Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 3. szám
Ez egy régi ház, egy régi udvar, egy régi kert Hídvégen, Kőszeg mellett, - a Szenttamásiék családi háza. S ez egy régi szoba e régi házban, a földszinten s a régi kertre építve ki, boltívesen, nagy ablakokkal és egy vasrostéllyal a közepén, ahol a főbejárat van. Sok napfény, derű és friss szag, mint a kerti szobákban, ha nyár van, mikor a jázmin virul és a nagy tornácon, az ablakokon túl, krimzon rózsák virulnak. Régi bútorzat, egy pad a fal mentén balról, s egy nagy kerek asztal és székek. Kandalló. És egy régi almárium is, virágvázákkal, melyekből rózsaszirmok esője hull. És még balról, egy tágas mély bejárat az ebédlőbe, néhány lépcsőfokkal és egy kisebb boltíves ajtó elől, ami a folyosóra, az udvarra s a konyhához vezet. Jobbról, egy másik ajtó, boltíves és lépcsős küszöbbel ez is, Szenttamási Vargha Mihály szobájára nyílik, ha itt van Hídvégen, drága püspök. A tornác kinn, nagy, szellős és magas. Egy sor gránitlépcső vezet föl a tornácra, virágcserepek sorával. És egy gyönyörű nyári égbolt van rajta az egészen s ami ragyog.
Még nem ment szét a függöny s már hallani: "Glori! Glori!
S mikor szétment:
Louise: (a kert felé kiáltva) Glori! Glori? Nem hallod te azt, hogy hívlak Glori?
Glori: (tragikusan) Itt vagyok! (Nagy gyűrött szalmakalapja a kezében.)
Louise: (a Glori hangja) "Óh itt vagyok!" No de micsoda hang! No nézd csak... micsoda mártír megint - sebzett galamb... ahogy itt állsz, giling-galang, no nézd csak... Mindjárt meghalok! Igaz?
Glori: Nem
Louise: Hol jársz te? Hol vagy te? Miért nem jössz te, ha hívlak?!...
Glori: A kertben voltam...
Louise: A kertben...
Glori: Messze...
Louise: Messze a kertben? Ez van messze?! Hol a kertben?
Glori: A kútnál ültem a kövön...
Lousie. A kövön?...
Glori: Ahol csöpög a víz...
Louise: Csöpög a víz! (és Ferenchez, - régi inas a házban, aki most jön be balról és hozza a sok edényt, abroszt stb. egy tálcán, és teríteni készül a kerek asztalon itt.) No mondja csak!
Glori: (mint Louise) No mondja csak!
Louise: A ruhádat nézd, a szoknyádat! csupa szutyok vagy, sár... (felhajtja a szoknyát rajta.)
Glori: (egy mozdulattal) No nem!
Lousie: Rögtön felmégy a szobádba! rögtön!... a hajad is, nézd csak, csupa moszat...
Glori: A hajam...
Louise: Át fogsz öltözni! Megfésülködsz! siess... szaladj...
Glori: Miért szaladjak?
Louise: (Kétségbe esetten) Óh Istenem!
Glori: Óh Istenem!
Louise: Azt akarom, itt legyél te, szép tisztán, szép rendesen érted, szépen megfésülve, itt legyél te, mire főtisztelendő Miska bácsi le fog jönni ide uzsonnázni!
Glori: Óh Uram Isten, hát csak ez!
Louise: (csak folytatva) Kláriék Kőszegen vannak, nekem dolgom van a majorságban odalent, Kató is itt van már, aki vár engem...
Kató: (a tornác végén) Itt ám méltóságos asszony.
Glori: Csak ennyi! Ez neked csak ennyi!
Louise: Ennyi!
Glori: Főtisztelendő Miska bácsi!
Louise: De hát mi kell neked? egy király?! hogy felöltözz? hogy a hajadat megtűzzed!? Egy püspök nem is elég neked?
Ferenc: (távolodva) Egy ilyen püspök! Szenttamási Vargha Mihály!
Louise: Egy ilyen drága öreg! Nyolcvanöt éves!
Glori: Óh én nem bánom ha száz!
Louise: (Ferenc felé, aki kimegy most) No nézze csak! (Glorihoz) Tudod milyen rettenetes vagy! milyen szörnyeteg... óh... Glori! te! Hát neked nincs semmi érzéked, egy kis tapintat, egy kis finomság, egy kis kedvesség nincs te benned? Te nem tartod azt kötelezőnek, a legelemibb udvariasságnak, mikor itt van a kőszegi püspök, dísze a családnak! az uramnak testvérbátyja, a sógorom, mikor itt van mondom, egy ilyen vendégünk, főtisztelendő Miska bácsink! hogyne hagyjuk magára, hogy valaki itt legyen vele!
Glori: Nem is fontos! Neki se! Higgye el Louise néni, hogy én itt legyek, vagy sem... így szutykosan, ahogy mondja, vagy szép tisztán... nem is fontos.
Louise: Óh hát ez reménytelen veled... reménytelen látom... a nagy viták csak... nem is fontos! nincs szent te előtted semmi... A te szíved nem remeg meg.
Glori: Óh az én szívem!
Louise: Hát van neked? Hát van benned valami, valami...
Glori: Valami? Micsoda?
Louise: Nem tisztelsz te senkit a világon... egy csöpp respektus... nem szeretsz te senkit, mondd, ha még egy ilyen ritka embert, egy ilyen egyházfőt, egy ilyen püspököt sem, mondd...
Glori: (el unottan) Óh Istenem!
Louise: A család ellen vagy te, elég szomorú ez, mióta csak itt élsz velünk, a család ellen, no ugye, valld be!
