Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 7. szám · / · Figyelő
Kinn a városligetben egy kaszinó helyiségei fogadták vendégül az Iparművészeti Társulatot, hogy iparművészeinknek az a töredéke, amely még nem szóródott szét, bemutathassa munkáit, kapcsolatot találjon a vásárló közönséggel. Csipkék, hímzések, különböző textilmunkák, ötvösművészeti apróságok, cserepek, faragások, bronz tárgyak, bőrmunkák, kötött könyvek halmozódnak fel az üvegszekrényekbe, ösztökélik a nézőt vásárlásra, vagy legalább is arra, hogy megbecsülje a munkát, élményt, a tetszetős jó anyagot, a használhatóságot és a használhatóságon felül a szépséget.
Az üvegszekrények némán magukba zárják e töménytelen holmit. De akinek füle van, e némaság mögött meghallja a matéria sikoltó kegyetlen hangját, a szörnyű küzdelem, gyakran lemondásba hanyatló vergődés lüktető pihegését. Mit jelent ma a bőr, a fém az elefántcsont, a teknősbéka héj, gyöngyház, selyemfonal, nemes fa megszerzése! Mennyi természetes és mesterséges akadályt kell annak leküzdeni, aki művészi iparral akarja kenyerét megkeresni. Oly hatóerők keresztezik az érvényesülés útját, amelyekkel ezelőtt csupán az importőrök, vámhivatalnokok, bankárok számoltak és a mostani gazdasági felfordulás közepette a művészek életébe is belemarkolnak.
Ha így nézzük a kiállítást, akkor az elért eredményeket eléggé tisztességesnek tarthatjuk viszont nem hallgatható el az sem, hogy új ötlet, lendület, megkezdés ismeretlen valami ezen a kiállításon. Lelemény dolgában eddig sem kényeztettek el bennünket a magyar iparművészek. Bécsi, legjobb esetben berlini hatások vissza sugárzásával pótolták a kezdeményezést. Ezen a ponton nem éri csalódás azokat, akik ismerve a múltat, a jelent - nem vártak újat.
A kiállítás kerámiai része egészen reménytelen.
A textilmunkák között néhány igazán elsőrangú darab látható. H. Szegilongi Eta, Bikfalvy Hella, Mautner Olga, Stojanovics Milica, Schreiber Szidi nevei kikívánkoznak a katalógus névsorából.
A kisplasztika és ötvösművészet életképességét a Magyar Művészeti Műhely és másodsorban Márton Imre és Károly munkái demonstrálják.
A bőrdísztárgyak inkább a szolid megcsinálásnak van szerepe, a díszítő tehetségnek, a fantáziának nagyon-nagyon kevés szerepe van e munkáknál. Bazaláné Gábris Ilonka, Fónagy Erzsébet, Aba Novák Mária, Schwarz Paula állítottak ki figyelemre méltó darabokat.
Nagyobb igényekkel és átfogó jelentősséggel bírnak mindezeknek az iparművészeti tárgyaknak a keretei, a berendezett szobák. Helyesebben, kellene, hogy bírjanak, mert a valóságban riasztó hanyatlás jelei fogadják a szemlélőt. Az anyaghiány és anyag drágaság eredményei itt már teljes meztelenségben jelentkeznek. Az anyaghiány, a katasztrofális drágaság a művészet területén kívül, amely a kiállítás több szobáját szinte tűrhetetlenné teszi, levitézlett stílusok feltámasztási kísérlete, az új gazdagok ízléstelenségére és tudatlanságára való kalmárszámítás mindenképpen szomorú és lehangoló reményre vezet.
Kozma Lajos és a Lingel-gyár szobái komoly és dicséretes kivételek. A Lingel-gyár hálószobája a legjobb angol munkákkal felveheti a versenyt. Előkelő és monumentális, Kozma Lajos citromfa hálószobája valósággal sugározza magából a díszítés, a nemes anyagban való gyönyörködés örömét. Régmúlt stílusok formai szépségei új erőre kapnak, új értelmet, jelentőséget nyernek Kozma Lajos keze alatt.