Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 11-12. szám
egy nagyon gazdag emberhez, akinek a kincse el nem fogyhat.
Akinek semmi válság meg nem árthat és aki soha szegény nem lehet.
Pedig semmi sem biztos világunkban, ahol most koronák törnek össze és milliárdok oszlanak szét, mint a köd, mert minden vagyon csak föltevés és minden érték csak kinevezett. nem érték a pénz, csak rongyos papiros, de nem érték az arany sem, mert csak ritkasága ad neki értéket és az emberek fogalom zavara, amely összetéveszti az értéket a csereeszközzel.
A legfőbb érték, majdnem az egyetlen, az élet egyetlen érdeme, minden öröm íze, üde ital a kiszáradt ínynek, puha párna a fáradt szív minden öröm íze, üde ital a kiszáradt ínynek, puha párna a fáradt szív alá, a kimeríthetetlen kincs: a szeretet.
És ezért köszöntöm Önt drága Osvát úr, amint eddig biztosan nem köszöntötték, nagyon gazdag embernek, milliárdosnak, aki nagy előrelátóan 25 éve gyűjti a szeretet és most kevés szeretetű világunkba Ön a szeretet nábobja. Ha minden ember annyit ér, mint amennyien szeretik, akkor Ön bizonyára fejedelem az emberek között, választott fejedelem, de egyben isten kegyelméből való is, mert csak azt lehet szeretni, aki jó és aki jó, az már erre a pályára született. Szép pálya! Megérdemli az egész neki szentelt életet, az Ön életét drága Osvát úr, amelyből most 25 évet ünnepelnek.
Ez a 25 esztendő a magyar irodalomé, amely az Ön keze alatt nőtt nagyra. Hogy mit jelent Ön a magyar irodalomnak, azt mindenki tudja és el is mondták már sokan, szépen, okosan és hozzá értően, én azonban nagyon szeretnék arról szólni, csak egy egész keveset, hogy mit jelent Ön a szegény magyar írónak, kicsinek és nagynak egyaránt, de legfőképpen a fiatalnak. Hogy mit jelent az Ön érdeklődése egy fiatal írónak, akinek a szíve tele van dacos keserűséggel, amikor először belép Önhöz, mert tudja, hogy a háta mögött kinevetik a nagyot akarásáért és mert a legjobb esetben csak kis újság firkászoktól kap dühítő vállveregetést és hogyan olvad fel és nyílik mg a szíve az Ön kedves mosolyára, hogy örök hűséget és szeretetet fogadjon Önnek. Mert mindenki rögtön megérzi Önben annak a szeretetnek az erejét, ami hozzá köti Önt a széphez és jóhoz, ami szellemének fiatal, harci indulatát adja és mindenki tudja, hogy Önnél még a fájó kritika is ebből a szeretetből ered. Nem lehet Önre soha haragudni!
Mint sötét este, erdő mélyében két kis ablak mögül a fény, úgy világít a szeméből a nagyon intelligens emberek jó akaratú érdeklődése. Megkérdezi az embertől, hogy mit eszik vacsorára, hogy hányszor verte meg kiskorában a mamája és az ember erre úgy meghatódik, hogy kitárja rögtön szíve titkát, elmeséli a nagymamája történetét, leírja a kutyája csoda tetteit és hogy mit álmodott az éjszaka, csupán csak azért, mert Ön figyelmesen hallgatja és mert már kíváncsi, hogy még meddig fogja meghallgatni. De az Ön érdeklődése kimeríthetetlen és olyan, mint a tavaszi levegő balzsama, mert megpuhítja a keserűséget. Az ember újra elhiszi, hogy van értéke és becse az életének és hogy nem fog hiába dolgozni, mert ha munkájának más eredménye sem lenne, mint Osvát Ernő érdeklődése, még akkor is érdemes.
Miért van ez, hogy az Ön szava olyan súlyos és annyit ér? Nem hiszem, hogy csak a tudása és a biztos irodalmi ízlése miatt. Sokkal inkább hiszem, sőt tudom, hogy azért, mert az Ön szíve annyira telve van szeretettel a szép és igaz iránt, hogy minden jóindulatú ember szeretetét magához szippantja, mint a mágnes hegy messze távolból minden fémet. Mert a szeretet: az egy közös teremtő anyában való öntudatlan hit, amely koszorúba köti a jó akaratú embereket a legnagyobb szeretetű szív köré. Drága Osvát úr Ön is ilyen központ a szeretet rendszerében. Forogtat bennünket maga körül, míg Ön egy helyben áll és egyforma erővel sugárzik felénk, mert mindnyájunkat egyformán szeret, amíg Ön minekünk csak egyetlen. Ha egyszer eszébe jutna megindulni, hosszú sorban mögéje sorakoznának a szívek, amelyeket 25 év alatt magához láncolt és az Ön szívének szép hegedű szavára úgy utána mennénk, mint a hamelni muzsikus után a gyermekek.
Ha tőlem függne, én mégis szívesebben ünnepelném meg az Ön születésnapját, drága Osvát úr, mert Ön már a születése percében is bizonyára az volt, aminek most ismerem, jó és kedves, és ezért bizonyára nem fogja szerénytelennek találni, sőt illőnek, hogy én is köszöntöm Önt, azon való nagy örömömben, hogy még sikerült bebújnom az első 25 éves sorba, ahol még talán én vagyok a legkisebb és az aki utolsónak bokázik az ünnepi menetben.