Kató: (a tornác alatt) Hát nem tetszik jönni méltóságos asszony (Ferenc jön vissza)
Louise: Óh Istenem... Majd egyszer Glori, majd egyszer, megmondom neked! Megállj csak! Majd egyszer!...
Ferenc: A kosarat el tetszik felejteni...
Louise: (feldúlva) A kosarat...
Ferenc: A majorságba tetszik menni?
Louise: A majorságba igen, a csirkékért megyek személyesen... friss tojásért megyek, hogy magam válogassam... Nincs itt senki, aki menne... hát Glori menne?
Glori: Friss tojásért!
Louise: Friss tojásért! No mondja csak! hogy mondja ezt!
Glori: Úgy mondom, ahogy képzelem a friss tojást, ahogy úgy képzelem, úgy festőisen, ahogy képzelem, friss tojást püspöknek! a gyönyörű sárgájával!
Louise: Hát van ez a világon még egy?!
Kató: (egy lépéssel beljebb) Megunják a kotlósok méltóságos asszony!
Louise: (Glorihoz) Eredj öltözni, mondom... nagyon kérlek... (a már a lépcsőkről szól vissza) kérlek...
Glori: Megyek... (és áll mozdulatlanul, a kalapját letette, És Louise elment és Kató követte)
Ferenc: No de nem megy a kisasszony, úgy látom...
Glori: Segítek. (Mert Ferenc még mindig terít a kerek asztalon.)
Ferenc: Köszönöm. El tudom végezni magam... Csak a püspök úrnak terítek, egy személyre.
Glori: Egy személyre! Ennyi mindent! holott alig eszik valamit! Egy falat kenyeret, egy fél csésze tejes kávét. Öreg mókus.
Ferenc: Mindegy! Rangjánál fogva megilleti, hogy ilyen nagy asztalt terítsek, - bőségszarújával.
Glori: (akinek tetszik a szó) Bőségszarújával?
Ferenc: Rang.
Glori: Holott itt nincs is rangja e házban, minthogy a bácsinak testvére... Az egyik bíró, a másik püspök. Jó család ez.
Ferenc: Ez mind rang! mind rang! Dús asztal, ha nem is nyúl hozzá... Ez rang! Csak gyalog jár, de azért van vagy négy pár lova. Egy kis szűk szobában lakik, de azért van egy egész front terme a kőszegi palotában. Ez mind rang! Rang. Rang és mód.
Glori: Rang! Rang!... Harang! A rang olyan mint a harang. Fennen szól. Igaz?
Ferenc: Nagyon jól mondja a kisasszony, - fennen szól!
Glori: (mulattatva) Óh! Óh!
Ferenc: No Boris! Megjött!? (Mert Boris hősi szakácsné belépett balról a kisajtón. Egy tüneményes tortát hoz egy tálcán)
Glori: (a mű láttára) Óh!
Ferenc: (mint Gori) A teremburáját!
Boris: (hörögve) Vigyázz!
Ferenc: Mozog! (Ez egy krokanbuss torta)
Glori: Mint egy szent korona!
Boris: Még meleg...
Glori: Párolog!
Ferenc: Vanília
Boris: A püspöknek!
Ferenc: Egyházi dolog... Mehet már angyalom, mehet már...
Boris: Vigyázzon, légy ne blaszfemálja! (El)
Glori: (az asztalnál, a tora előtt) Én ebbe belevágok...
Ferenc: Ó nem szabad...
Glori: Én ebből eszem Ferenc...
Ferenc: Ne tessék...
Glori: (remegőn) Én ebbe... én ebből...
Ferenc: Inkább hozok fel kalácsot és aludttejet a kisasszonynak.
Glori: (szédülten) Én... (És egy elszánt döfés a tortába.)
Ferenc: (megriadtan) Óh!
Glori: Óh! (És rögtön elfordul. Mert a kis öreg püspök, Vargha Mihály megjelent. És a kertben odalent egy harmonika szól.)
A püspök: Ó a szép! A szép élet.
Glori: A szép élet.
A Püspök: Zene szól... hol a zene... Ferenc... igen... az Glori ottan... Glori, igen... no de mért állsz így háttal szerelmem...
Glori: Eszem...
A püspök: Azt hittem valami kis bajuszod nőtt így hirtelen...
Glori: Óh nem...
A püspök: Falánkság vétke...
Glori: Nem! Meggyónom!
A püspök: Hallgass.
Glori: Mivel, hogy olykor olyan szerencsétlen vagyok...
A püspök: Inkább torkos vagy, nem? No jöjj ide szépen... (Ferenchez, aki önti a kávét.) Köszönöm... csak egy fél csészét... köszönöm... (Ferenccel) No jöjj ide Glori! Ülj ide mellém... No még egy darabot, szelek neked itt a mazsolával itt ezt a szép darabot... No látod, így megy lépre, kísértésbe...
Glori: Óh Istenem, ha megértené (s mohón nyeli a tortát)
A püspök: Talán megértem. Mit tudod te? Tele vagyok jó szándékkal. Zene! Zene! Óh a szép élet!
Glori: Mivel, hogy tetszik tudni, nem is az, hogy nem tudnám legyőzni a kísértést!... Nem is az, hogy nekiesem mohón, mint egy állat, valami nagyszerű zsákmánynak, nem is az, - egy tortának! De mivel, egyszerűen, föllázadok mint egy ember! A vérem hajt, a lelkem, hogy mondjam, mint egy dühös szél fölsüvít bennem, elragad, visz, sodor, hova? valami jobb sorsba, haragba, bosszúba, hogy csak azért is! és csak azért is! és veszem a kést -
A püspök: A kést...
Glori: És belevágok és belevágok s úgy vágok bele, hogy megjavítsak egy nyomorúságot!
