Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 9. szám · / · Pataki József: A lerombolt Nemzeti Színház

Pataki József: A lerombolt Nemzeti Színház [+]
V. Szabadságharc. Elnyomatás.

Az új esztendő talán még sohasem suhant be hozzánk olyan enyhe szárnyakon, mint az 1848-ra forduló éjszakán. Hónak, fagynak, zúzmarának nyoma sem volt. Az idő csaknem tavaszra fordult. Télapó, úgy látszik, elbóbiskolt valami bő toron s a pajkos tavaszi szellők vásott gyermekek módjára menten belopakodtak őrizetlen maradt birodalmába, hogy ott (a tilosban!) kedvükre játszadozzanak.

A lég olyan enyhe volt, hogy a téli gúnya csaknem lekívánkozott az emberekről. Az egyik folyóirat tudósítója a szerkesztőség nyitott ablakából kikönyökölve gyönyörködött az új évnek örvendő városban és azt írja, hogy ilyen lelkes Szilveszter-éjszakát sohasem látott. Az utcán egy jókedvű társaság éppen a "Csikós" népszínműből Szerdahelyi József úrnak legújabb magyarjait énekli s a tudósító úr nagy gyönyörrel éldelte a szép dalokat...

Országunk szívében ilyen lelkes vigassággal teltek a történelmi nevezetességű évnek legelső órái. Ki hitte volna ekkor, hogy e szelíd örömökben született esztendő a legvészesebb viharok magját hordozza méhében?!

S a következő év még viharosabb lett. Az 1849-re forduló éjszakán Pest-Budán aligha kívántak boldog új évet. A jó kívánság megfagyott az ajkakon s a magyar szívek bánatra facsarodtak. Ilyen szomorú Szilveszter éjszakája talán még nem is volt soha a magyarnak...A Kossuth kormány ezen az éjszakán menekült Debrecenbe, az osztrák csapatok pedig erősen közeledtek Buda felé! Bizony-bizony ez az esztendő már első perceiben is igen viharosnak ígérkezett...

A vészes viharok nem száguldottak el nyomtalanul színházunk felett sem. Végpusztulás fenyegette a falakat, sőt magát az intézményt is, de isten különös kegyelme a veszedelem nyilát ekkor is elhárította a Grassalkovich-portáról...Kár azonban így is volt elég, anyagi is, erkölcsi is, egész listára való. A lista kezdődik Pest első megszállásával és - kis megszakítás után folytatódik egy hosszú keserves évtizeden át egész a 60-as évek magyar fellángolásáig.

Az osztrák-csapatok 1849. január 5.-én szállták meg Pestet. Első dolguk volt a fegyverek beszéde. S erre vonatkozó rendeletüket olyan szigorúan hajtották végre, hogy a Nemzeti Színháztól is elvették az összes fegyvereket és bizony a hősök kénytelenek voltak a színen botokkal vívni. A színész-találékonyság azonban hamarosan kifogott az osztrákon s bot helyett újra csak kard villogott a színpadi hősök kezében. Ebből persze nagy baj lett. A Nemzeti Színházat erős katonai kordon vette körül és megindult a rejtett fegyverek kutatása. Találtak is rengeteg kardot, puskát és pisztolyt - fából.

A megszállás ideje alatt a színház jövedelme meglehetősen csekély volt. Sok család megfogadta, hogy Kossuth visszajöveteléig minden nyilvános szórakozástól távoltarja magát, de akik néha-néha eljöttek is, többnyire hiányos élvezetben részesültek. A színészek egy része mint honvéd a hazáért harcolt, mások az osztrák megszállás előtt elhagyták a fővárost. Akik maradtak, a nagyobb személyzetű játékokhoz kevesen voltak. Ennek következtében a műsor sem volt valami változatos, annál kevésbé, mert a színház programját az életbe léptetett osztrák cenzúra diktálta.

Egy szó, egy megmozdulás elég volt arra, hogy egy-egy darabot a műsorról törüljenek. Így például "Benyovszky"-t csak azért tiltották be, mert az előadás alatt egy "lelkes lengyel"-t a közönség kétszer is megismételtetett. A "Csikós" népszínművet is betiltották, mert benne Füredi Mihály a kissé erősebben kiemelt "Debrecen"-szóval határtalan lelkesedést keltett. (az ország szíve ekkor Debrecenben dobogott!) Egy más darabban a cenzor figyelmét elkerülte a következő két szó: "Le a zsarnokkal!" Mondani se kell, hogy a magyar közönség ezeket a szavakat igen megtapsolta. Másnap a darabot betiltották, de az osztrák tisztek még azután is kérdezgették, hogy mit jelent az a "lezsánokkal."

