Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 9. szám · / · Komjáthy Aladár: Két vers a tavaszról
Hold ragyog a tavaszi égen
s az ismeretlen messzeségen
leng a párafátyol,
vége már a téli képnek
s a csillagok gyertyái égnek
bolyongj bár akárhol.
Bús sejtelem igázza lágyan
tavaszi, nagy megindulásban
a néma növénynépet,
a fák kitárják puszta karjuk:
"az életet s a fényt akarjuk
s a lombos ékességet."
A szél a hegyről völgybe lebben
s az álmos víz elevenebben
locsog a jegenyével,
mező kinyújtja zsibbadt testét
tavasz-heroldok felkeresték
virágontó zenével.
Csukott szemekkel áll az erdő
s minden oly titkos, elmerengő
miként a szerelemben,
de néma jaj esengve tör föl
a megáldott méhű anyaföldből:
a Föld sír, mint az Ember.
S jaj és gyönyör közt futva száll át
lengetve friss virágruháját
a tavasz fantomvilága,
rohan, miként egy lázas álom
s meghal a Nyár - feltámadáson
az almafaág virága.