A püspök: No akkor adok inkább még egy darabot. Elég jól magyarázod.
Glori: Mit mondjak még?
A püspök: Semmit. Inkább semmit.
Glori: Semmit?
A püspök: hadd lássam az arcod.
Glori: Most föl vagyok dúlva, látja... nem vagyok szép. Holott szoktam az lenni! Szép! Most föl vagyok dúlva.
A püspök: Ki vagy te voltaképp?
Glori: Szabad ezt kérdeni tőlem? Árva vagyok...
A püspök: Istentől kérdem.
Glori: Fog Isten felelni vajon? felelhet más, mint én?
A püspök: Óh gyermek! Hallgass! Mindég Isten felel, ha az ember szól is... Megrósz engem?
Glori: Megbocsátok
A püspök: Kegyes vagy.
Glori: Az! Esküszöm! Az! Úgy hordozom az irgalmat, nem is mint egy húsz éves lány, nem is mint egy szent, nagy Genovéva vagy Cecília talán, nem mondom ezt, - de mint egy öreg boszorka, aki túl van árkon-bokron hívságokon túl, aki nyikorog egy seprűnyélen s száll, a levegőben fenn!
A püspök: No nem!
Glori: Szólok egy szót is?! Hétszámra csak ismétlem, amit más mond, hát bánom én? adok egy hangot, ami cseng? holott... Sőt! Elfojtom a visszhangot, ölöm a percet, a nagy sikolyt ami lehetne, takargatom a mélységeket. Mártír vagyok ha akarom, kis rongy virág ami lehullott, ha tetszik... és vasból vagyok, vasból! titokban! kemény lány, úgy tudja meg! (és gyötri a püspök ujjait.)
A püspök: (kezét kivonva) Tudom...
Glori: van panaszom, csak árnyéka is egy panasznak, van? egy célzás? soha! valami olyas, mint egy sóhaj, egy levélrezgés mint a fán? hát van? A könnyemet látták itt valaha, a legritkább gyöngy, amiről olvastam, láthatatlan! egy szó panasz, elhangzott-e a számról? Hát nem mondhatnám e perben most, itt rögtön, hát nem mondhatnám, így, úgy, hogy éppen itt vagyunk mi ketten, mi van velem, nem mondhatnám? hogy élek itt, majdnem húsz éve, hogy élek itt e házban? Hát nem mondhatnám, - (más hang) ugyan?! Kérkedjem? kolduljak, gőgtől részegen, egy kis szánalmat, - hát bánom! Hát van egy perc, egy hely, egy rév, egy kis szöglet, egy kis zúg ezen a világon, ahol az ember megállhat, hogy reméljen? És hát nem mindegy az, hát nem mindegy, a sok csillagnak az égen éjjel odafent és főtisztelendő Miska bácsinak is hát nem mindegy az a kőszegi palotában, hát nem mindegy, az én életem! hát nem? akárcsak ha egy tücsök szól a bokorban, vagy egy madár fütyöl az ágon!
A püspök: No nézd csak! nem!... Szent Ferenc nagyon szerette, mikor a kismadarak mind fütyültek.
Glori: Tudom. Ez régen volt, mikor a kismadarak mind fütyülnek... Most már a szentek fütyülnek...
A püspök: Óh! Hallgass... Hát szabad ez? Olyan példásan neveltek téged... Nyolc iskolát jártál, mindent tanultál, még teológiát is látom, hogy olyan jó tudod a szenteket...
Glori: Tudom, hogy a világ úgy forog visszájára, látja...
A püspök: Óh gyermek.
Glori: Az ember fejjel van lefelé, hát nem? ...
A püspök: Egészen elbúsítasz engem (kárvallottam) Óh a szép élet!
Glori: A szép élet!
A püspök: Hol a zene? (a közép felé indul)
Glori: Hol a zene?
A püspök: Már nincs zene? (tanácstalan) Hát Menyus nem jön? Hol van Menyus?... Berti, hol van? Hát Kláriék nem uzsonnáznak,
Glori: Óh én már nem kellek, látom...
A püspök: Megyek a kertbe... (egy mozdulat)
Glori: Én már nem kellek...
A püspök: De hogy nem... Olyan rebellis vagy...
Glori: Szelíd vagyok.
A püspök: No jöjj ide, még egyszer...
Glori: Már nem. Már nem többé! Soha többé.
A püspök: No jöjj ide, vadmadár. Énekelj valamit. Hol a zene?
Glori. Mondok egy verset.
A püspök: Azt nem. Inkább nem. Verset ne.
Glori: De!
A püspök: Nem.
Glori: Igen.
A püspök: Te olyan kedves vagy Glori, mikor te azt hiszed, hogy úgy valahogy rám ijesztesz... Nem mondom, hogy éppen balzsamos vagy az ilyen öreg embernek, de sőt, mondhatnám, kissé nyugtalanító vagy az ilyen öreg embernek, de én rég megszoktam ezt a fura modort, a sok fantáziádat, és én nem félek tőle. Úgy hallgatlak, mint az olyan csingilingi kisharangot egy bolond kis toronyban.
Glori. Én szeretem, látja, hogy Louise néni szigorú hozzám, - én mulatok. Én szeretem ha elhiszi, hogy ülök a kútnál, a kövön, ahol csöpög a víz, csöpög a víz! mikor vágtatok át, ha tudná! hol vágtatok?! ha tudná hol? nagy utakon, amiről nem tud senki... mikor vágtatok át egy patakon át - hogy meglássak egy bús arcot, mint a hold, aki tetszik nekem, odaát.
A püspök: Egy bús arcot? Ki az?
Glori: Csipiszt! Ezt nem mondom meg...
