlni fejem fölött magasan, rozsdavörös szőrös karjának fenyegető emelését, fakó talpát, horgas, repedezett karmait láttam bal felől egyenesen arcomba villanni...leütött...

Négy hónapig feküdtem a kórházban. Sokat gondolkoztam az eseten. Mi történt ezzel a szelíd Fédrával, Mi történt? Mi történt vele akkor este? És látja, uram, nem tudok rá más magyarázatott, mint, hogy akkor este nem volt időm megfürödni előadás előtt, Fédra megérezte rajtam a kreol nő szagát és féltékenységből, ősi nőstény-ösztönből terített le, mint annál az asztalnál az imént a vitriolos nő kedvesét.