No de mindennek van vége! Az osztrák hadsereg csapatai az áprilisi 24-re virradó éjszakán a sikeres magyar hadműveletek következtében kénytelenek voltak Pestről kivonulni. S ezzel az osztrák megszállás expozíciója befejeződött.

De alig gördült le a függöny, már is kezdődött a második felvonás, a borzalmasabb: pest bombázása. Ezt tudvalevőleg Hentzi tábornok rendezte a Budai várból, ahol ez a dühös császári zsoldos konokul megvetette lábát.

E vészteljes napokban a Nemzeti Színház is állandó veszélyben forgott, mert ide (s általában a magyar közintézmények házaira) különös előszeretettel irányították a bombákat s a különféle lövedékeket. A színház környéke sokszor egész tűzeső volt. Egy alkalommal egy nagy bomba be is vágott a színészudvar hátsó végén lévő légszesz-kamrába, hol a színház a maga használatára világítógázt szokott fejleszteni. Szerencsére azonban Szilágyi Pál és Komlóssy Ferenc, a színház buzgó színész hivatalnokai, a tartalékban lévő, robbanékony légszesz-mennyiséget egy félórával azelőtt elővigyázatból kieresztették. Színházunkat ez a véletlen szerencse mentette meg ekkor a végpusztulástól. Ha a jókora mennyiségű gázt ki nem eresztik, a robbanás elkerülhetetlen s az egész épület romba dőlt. A bomba, mely a gazométer víztartójába esett, így is szétvetette a 600 pengő forint értékű kádat, a benne lévő 600 akónyi víz pedig teljesen szétporladt a levegőben, úgy, hogy egy iccényi sem maradt belőle.

A bombázás ideje alatt - május 4-től május 23-ig - tehát 17 napon keresztül a színház zárva volt s kapui csak akkor nyíltak meg, mikor hős honvédeink Budavárát visszafoglalták. Mindez bizony nem csekély károsodást jelentett.

De a német színészeknek még nagyobb veszteségük volt. Ők egyáltalán nem is tudták színházukat megnyitni, mert biz azt Hentzi bombái tökéletesen felgyújtották. A német múzsára általában rossz világ járt Pesten. Alig másfél évvel azelőtt (1847.febr. 2.-án), égett le a Gizella-térre épült nagy német színház s most ugyanaz a sors érte a másikat, az úgynevezett "Noth-Theater"-t, melyet az előbbinek leégés után az Erzsébet-térre építettek. - No de azért ne nagyon sajnálkozzunk a németen! Hiszen színházuk leégésének is mi adtuk meg az árát. Mert a szabadságharc leverése után a hajléktalanul maradt német színészeket egyszerűen betelepítették a Nemzeti Színházba, akik ott - felsőbb parancs következtében - felváltva játszottak a magyarokkal, mindaddig, míg az Erzsébet-téri német színházat újra fel nem építették.

Idegen nyelvű előadások a nemzeti Színház színpadán! Nem úgy hangzik-e ez, mint mikor az oltárt meggyalázzák és a templomot megszentségtelenítik?!

Az osztrák önkény-uralom a Nemzeti Színházat a maga céljaira akarta átformálni. A törekvés az volt, hogy az intézetet magyar nemzeti jellegéből kiforgassák. Ezzel azonban csak azt érték el, hogy a színház jelentősége a magyar lelkekben még nagyobbra nőtt. Az ötvenes évtized nagy éjszakájában a kemény próbát járó magyarok titkos lelki vigaszra gyűltek itt össze, hogy egy kis megmaradt magyar lángnál melegedjenek, imádkozzanak.

Ezeknek a megdicsőült szent magyaroknak mit felelünk majd, ha számon kérik tőlük, hogy istentelen kezekkel miért romboltuk szét az ő féltve őrzött templomukat?!

(Folyt. köv.)

 

[+] Első közlemény a Nyugat április 1-i számában.