Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 7. szám
Dallal buzdul a kedv, mint szesszel a bor savanyúja.
Búsongás - jaj, mire jó? Csak nehezebb, ami nehéznek
Érzik úgyis: a kókadt fej, mely bajjal megcepekedve
Asztalra koppan legott, ha nem támasztja a peckelt
Ököl, mint roggyant tetőt támaszt az öldök félfa...
Nótázva kél a reggel. A kakasszó ni - hogy megkukorékol!
Nótásan pattog az ostor. S a kocsik vidám recsegéssel
Futnak a kövezet fölött, mit hupásra hagyott a közigazgatás...
Tanulj vidám csicserit, mely kedvvel fürdeti házad
Ereszeit! S ebben följebb szíveddel, mind följebb a kékbe!
Tudd meg - mi ajkadon kizümmög - a véghetetlen
Élet maga - a Dal, mely magát üdvözli tebenned!