A püspök: Nem mondod meg...
Glori: mindig több az, ami van, mint amit mondok... Mert fukar vagyok a szívemmel... mert nem értenék a nagy hullámzást, a nagy zenebonát, ami van! ami van! ami van a szívemben.
A püspök: No de ahhoz képest, hogy nem szólsz egy szót, éppen eleget, eleget beszélsz te...
Glori: Én szeretem, ha Menyus bácsi olyan jó hozzám, hogy már alig győzöm alázattal és Klári s Ilus olyan kedvesek hozzám, hogy a hajam tépném, úgy mulatok. Én szeretem tudja, ha Berti úgy mered rám, olyan szemekkel, no de nem! mint a szarvas, akit láttam egy képen, nagy, bús szarvas, akit lehúztak a kopók és aki sír. Én szeretem, ha főtisztelendő Miska bácsi így néz le rám, mint maga a jó Isten...
A püspök: Mint a jó Isten.
Glori: No de nem mondok semmit...
A püspök: No de elég!
Glori: Igaz! Nem volna vége! nem volna vége! Csak nyargalok, a seprűnyélen, - élek! az én életem, az egész élet!
A püspök: Óh a szép élet!
Glori: Óh a szép élet, no mondja!
A püspök: Óh a szép élet! Mondom...
Glori: No látja! Csak azért is! Óh be kedves, drága... mindent mond, amit kívánok... legyünk jó barátok örökre, akarja? most, hogy így kibeszéltem magam... Én elmennék magához feleségül, látja főtisztelendő Miska bácsi...
A püspök: Óh bolondmiska!
Glori: Kicsoda? No csókoljon meg... nem bánom... no még egyszer... Louise néni akarta, itt legyek magával... no itt voltam, nem panaszkodhat...
A püspök: Még kénytelen leszek Tamásdon meggyónni a plébánosnak...
Glori: És ne menjen... nem akarom... ne menjen még... (Berti balról és Ábris a közepén megjelentek ekkor)
A püspök: No itt van Berti neked... Ábris is itt van... ezek üdébbek... mulass velük... Óh a szép élet... a szép élet... (és lemegy a kertbe.)
Ábris: (Glorihoz) Ha nem zavarom...
Glori: (a püspök után) No jól van... elmegyek akkor én is... elmegyek...
Berti: (Glorihoz) Ha nem zavarom...
Glori: (a püspök után) No jól van...elmegyek akkor én is... elmegyek...
Berti: (Glorihoz) Én űzlek el...
Ábris: Én kergetem el?...
Berti: Én kergetem el... maradj Glori... egy percig...
Glori: Valami beszédünk van...
Berti: Óh csak veled... igaz? (Ábrishoz) Csak érte jössz te is ide?...
Ábris: Megvallom...
Glori: Értem? No akkor üljön le... nem bánom (és Bertihez, aki maga is leülne.) Te állj csak... te csak így állj... igen... (és Ábrishoz, Bertit jelezve.) No nézze milyen szép, fiatal, halvány...
Berti: Nem szeretem... Glori... nézd csak...
Glori: Óh!
Berti: Nem szeretem ezt a hangot...
Glori: Korholni fogsz...
Berti: Ezt a modort...
Glori: (Ábrist jelezve) Itt előtte...
Berti: Bármilyen mulatságos...
Glori: nem mulatok... Azt mondom itt előtte...
Berti: Ábris előtt!... Hát nem ismer téged, engem... Ábris! mindent itt... A szomszédotok Hídvégen évek óta... nincs semmi ami meglepné, mondd csak...
Ábris: Semmi...
Berti. Az idegen én vagyok itt tudod...
Glori: Idegen...
Ábris: Oly ritkán vagy itthon...
Berti: (csak folytatva, Glorihoz) az idegen számodra...
Glori: Hála isten...
Berti (csak folytatva) Holott az apám nevelt, mint engem... veled nőttem fel.
Glori: Sajnos...
Berti: Majdnem a nővérem vagy.
Glori: Túlzol... hallgass...
Berti: No de nézd csak! mért hallgassak? (Ábrishoz) Mi az én vétkem, tudod te azt, mi az (és Glorihoz újra) Oly szép vagy ma!
Ábris: Mindig...
Glori: (Bertihez) Leszoktam arról, hogy lássalak...
Ábris: Voltaképen hízelgő ez...
Berti: Ha el is mentem időnként... évekre a külföldre, ahol tanultam... csak visszajöttem hozzád mint jó testvér...
Glori: Milyen megható ez!
Berti: Két éve most, hogy nem láttalak, bocsáss meg, - egy árnyalattal kedvesebb lehetnél...
Glori: A fecskék is hazatérnek...
Berti: Sejtelmem nincs, mért lobogsz így... mért lázong ellenem... Megváltoztál. Nagy bolond lány vagy! Az idő eljárt. Sajnálom.
Glori: (Ábrishoz) No mit szól ehhez?
Ábris: Hallgatom. Sok minden megváltozott, igaz... Úgy élünk rezignáltan...
Glori: Nem mondja azt, hogy rezignáltan...
Ábris: (Bertihez) Mióta nem voltál itthon özvegy lettem. Erzsi meghalt, tudod most két éve. Magányos ember vagyok Hídvégen.
Berti: (hevesen) Óh uram Isten, hát ki nem magányos?! (és Glorihoz hirtelen) No mi lelt? Megint!
Glori: Óh hagyj, hagyj engem...
Berti: (Ábrishoz) Érted te ezt - ezt a hóbortot... Mi forog itt a fejében, micsoda szélmalom, micsoda idegeken! Egy szóra, egy hangra, amint viszi a szárnya! Soha ennyire feldúlt...
