Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 8. szám · / · Figyelő
Otthagyta a Francaist és boulevard színésznő lett. ...És volt - boulevard színésznő. Arany-hangját (voix d`or-nak nevezték) körülhordozta kis földgolyóbisunkon és pontosan értesítettek bennünket, hogy e kirándulásoknak hány ládával, hány kutyával és hány majommal indul neki Ó, azért nevezete el egy angol újság Sarah Barnumnak. Egyszer, isten őrzött, hogy pórul nem jártam miatta: Londonban vendég szerepelt, Toscát játszotta, bementem abba a boulevard ízű darabba, melyet operának szeretek, - de akkor, ott láttam először, nos, mikor Scarpiát megöli és utána fogja a vizes üveget és mind a két kezére nagy gonddal önt belőle, utána szépen megtörülközik, azután veszi a feszületet és a halott mell közepére teszi, gondoltam magamban, hová tenné, ja Scarpia arra bukott volna? - továbbá odamegy a két gyertyatartóért, azokat szépen szimmetrikusan leteszi a két szétvágódott keze fejéhez - ennél tovább nem bírtam - olyan ellenállhatatlan erővel pukkant ki belőlem a nevetés ott a földszint első sorában, hogy nem bírtam elég hirtelen kiszakadni, ott csattant ki belőlem a jól nevelt angolok botránkozására, akik hiába várták visszatértemet, hogy szemtől-szembe megleckéztessenek, - nekem elég volt amit a hátam mögött hagytam.
Én egész színészi komolyságommal elítélem azt, ha nő játszik férfi szerepet a színpadon. Merényletnek tartom Shakespeare és - Petőfi ellen és a közönség illúziója ellen, mellyel neki a színész tartozik. Minden érzésem és érzékem tiltakozik az ellen, hogy Hamletet asszony merészelje, a zsebe számára, megszentségteleníteni. - Ezzel nem azt mondom, hogy minden férfi színész jó Hamlet. Én egész Európában egyet sem láttam jót, de hogy mit gondolok arról, ha nő mutogatja benne a termetét, azt megmondtam annak idejében annak a két impresszáriónak, akik egy óriási összeget téve le az asztalomra, hívtak abba a dollár-országba Hamletet eljátszani. - Nos, Sarah asszony eljátszotta az egész föld körül egyéb nadrágos szerepekkel együtt, mert a hercegnő menyének semmi pénz sem volt elég. Pedig nem kellett volna úgy a nagy dobra szorulnia, mert valóban finom artista volt. A legkultúráltabb artista, akit életemben láttam. Megvesztegetően érdekes. Azért nevezem artistának, mert nála nem folyt a játékba egyszerűen közvetlenül, a szerepe jelleméből, ami a tehetségek dolgát oly igen megkönnyíti, mert természetes, magától értetődő, ő minden jelenetét újra kezdte és külön művészettel úgy csinálta meg. Ezt ő a szemfényvesztésig, a kritikusok elkápráztatásáig bírta. Vagy nem őróla írták-e a Dusé hazájában! hogy mellette valamennyi színésznő - szolgáló. Éppen mint ahogy minket lesepertek a kis házi-oltárukról a magyar kritikusok, mikor Dusét meglátták. Vagy például mikor minket meglát itt egy keresztül utazó! Ha én azt mind elhittem volna magamról, amit ilyen idegenek mondtak rólam, régen bennrekedtem volna a közepesség utálatos kátyújában, csakhogy én megtanultam kóborlásaim révén, hogy az újdonság, az idegenszerűség varázsa mennyire leigáz. A tehetségnek műveltséggel kell körül abroncsolnia magát, hogy a legnagyobbat érje el. Sarahnak műveltségből állt a tehetsége. Vannak ilyenek a mi pályánkon. Az észlények. Nem a rajongók. Ha istenadta tehetség lett volna, szentebbnek tartotta volna a színészetet, hogysem Shakespeare Hamletjét színpadra merészelte volna vinni.
Engem különben a seftelő művész nem érdekel. Nem bízom bennük, mert megvesztegethetők.