Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 10. szám · / · Figyelő
Egyszerű parasztember, vagy saját meghatározása szerint, uszódi földműves. A világháború alatt napszámos-munkára gyárba vezényelték, de ott nem nagyon vehették hasznát, mert szénlapátolás, targonca tologatás helyett szívesebben rajzolgatott. Így terelődött rá a figyelem és e figyelemnek első pozitív reménye egy kollektív kiállítása, Benedek Péter felfedezése, néhány dicsérő kritika és egy hosszú riport.
Az uszódi földműves polgár így kerül a magyar művészet, vagy legalább is az érdeklődés kellős közepébe és ha pályája derékba törik is, ha ismét visszasüllyed is egy magyar faluban rá várakozó ismeretlenségbe, a dicsőség sugarai átmelegíthetik az emlékezését, a kiállítás katalógusából, az újság kritikákból, a róla írt tanulmányból újból és újból felépítheti a még szunnyadó jövő, hír, érvényesülés tündérpalotáját. szóval álmodhat és emlékezhet. Ez minden esetre értékes ajándéka az életnek. Még azokat a művészeket is boldoggá tenné, akik hosszú küzdelmes éveken át rágták keresztül magukat a közönyös semmibe vevésen, az ismeretlenségen és belekóstoltak az elismerés, az emelkedő lendület örömébe, akik már kezdettől fogva hivatásuknak tudták, érezték a művészetet és nem a kapa, gereblye mellől szólította őket el a művészi teremtés vágya.
Benedek Péter degenerált paraszt. Ez a keményen, majdnem durván hangzó állítás nem lekicsinylés, hanem puszta tény megállapítás. H ő is olyan egészséges idézetű ember és a testi felépítettsége is olyan normális, mint a falubeli gazdák, zsellérek legtöbbje, nem fog ceruzát a kezébe, hogy mindent lerajzoljon, amit meglát. Nyugtalan, zaklatott kedélyű ember, aki azonfelül ösztönösen tartózkodik a nők közelebbi megismerésétől. Testalkata, a feje, szemüregének boltozása is a degeneráltság jegyeit mutatja. Nem robusztus jelenség és nem is robusztus egyéniség. Rajzai, pasztelljei és akvarelljei nem harsogják ki magukból a teremtő erő túlfeszültségében bizsergő férfiasság jegyeit. Már a technika is, amelyhez vonzódik, a kréta és a vízfesték, valami nőies jelleget ad műveinek, a kifejezésmódja meg éppenséggel asszonyos, inkább decens, mint földszagú. A japán grafikusok ismétlődnek meg lapjain (anélkül, hogy sejtelme lenne a japánokról,) mindazonáltal, hogy stílusbeli azonosságokról szó sincs, sem a japán mesterek rafinált vonalvezetéséről. De az érzés tisztasága, a pozitív látás e rokonság jelenvalóságát szuggerálja. Benedek Péter, ha degenerált is idegzetében, de nem rafinált, sőt legtöbbször parasztosan gyámoltalan. De azért a vízimalmot ábrázoló dunai képe büszkesége lehetne bármelyik céhbeli (nem "Céhbeli") művésznek. Sokszor nagyon bonyolult feladatokat tűz maga elé. Talán nem helyes e kifejezés, hogy: maga elé tűz. nyilván nem is tudja, hogy milyen súlyos és komplikált a feladata. Belerohan, neki rugaszkodik és vaktában megcsinálja azt, amit mások józan fejjel, mérlegelő eszmélettel nem tudnának megcsinálni éppen azért, mert visszariadnak az akadályoktól. Ő ösztönével, romlatlan látásának fölényével mestermunkát csinál. Önkéntelenül az egyszeri paraszt kirurgust juttatja eszünkbe, ki éles bicskájával leoperálta a szemről a hályogot, anélkül, hogy keze megremegett volna, de hiszen nem is tudta, milyen veszélyes operációt végez.
Benedek Péter nincs megelégedve önmagával, nem a sikerével, hanem a teljesítményével. Magasabbra akar hágni a művészet meredekén. El akarja érni technikában, témakörben azokat, akik talán alatta állnak, talán felette, de mindenesetre mások mint ő. Művészetük összetétele, tartalma, törekvéseik iránya, tempója egészen más és ők maguk is más indító energiák sugallatára dolgoznak, mint az uszódi földműves piktor. Nem tudom, sikerül-e majd kivetkőznie a mostani lényéből, sikerül-e élet épületét a nagy belső rombolás után újra tető alá hozni. Nem jelent-e majd fájdalmas veszteséget a meglevő tiszta konstrukció szétzilálása és egy kusza, ki nem egyensúlyozott hibrid művészet megteremtése. Mert az bizonyos, hogy nagy erőmennyiség, aszkétikus önmegtagadás, mély és tiszta lelkiség nélkül az ilyen vállalkozás csak sikertelenül végződhet. Nagy kár lenne, ha Benedek Péter tanulásának, fejlődésének az lenne az eredménye, hogy a műcsarnoki katalógusok szürke névsorának egyik homályos foltjává válnék. De hiába minden! Benedek Péter tanulni akar a paraszt művészet helyébe plántálni. Ez elhatározásától nem tarthatja őt vissza semmiféle ellentétes szándék, kényszer, akadály. Mint ahogy azt az akaratát is keresztül vitte, hogy kiállítást rendezhessen munkáiból. Az első lépést megtette, és ki tudná őt visszaterelni, amikor nagy útjára készül.
Ceruza és vékony hajszálecset helyett, jól megtermett vastag ecsetet vesz majd a kezébe, vásznat feszít az állványra, és széles palettán dörzsöli el az olajfestéket. Nem tépelődik sokat, hanem lelkendezve csapja a vászonra a színes lágy masszát és boldogan nézi, hogy teljesednek ki a nagy formák, hogy izzanak a színek. Ha ereje lesz hozzá. Ha az elhatározás lendülete elég erős marad... Különben!...Különben, mit lehessen tudni.