Glori: Hát földúlt... hát ha az akarok lenni, mondd! (Egy perc. Aztán)
Ábris: (Bertihez) Te mégy megint vissza Drezdába?
Berti: Svédországba megyek...
Glori: Csak jó messzire... minél messzebbre...
Berti: Van ott egy új telepünk... két mérföldnyi műhely, ami épül... hat sor kémény a tenger előtt...
Ábris: Ez szép. Hat sor kémény, ami a tengerre néz... Alig tudom követni.
Berti: Ez szép, mert ez az élet, az élet ez! munkától lázas alkotó élet... a zajos tér, fölfeszülten, ahol a sziréna úgy nyivákol, mint a vadmacska Bengáliában... ahol bőg a gép, ahol nincs éjjel, mint egy rettenetes bálon, ami nem szűnne meg... a munka báli éjjele, nincs éjjel! Egy egész világ ez, zord! és fölívelve, acélba, vasba... húszezer kar, amint kovácsol egy vasrudat az égre!
Glori: (A püspök láttára, aki középen megjelent) Óh a szép élet!
Ábris: (a püspökhöz) A nagy munkáról beszél Berti...
Glori: (a püspökhöz) Azt hallaná! Ezt Miska bácsi!
Ábris: Boldog ember...
A püspök: Berti?
Ábris: A nagy munka, ami van a világban! ezt mondja!
A püspök: Derék fiú... ez is bolond... No jöjj csak (és eltűnik Ábrissal)
Glori: A munka báli éjjele!
Berti: Mért vagy ilyen vibráló naphosszat!
Glori: Mi úgy nézzük ezt a vidékről, Kőszegről ha lehetne! akarat nélkül, sejtelmünk nincs! Itt van egy légkör, minden virul és megfullad az ember! Itt van Louise néni... óh drága Luise, aki szalad le a majorba tojásért... itt van főtisztelendő Miska bácsi, a barátom! aki jó... jó kis jegesmedve! itt van az elnök úr, nagy Menyus bácsi, az úr, a gazda, mit mondjak? a zajos tér fölfeszülten, ahogy mondod, Menyus bácsi, aki jön, megy, beszél, hallgat, nagy Menyus bácsi elvonultan e családi birtokon az eke szarva mellett, mint egy Pilátus! -
Berti: Óh ez nem! Ez sok! Megtiltom!
Glori: Mint egy Pilátus, aki ez volt.
Berti: Apám! Megtiltom!
Glori: No mondjad... mondd... egy Pilátus!-
Berti: megtiltom...
Glori: Ne mondd...
Berti: A nagy ember, aki ez volt! Apám!
Glori: (Egy nagy lélegzet) A nagy bíró!
Berti: Apám! Ha elvonult, ha nyugalomba ment, voltaképpen miattad volt!
Glori: Miattam! Miattam, hogy ítélt is!
Berti: Kit ítélt el? téged?
Glori: Engem!
Berti: Fölháborító! (s egy mozdulat)
Glori: (a közép felé) Ábris! Ábris majd megvéd...
Berti: Téged fölszedett-
Glori: Óh!...
Berti: Fölnevelt, Szűcs Lóri téged... mint egy hencegőt -
Glori: Mesés ez!
Berti: Szűcs Lóri! téged -
Glori: Glori! a nevemet földíszítette! adott egy betűt!... Lóriból úgy lettem Glori, no! A hegedű g húrján egy hangot a nevem elé pengetett, hogy jobban csengjen a lelkiismeretének! (A végsőkig) No de elég a muzsikából, látod, elég, torkig vagyok, unom, unlak, eredj... hallgass... (s újra a hívás) Ábris! Ábris!
Ábris: Itt vagyok... Mit jelent...?
Glori: Védjen meg... védjen engem...
Berti: (megsebezve) Óh előlem... téged...
Glori: Minden szó amit mondasz, csak sért... csak bánt... mit kavar föl bennem!
Berti: Óh mindez csak, hogy belém kössön! Az apám itt van előtted naphosszat... húsz éve itt van... ez nem bántja az emlékedet, nem kavar föl, az nem?
Glori: Az nem... csak te... csak te... eredj... megőrjítesz... (Ábrishoz) mondja neki, hogy menjen...
Berti: Óh! (Kocsi zaj)
Ábris: A kocsid hajt be...
Berti. Megyek... Igen...
Ábris: Kőszegre mégy?...
Glori: Végleg menj el... végleg... örökre... ne jöjj vissza soha többé...
Berti: Óh lehetne csak! (Egy pillanat) Hallgass meg Glori... hallgass...
Glori: Egy szót sem... eredj...
Berti: Ha elragadt az indulat -
Glori: (nagyon heves) Ered mondom... eredj!
Berti: (Ábrishoz) Sajnálom, hogy ilyen nagy dalra fordult -
Ábris: Nagy dalra...
Berti: Isten veled. (És el.)
Ábris: Isten veled.
Glori: (frenetikus) Óh de hát nem... de hát elég! hát lehet ez? hát látja... hát nem hiába van, hogy átszököm magához hosszú órákra, hogy felejtsek... hát nem hiába... hogy átgázolok a sáson, mint a lúd a kés elől, ha fut... hát nem hiába, ha így roskadok vissza, mondja -
Glori: (nyugtalan) Óh hallgasson...
Ábris: Gyűlöletnél több ez!
Glori: Óh ez nem... ez nem soha...
Ábris: No látja, küzd...
Glori: Ez nem...
Ábris: Mégis, ha szeretné, no lássa!
