Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 4. szám
Kusza hajam rettentő kezére tekeri a véres gyóntató:
világosság:
"Valld meg, a gonosz benned rejtezik
és a gonosznak minden árnyéka te szemeidben
melyek mint átkozott fecskepár
néma bolyongással csak bús tarlók felett mélyen szántanak.
"Valld meg, a kárhozat tebenned lakozik
s csüggedt ajkaidról kísértve hallatja tagadó szavát
nyomorult igéit a rögnek.
"Orcádnak hunyó mécsében alkonyát téveszti izzó nap elé.
Kezeid ólmos lehullásában sápadt vért ereszt a források csobogásába.
Ereid süket, kék dobolásában utolsó útját veri a reménységnek
és hantoló elsuhanással elborul minden és elmúlik minden.
"De most a világosság ostoroz és kényszerít rémült megismerésre
amint ragyogó életével leszáll a kárhozotthoz
és eltorzult orcádba mélyeszti csillagos szemét
hogy valld meg: bánataidban csak tebenned lakozik
hitvány kényével és zsarnoki gyászával a gonosz.