Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 4. szám · / · Figyelő
Nem tudom, minő gondviselés határozata folytán, dicsőn nemzetközivé nőtt modern kultúránk manapság ismét darabokra látszik széthullani - erre mifelénk majdnem városonként. Szinte sok is a decentralizációból. De nemcsak mibelőlünk decentralizálódtak kis apró "magyar irodalom" darabok körös-köré: mi magunk decentralizálódtunk legfájdalmasabban, kiszakadt darabja a nagy európai szellem életének. Talán gondviselés: megizmosodni az egyedüllétben, s úgy térni vissza majdan, mint az elszakadt gyermek, erősen és gazdagon, segíteni édesanyját. Egyelőre fájó nosztalgiával gondolunk a Távolira, s minden üzenetét, minden darab papírt, mely tőle jön, kíváncsi izgalommal veszünk a kezünkbe. Minden könyv, mely Párizsból vagy Londonból keltezett, s drágaságon és merészségen keresztül hozzánk jut: izgalom és szenzáció nekünk, mai szegénységünkben, elszakadtságunkban.
J. Kessel könyve: La Steppe Rouge, melyet egy véletlen szél Párizsból röpített az asztalomra, a vörös puszta kalandjait mondja, s a téma nem annyira az írót jellemzi mint a közönséget - a háború utáni közönséget, mely ott is mint nálunk, szomjazza a kalandot, a mesélt kalandot, enyhülésül az átélt borzasztó kalandra. Az írót jellemzi azonban az a készség és tudás, amivel az olvasó szomját kiszolgálja. Invenció s könnyű csapongás a véres események között is, futó elérzékenyülés, s blazírt fölény az emberi szenvedésekkel szemben, a technika simaságának s a mese érdekességének minden körülmények között való megőrzése, eleven és józan érzék a modern és pszichológikus kuriózumok iránt: oly könyv ez így együtt, amelyben a világháborút túlélt lélek szavait az öreg Dumas és a fiatal Maupassant egy kifogástalan tanítványa cenzúrázza. A francia hű marad magához, franciaságának erényeihez és könnyűségeihez egyformán. Formai újságot nem hoz ez a könyv, annál többet abból az újságból, melytől a Journal kapta magyar nevét. A zsurnalisztának nem kell szégyellnie magát az irodalomban, éles szem s könnyű ajak, oly tulajdonságok, melyeket sok író irigyel, s az újsághasábok mezőin gyakran a mese magvai vannak elvetve. Ezeknek a magvaknak Kessel már a kalászait aratja, s ez a könyv - melyet a Nouvelle Revue Franciaise adott ki - az első kéve e kalászokból.
A kötet témája egy csomó rettenetes aktualitás a bolsevizmus Oroszországból: az emberi természet fenségének és hitványságának legújabb kísérleti dokumentumai, előállítva a történelem forró lombikjában, Kesssel könyve távol van a politikától, forradalmárban és ellenforradalmárban egyformán csak az embert látja, a viszonyok megperdült fogaskerekei között vergődő tehetetlen embert, - szavainak lehelete nem akarja fűteni a tüzet a szörnyű lombik alatt. Ez a pártatlanság emeli ki a művet a hasonló tárgyú novellisztikus és riport művek közül: politikai kavarodásokról tisztán emberi szavakat hallani nem oly közönséges dolog (Franciaországban éppoly kevéssé, miként nálunk), s e könyv kiadása nem válik szégyenére a kiadónak, akinek jegyzékén Mallarmé, Claudel, Ch. L. Philippe és André Gide mellett a Meredith, Butler s Hardy neveivel Tolsztoj és Keynes nevei is szerepelnek.