Glori: Szeretném? Kit? Kit szeretnék? isten őrizzen engem ettől... micsoda szerencsétlenség!... Isten őrizzen engem... Mivé lennék mi volna ez? mivé lennék itt - szeretném! Mi volna ez? mi volna ez e házban itt, velük, mind... mi volna ez vérig alázva... jobb gyűlölni, jobb... Isten őrizzen engem...
Ábris: No látja.
Glori: Ha valaki van a világon, aki nyújtja kezét... aki leoldja rólam ezt a lidércet!...
Ábris: (elborultan) A sok színes szó amit kerget! Holott van egy ami elég.
Glori: Ez is csak beszéd!...
Ábris: Nem... Oly egyszerű szeretnék lenni, amint az illik az ilyen nagy pillanatkor.
Glori: Mondja...
Ábris: Ismer engem...
Glori: Mit nyújthat, ezt fogja mondani...
Ábris: Van egy házam, egy kertem, egy gyümölcsösöm, mind tudja ezt... egy kis lányom is van, akit szeret, no látja.
Glori: Igen.
Ábris: Évek óta... két éve főleg, mióta egyedül vagyok - itt vagyunk, mit mondjak? barátok, sok réteken, naplementékben, levélhullásban barátok kéz-kézben olykor, ami jó...
Glori: Óh... (Nyújtja a kezét)
Ábris: Szóval itt vagyok... parancsoljon velem.
Glori: (nyugtalan s egy tekintet a háttér felé) Nincs itt senki, Nem jön senki?... vigyázzon...
Ábris: (mély és vibráló) Ha azt mondanám eljövök, még ez este eljövök magáért, mit szólna? Ha azt mondanám, leoldom ezt a lidércet magáról, ahogy mondja - hogy úgy jöjjön át hozzám, hogy ide soha vissza...
Glori: Vigyázzon...
Ábris: Mit felelne? Ha azt mondanám, itt leszek Louiseék előtt, - lánynézőben ahogy mondják... még ez este -
Glori: Leánynézőben, ahogy mondják. Még ez sete? Louiseék előtt - előttük mind!
Ábris: Hogy megkérjem...
Glori: (Egy nagy íveltben) No mondja csak, micsoda nyár ez! Előttük mind! Ezt a sápadt kezemet...
Ábris: Igen...
Glori: Azt mondanám...
Ábris: Mit mondana?
Glori: Azt mondanám, - ne jöjjön!
Ábris: No látja!
Glori: Jöjjön! jöjjön!
Ábris: Igaz?
Glori: Holott sajnálnám a titkot, ami volt közöttünk... hogy hazudhattam olykor, oly jól esett, mint a méreg... egy marék friss mák, ami bódít,... hogy hazudhattam Louise néninek... a kútnál voltam a kövön! ahol csöpög a víz! mikor vágtatok át magához árkon-bokron... vágtatok át a hínáron magához! Azt mondanám... ha szeret! ha szeret! vigyázzon... (és Louise megjelent Katóval.)
Louise: (a középről) No itt vagyok... megjöttem... Kató vár...
Kató: Várok...
Louise: No lám Ábris... Én űzöm el?
Ábris: Ép készültem... (És eltávolodik és el.)
Glori: Majd visszajön... (a püspök is feltűnt a tornácon)
Louise: (a püspök láttára) Óh drága Miskám! Sógor! Aranyos!
A püspök: Itt vagyok.
Louise: Friss virágok, lombok, friss tojások! (mert ez mind van a karján a kosarában, s a Kató karján is egy második kosárban.)
A püspök: Csak a virágot.
Kató: Dicsértessék! (És el a színen át a kis ajtón.)
Louise: (Glorihoz) No de nem öltöztél -
Glori: (vibráló) Felöltözöm most fehérbe, meglátja...
Louise: Meglátja?! így voltál itt?
Glori: (a kosár virág kötegén remegő kezekkel) Ezt a virágot a fejemre... ezt a virágot, az egész gallyat... meglátja... meglátja... (és átköti virággal a fejét)
Louise: Megőrült.
Menyhért: (aki balról megjelent) Csak virággal van fölkoszorúzva!...
Louise: (Menyhérthez) Csodáljad.
A püspök: (mint Louise: Csodáljad!
Glori: Meglátja! Meglátja!
Kári, Ilus: (középről) Óh itt vagyunk... kezét csókolom... itt vagyunk... óh Glori!
Glori: Micsoda ünnepem lesz ma.
Klári: (mézeskaláccsal) Ezt a szívet hoztuk neked... Vásárfia!
Ilus: Vásárfia!
A püspök: Vásárfia!
Ilus: Ezt a rác gyöngyöt - három hosszú sor...
Glori: Meglátja! Meglátja!
Menyhért: (Glorihoz) No de mi van veled? Mi lelt? Egészen sápadt vagy... No de mi ez Mit jelent?
Glori: Ez egy mámor!
A püspök: Egy mámor!
Glori: Egy igézet! Egy bűvölet mostan e nyári délutánban ami van!
Klári: Óh anyukám... ha meg merném mondani
Ilus: (kicsattanva) Egy kis csacsit is vettünk...
Menyhért: Okosan!
Louise: Ez egy igézet!
Glori: (elragadtatva) Csacsit!
Louise: Ez egy mámor! csak még éppen ez kellett ide.
Glori: Hol van?
Louise: Ez egy igézet!
Glori: Mutassd...
Klári, Ilus: A kertben lenn... a kertben...
Glori: Szaladjunk!
Klári: Olyan aranyos... olyan, olyan -
Ilus: Olyan okos... olyan okos...
Klári: És fiatal...
Glori: Fiatal?
Klári: Már nem lehet fiatalabb!... (És szaladnak le a kertbe mind a hárman)
A püspök: Ez egy mámor!
Louise: Ez egy igézet! (kiáltva) Glori! Glori!
