Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 8. szám · / · Marczali Henrik:
Nagyméltóságú Grófné!
Excellenciás Asszonyom!
Két nap előtt hagyott bennünket el a gróf ő excellenciája, ki úgy hiszem mindent el fog mondani, mi Tamás gróf elhelyeztetését illeti, s Excellenciád meggyőződhet, hogy minden a lehető legjobban történt. Valóban gróf ő Excel, oly gondos volt, annyit fáradozott, mint ritka atya, s oly bőkezűen látott el bennünket, hogy a legkövetelőbb vágy is megelégedhetnék. Mindent mellőzve, engedje Excellenciád más, de oly dolgokról írnom, melyek Excellenciádat nem kevésbé, sőt amazoknál jobban érdeklik. Azonban szabadjon előbb bocsánatot kérnem rossz írásom egészen megromlott s dacára minden igyekezetemnek, úgy hiszem, soha sem fog egészen megjavulni. Arra is bátor vagyok Excellenciád figyelmeztetni, hogyha szerencsés lehetek tisztelni sorait, csak méltóztassék németül írni. Én e nyelvet értem, irodalmát meglehetősen ismerem, csak szabatosan nem vagyok képes kifejezni magam rajta.
Excellenciád alig választhatott volna alkalmasabb várost, hol Tamás gróf tanulmányait folytassa, mint Berlint, mert míg itt a tudomány és művészet szomj bő táplálékot talál és a finom s jó társaság örömei nem hiányoznak, addig másfelől igen kevés alkalom nyílik oly tévedésekre, mikbe a viszonyok kénytelensége s az ifjú évek tapasztalatlansága néha a legnemesebb kedélyt is magukkal ragadják. Itt, amennyire a pár napi tapasztalat után ítélhetni, ritka a 20-24 éves dandy. Minden ilyen korú fiatalember vagy tanuló vagy katona s meg volna bélyegezve a közvélemény által, ha foglalatosság nélkül élne. E mellett a porosz arisztokrácia részint hagyományos szokásainál fogva, részint vagyoni állapota miatt éppen nem fényűző s bizonyos pontokban szigorú, mondhatni puritán. Tamás grófnak nem igen lehet alkalma, ha hajlama is volna rá, mit még eddig éppen nem tapasztalhatni, hogy a társaság vagy barátai kedvéért többet költsön, mint kellene, vagy hasonló rangú és korúak példája kártékonyan hasson rá. E tekinteten Excellenciád a legszebb reményeket táplálhatja. Tamás gróf nem jár más társaságokba, mint azon házakhoz, hova a gróf ő Excel, bevezette s e házak Berlin legválasztékosabb körei közé tartoznak. Gróf Eszterházynál (György, osztrák követ) tegnap is látogatást tett s egész örömmel beszélt nekem ama szívességről, mit a gróf és grófné irányában tanúsítanak. Gróf Esterházy e napokban fogja bevezetni herceg Radzivilhez, hova hetenként hasonlóképp el fog járni. Ma látogatta meg Walterskirchen és Frankenstein bárókat, kik látogatását alkalmasint többször fogják viszonyozni. Más körökből még eddig, a tanárokat kivéve, csak Takács úr sógorával, főhadnagy Hart Rudolffal vagyunk ismeretesek, ki sok jó tanácsot ad nekünk a gazdasági dolgokat illetőleg és szolgálatkészen mutogatja Berlin nevezetességeit.
Tamás gróf e körökben, a színházak s hangversenyekben igen jól elfogja tölteni estéit. S valóban csak estéit lehet mulatságokra szánnia. Nappala egészen el van foglalva. Pár pontot kivéve, minden Excellenciád kívánsága szerint történt. Tamás gróf az egyetemi leckéken (tíz) kívül rendes órákat vesz az énekből, vívásból, zongorából és francia nyelvből. Mesterei a legjobbak, kiket Berlinben találhatni. Csak a német és rajzórák vannak egyelőre mellőzve részint azért, hogy az egyetemi tanulmányokban utánpótolhassuk az étkezés miatti mulasztást, részint pedig, hogy míg egészsége teljesen helyreáll, ne legyen túlhalmozva. Egyébiránt, ha Excellenciád ezt nem helyesli, méltóztassék mielőbb rendelkezni. Úgy hiszem, hogy Tamás gróf a napirendet már eddig megküldte Excellenciádnak, miből könnyen látható lesz, hogy ideje a lehető legjobban van felosztva. E napirendet pontosan megtartjuk. Még mindig nyolc óra előtt reggelizünk, kilencig rendesen egy berlini lapot olvasgatunk. Kilenckor az egyetemi leckékre megyünk, hol a legtöbbször 11 óráig kell mulatnunk. Tizenegytől egyig Tamás gróf ének- vagy zongora leckéket vesz. Fél kettőig sétálunk vagy a postán érkezett levelinket olvasgatjuk. Fél kettőkor ebédelünk, azért ily jókor, mert három órakor már az egyetemre kell mennünk. Eleinte két órakor próbáltunk ebédelni, de e miatt a leckéről elkésvén, kénytelenek voltunk megváltoztatni a rendet. A többi idő francia vagy egyetemi lecke foglalta el felváltva egész hat óráig, mikor aztán vagy színházba, vagy látogatóba megyünk. Rendesen a Kränzler vagy Stahlyconditoreyba vacsoráztunk, melyek közül az első a katonák és diplomaták, a második a tudósok és művészek gyülekező helye. Míg a gróf ő Excell. itt volt, minden este voltunk színházba, azóta csak egyszer mentünk el, Shakespeare III. Richard király című tragédiájába. Annál többet fogunk járni a közelebbi napokban, a híres olasz drámai színésznő (Ristori Adéle) a kir. színházban föllép. Egyébiránt az otthon töltött estéken sem unatkoztunk. Én Tamás gróf kérésére költeményeimből olvastam föl néhányat, majd egy könyvből olvastam föl pár szép lapot, mi Tamás grófnak annyira tetszett, hogy az egész könyvet elolvasta. Úgy látszik, hogy Tamás grófnak sokkal jobban telik ideje mint remélte s több kedvet mutat a berlini élethez, mint reméltem.