Menyhért: Hagyjad.
Louise: No de nem felül a szamárra?! (Mind a kert felé fordultak a küszöbről)
Menyhért: Óh hát baj az!... a nagy baj!
A püspök: Mária a pusztában... Óh zene! zene! Még zene is van hozzá, zene. (Mert a harmónia is megszólalt újra.)
Menyhért: A virágos fejével!
A püspök: Vágtat!
Louise: A pázsiton! Mind letapossa...
Menyhért: A fák alatt...
A püspök: A csacsi két nagy fülébe fogódzva!
Menyhért: Titánia!
A püspök: Shakespeare! igaz! shakespearei ez mind Menyuska te nálad! Mind őrült alak. Mind bolondok vagytok! (S lemegy a kertbe.)
Louise: Egy húsz éves lány...
Menyhért: Inkább te ülnél föl?
Louise: Nem szeretem, ha így beszélsz velem...
Menyhért: Nem szeretem, hogy bántod ezt a lányt!
Louise: Hogy üldözöm, mondd mindjárt ezt... nem? még szép! hogy üldözöm... amit én kiállok vele... még szép! Óh Uram Isten hát megint csak ez és mindig csak ez... és évek óta mindig csak ez - harag, vita, félreértés, mindig csak ez van köztünk - Glori! Nem vagyok gonosz, de a vége az lesz, hogy meggyűlölöm ezt a lányt.
Menyhért: Ne halljam ezt.
Louise: Esküszöm ez az érzésem... nem volna csoda... meggyűlölöm... emberi volna.
Menyhért: Ez nem érzés, a gyűlölet. Ez egy betegség...
Louise: Hát az... Mindegy. Itt vannak Klári, Ilus... a lányaim, a lányaid, mind fiatalok, ezek is, mind... micsoda különbség, micsoda két lány ez, - és ez, -
Menyhért: Ez más vér. Más ösztön, más öröklés...
Louise: (gúnnyal és megsebezve) Más lélek! más fantázia! Óh ezt hallottam már és hányszor!
Menyhért: Komikus vagy ezzel a kosárral - a csirkékkel benne.
Louise: Igaz. Megyek a konyhába... jobb is ez nekem... Megnézem mi lesz vacsorára, mi fő a fazékban... megnézem... jobb ez nekem... (Küszködve.) No de egy fonák világ ez, ami itt van, csak azt mondom neked... (és a kert felé, kiáltva) Ilus! Klári!
Ilus, Klári: (kívülről) megyünk mama... megyünk...
Louise: (ez előbbi hang) Csak azt mondom... és ... nem bírom, azt mondom... nem bírom ezt.
Menyhért: Mit nem bírsz te?
Louise: Nem bírom azt a dacot, azt a kihívó fölényt, azt a lappangó haragot, amit itt hordoz ez a lány ellenünk. Egy ellenség ez, ezt mondom neked.
Menyhért: Óh...
Louise: Egy ellenség... (Elfutva áll egy percig. S egy más érzés s egy más eszmekör) És ez egy nagy lány ma, akit semmi nem köt, aki szabad, akit senki nem fegyelmez, aki nem riad vissza - mit tudom én mi lesz? Nem félsz te?... Nem agódsz te? Ábris jár utána... ha ugyan, ha már, - nem is tudom...
Menyhért: Óh mit beszélsz te?... hova ragadtatod magad!
Louise: Berti is odavan érte... titokban! Berti is, tudod te ezt?...
Menyhért: (könnyedén) Óh Berti!
Louise: Elég, jól van! elég! Majd jusson eszedbe... elég! elég! (A kert felé kiáltva) Ilus! Klári! Legalább ezeket hadd látom... Klári! no jöttök ti?! (Már ekkor jönnek is a lépcsőn) - Itt vagytok, két szegény, primitív leányom...
Klári: (nagyon élénk) Még körberepül... még vágtat...
Louise: No elég legyen... gyerünk... Ezt mind vigyétek, ezt a sok holmitokat innen... (A sok mindenféle vásárfiát jelzi, amit a leányok érkezéskor az asztalra s a padra tettek.)
Ilus: Olyan meleg volt Kőszegen...
Klári: És a nagy por a vásáron.
Ilus: Az a sok tarka tehén...
Klári: A sok ló, ember, szekér egymáson...
Ilus: Valami furcsa riadalom... A sok alku, beszéd, amit hallani...
Klári: A sok átkozódás... És micsoda -
Ilus: A sok állat, aki mind bőg...
Klári: És a nap, amint rajta lángol az egészen! (Közben összeszedték a csomagjaikat.)
louise: Óh hiába itten - a vásár egész víziója leányom! Hozzátok nem fog szólni.
Menyhért: Óh dehogy nem... mért mondod ezt. (S a leányaihoz fordulva kedvesen) Most szépen, gyorsan, beültök a kádba...
Louise: Mint a kis libák, akik vagytok... no gyerünk... (És Ferenchez, aki megjelent) Ferenc... itt hordja el az asztalt...
Ferenc: Épp azt akarom...
Louise: (a leányokhoz) Gyerünk szíveim... mindjárt este lesz... gyerünk... már vetkőztök is...?
Klári: Csak ezt az egyet... bár a cipőmet levethetném már...
Louise: No majd fönn szívem... előre... gyerünk... (És mind elmennek, szépen, egymás mellett hárman)
Menyhért: (Ferenchez) Berti hol van?
Ferenc: A fiatal úr Kőszegre ment, úgy tudom.
Louise: (kívülről) Glori! Glori! No de elég lesz már azzal a szamárral!
Klári, Ilus: (kívülről) Glori! Glori!