A legőszintébben szólva, én helyzetemmel meg vagyok elégedve s aggodalmaimnak legalább egy részétől megszabadultam. Nem ismerve Tamás grófot és ismerve magamat, féltem, hogy nem fogok hatni rá s a legjobb esetben is, csak unalmára leszek, féltem, hogy kedélyem, mely túl érzékeny, annyi kedvetlen benyomással fog megtelni, mennyinek elfojtására nem lesz elég erőm, s valamely búskomoly hangulat rabja leszek, ami mind magam, mind másra nézve használhatatlanná szokott tenni. Hála istennek, eddig még minden másképp van. Tamás gróf nemcsak udvarias irántam, de ragaszkodik is hozzám. Már is több vagyok, mint társa, ha nem is vagyok egészen barátja. Igen bizalmasan közli velem titkaik, anélkül, hogy bizonyos kétes barátságot akarjon rám tolni, s igen szeret velem lenni anélkül, hogy azt a kötelesség vagy illedelem robotjának tekintse. Kivéve a látogatásokat gr. Eszterházynál s brr. Walterskirchennál, mindenűvé együtt járunk s a nap azon részét, melyben nincs dolga, majd mindig szobámba tölti. Én igyekszem a viszonyt megerősíteni, semminemű oldalról világosítom föl, mit eddig nem sejtett, s ezt is inkább eszmeitve mint tanácskép, mi soha sem hibázta el hatását. A tanulmányt illető s tudományos dolgokat ritkán hozom elő, hogy ne láttassam pedánsnak, de ha ő előhozza vagy történetesen fölmerül, igyekszem érdekesen minél tovább szőni. Semmiről nem rendelkezem, mielőtt véleményét meg nem kérdeném s rendesen egy véleményen vagyunk. Szóval, igyekszem gyöngéd és előzékeny lenni, hogy hasonlóra kötelezzem, igyekszem pszichológus lenne, hogy a legrosszabb esetben is, ne magam idézzem elő azt, mi iránt annyira aggodalmas vagyok.
Tamás grófról sokat hallottam Pesten, de mindazok, kik nekem jellemrajzát adták, csak igen felületesen tudták. Talán és nem ismerem még, de amennyire ismerem, az csak megnyugtatásomra szolgál. Ő nyílt, őszinte, nemes szívű és élénken kifejlődött érzéke van minden ellen, mi aljas. Semmi sincs benne, mi a szív romlottságára mutatna, sőt ellenkezőleg. Minden hibája a szenvedélyes véralkat, némi könnyelműség s nem ismerése bizonyos eszmék és érzések horderejének. De tizennyolc éves korában melyik fiatal ember nem ilyen? Az akaraterő sincs eléggé kifejlődve benne, hogy szilárdan véghez vigye, mit föltesz magában, azt a sok jós s szépet, miknek elemei kedélyében megvannak. Hamar önbizalmatlanná, lehangolttá lesz, ha akadályokra talál. De melyik fiatal ember nem ilyen s hány férfiú van, ki ilyen? Nekem úgy tetszik, hogy bizonyos barát viszonyok hatották rá kedvezőtlenül, melyekről egyébiránt most a legnagyobb megvetéssel szól s talán a túlkorlátozás keltett föl benne ingert, dacból azt tenni, mi tiltva van. Azonban most függetlenségének öntudata becsérzetet keltett fel benne, és sok dolog elvesztette előtte régi varázsát. Azonban most már túl van az első ifjúság legsikamlósabb évein s kedélye, úgy látszik, forradalmon ment át s nem minden tisztulás nélkül, mire befolyással volt jelen s már vége felé járó betegsége is. Bizonyos komolyabb nézetek kezdenek uralkodni rajta s mintha fejlődésében fordulópont állna be. A minap megható és szép vallomásokat tett nekem. Elmondja, hogy róla sok rosszat beszéltek, mi nem igaz, minden hibája csak az volt, hogy mit mások titkon vittek véghez, ő nyíltan tette s nem annyira kellemetlen órákat okozott. Elmondja, hogy pesten némelyek azon véleményen vannak róla, hogy Berlinben semmit sem fog tanulni s hanyat-homlok veti magát az emésztő gyönyörök és mulatságok karjaiba, hogy az emberek csalódni fognak s ő abban némi büszke elégtételt kap, hogy őket megcáfolja. A pillanatnyi felhevülés elhatározása-e ez, vagy a mélyülni kezdő kedély, az alakuló jellem erős akarata. Megmondani nem tudom. Én, akit életviszonyaim inkább pesszimizmusra, mint optimizmusra tanítottak, nem merem magamat átadni az illúzióknak, de alapos okaim vannak minden jót remélni, s ez most elég nekem.
Ama másik aggodalmam még mindig tarts s talán sohasem fog eléggé elenyészni. A jogi tanulmányt értem s nem annyira Tamás grófot, mint engem illetőleg. Mint többször mondtam Excellenciádnak, nekem igen kicsi jogi ismeretem van ez a tárgy sohasem lehet kedvenc tanulmányom. Igen természetes, hogy e tekintetben nem használhatok Tamás grófnak annyit, mennyit kellett s mennyit akarnék. Az egyetemi leckékre ugyan rendesen bejárok a gróffal, e félévben nem is választottam magamnak külön tanulmányt s ezt igen örömest teszem, - de ez még nem elég arra, hogy a bonyolultabb jogi kérdésekben kielégítő felvilágosítást adhassak és társalgás közben jogi tárgyakat illetőleg eléggé leköthessem figyelmét. Bár ezen mindenképp igyekszem segíteni, de hogy egészen segíthessek, nem remélem. Most éppen abban járok, hogy több tanulmányunkat illető könyveket szerzek, melyekből szükség esetén tudhassak felvilágosítást és utasítást adni. Egyéb iránt az aggodalmaimon sokat könnyít maga Tamás gróf, mennyiben a leckéket figyelmesen hallgatja s szorgalmasan jegyezget. Ez némi vigasztalásomra szolgál. Másfelől annak is igen örvendek, hogy egyik tanárunk Rudolf, a római jog tanára, igen kitűnő ember s előadása világos és vonzó. Kellerről, ki a jog enciklopédiáját adja elő, nem lehet minden tekintetben ezt mondanom. Alig érthetni szavát s így a jegyzés utána igen bajos. Általában a jegyzést illetőleg még sok nehézséggel kell megküzdenie Tamás grófnak. Csak lassan-lassan tanulhat bele, hogy mit kell bejegyeznie, mi a lényeges eszme s mi csak a mellékes és a jegyzetekből miképp kell egy egész kis munkácskát készítenie, mely tanulmányait a főbb vonalakban egészen magába foglalja. E tekintetben is nyugodt lehet Excellenciád. Legalább az eddigi eredmény sok szép reményre jogosíthatja s nekem csak az fáj, hogy fenti aggodalmamat újra kénytelen vagyok nyilvánítani s bevallani, miképp a szép reményeket sokszorozni nincs elég erőm.
Még sokat szeretnék írni Tamás grófról Excellenciádnak, de nem tudom az anyag bősége miatt hol kezdjem, hol végezzem, de tartózkodom többet és határozottabban ítélni, mint amennyire rövid idő alatt tett tapasztalataim jogosítnak. Engedje azért Excellenciád Tamás grófnak csak egészségi állapotáról írnom, úgy hiszem, eddig tudja Excellenciád, hogy orvoshoz folyamodott. Ez kitűnő s itt igen jó hírben álló orvos. Naponként eljár Tamás grófhoz s tegnap nekem úgy nyilatkozott, hogy paciense néhány nap alatt tökéletesen helyre áll. Egyébiránt Tamás gróf szigorú rendet tart. Rendesen fekszik, kel s életrendjére is vigyáz, az ebédet legtöbbször én rendeltem meg, ügyelettel vagyok, hogy csak oly ételeket hozzanak, melyek egészségének helyreállását a legkisebb mértékben sem akadályozzák. Más tekintetben a legegészségesebb s még eddig náthája sem volt. Azon nem remélt esetre, ha valami másnemű baja történnék, megtartsuk az orvost vagy máshoz folyamodjunk? Ez iránt méltóztassék Excellenciád mielőbb utasítást adni nekem. A gróf ő Excellenciája ez iránt azt az utasítást adta, hogy maradjunk e mellett, vagy a terhesebb bajokban Picking homeopata orvost keressük föl, kit a grófnak több helyről ajánlottak.
A gróf ő Excellenciáját, Brunszvik Teréz grófnőt, Faskóné őnagyságát mély tisztelettel köszöntve, Excellenciád kezeit csókolva, maradtam Excellenciádnak alázatos szolgája
Berlin, nov. 10. 855.
Gyulai Pál