Louise: (kívülről) Glori! Nem hallod te azt, hogy hívlak, Glori!
Ferenc: Glori kisasszony!
Menyhért: Glori! Glori!
Glori: (kívülről) Csak bekötöm a jászolra!
A püspök: No de meg vagytok babonázva ezzel a leánnyal... az egész ház reng tőle!
Glori: (kívülről) Csak bekötöm!
Louise: (már itt benn és nagyon hangos) Glori! Glori! Megállj csak... már lemegyek érte...
Menyhért: Glori!
A püspök: (Louisehoz) Várj csak... Ne visíts már. Itt van egy kérője!
Louise: Micsoda?
Ábris: (a tornác alatt) Itt vagyok Glori...
Louise: Ábris!
Glori: (a középről) Megyek... öltözöm... szaladok...
Ábris: A virágja lehervadt a fején.
Glori: Kötök frisset... (Átszalad a színen és eltűnik balról)
Louise: Ábris? ugyan! Hogyan?
A püspök: Itt van hogy megkérje!
Louise: Csak nem?
Menyhért: A jó tréfa!
Louise: Igaz ez?
Ábris: (a háttérben a küszöbön) Itt vagyok lánynézőben...
Louise: Leülök itt... úgy reszketek... reszketek...
Menyhért: Ez egy mámor!
Louise: Ez egy bűvölet most egy nyári estében ami van! Igaza volt! Igaza volt! Ez egyszer igaza volt!
A püspök: Itt van egy lány, aki vibrál naphosszat mint egy hárfa! Delirál! Aki zúg és zeng mint egy erdő... aki részeg a fiatalságától, az árvaságától, mit tudom én... aki a nyakamba borul, hogy én vegyem el, én! - Ez egy varázslat a házon. (Ábrishoz) Én foglak esketni Kőszegen, csak üzenj be értem... De már egyszer béke legyen itt. No jó estét. Lefekszem!
Louise: A vacsora!
A püspök: Nem kell vacsora! Nem kell!
Louise: Ezért hoztam a sok tojást...
A püspök: Nem eszem semmit... Hajnalban utazom... megyek haza elég volt... kocsim legyen itt hajnalban... A viszontlátásra! Óh a szép élet! A szép élet! (És siet be a szobájába.)
Ábris: Tehát engedjék meg, hogy alázatosan...
Menyhért: No de nem értem...
Louise: Én értem és boldog vagyok... és üljön le Ábris... az Isten áldja meg...
Menyhért: Csak így egyszerre...
Louise: (csak folytatva) És nem is vagyok nagyon meglepve... Jó feleség lesz csak éppen leánynak nem való...
Menyhért: Csak így beállítasz ide, egy este...
Louise: Este, reggel, mindegy az, csak vigye...
Menyhért: No de nem méltó az Louise...
Louise: Ábris itt van, ez a lényeg... jobb kérője nem akadhat... Tíz éve szomszédunk... szomszédja Szenttamási Vargha Menyhértnek, ennél jobbat nem lehet mondani egy emberről.
Menyhért: Ez rendben van. A forma az, ami bánt...
Louise: A forma! Hát hogy jöjjön! Milyen szép nyakkendője van!
Menyhért: Az egész stílusa a dolognak... Nem szeretem, hogy így titokban főztétek ezt, így a hátam mögött... ellenem. Szóval Glori tudja, hogy te most mi célból vagy itt előttünk?
Ábris: Tudja...
Menyhért: No lám...
Louise: Régi vonzalom... No ugye?
Menyhért: Mindezt suttyomban, mint egy névnapi tűzijáték... Azt se tudtam, hogy találkoztok... te alig jössz át hozzánk ide... oly ritkán láttunk...
Louise: Glori a sunyi, a hazug. Ő járt át hozzá... azért nem jött ő hozzánk...
Menyhért: Óh ne magyarázd...
Louise: Mindez nem fontos már, nem fontos... Ábris itt van, megkéri, elveszi, úgy tetszik neki Glori amint van, ez a fontos.
Ábris: Itt nem volt köztünk semmiféle titok Menyhért engedd meg... semmi ami nem bevallható. Itt élek, elvonultan mint te... kissé fáradtan, megvallom, - bánatom is volt, tudod... A vidék is nyomja az embert, ami él benne még, ami még van, mit tudom, elvágyódása, úgy merül mind mélyebbre benne, mint a fa gyökere ahogy megy bele a földbe - az ember nem mozdul többet. Amolyan úri kertész vagyok. Van egy pár gyönyörű mályvám, francia hiacintusom - itt láttam fölmerülni Glorit, az estében, olykor... Soha nem gondoltam, hogy így legyek itt érte a virágos nyakkendőmmel ami van. Csak úgy lett ez itt ma délután, hirtelen - így támadt egy pillanatnyi elhatározásban, magam is meg vagyok lepve... Úgy nőtt ki egy meghatottságból - te nem tudod mit szenved ez a leány...
Louise. Óh a hálátlan, ezt mondja...
Menyhért: No lám. Szenved. Tudom. No jól van... fejezzük be... Nekem nincs ellened semmi kifogásom. Glori nagykorú, tőle függ és a tiéd. Mivel én neveltem, én hoztam ide, a házamba, itt nőtt fel két éves kora óta a saját gyermekeim között mint a tulajdon leányom ez is, természetesen annak tekintem e kulmináló ponton is mikor férjhez menne, mikor megválna tőlem s nem úgy eresztem szélnek, mint akinek semmije és senkije nincs - végig az apja vagyok, amíg élek, ha ő is így akarja... ez természetes. Szóval mindene meglesz neki... minden úgy lesz, mintha nem Szűcs Lóri volna Glori! ahogy itt mondjuk, hanem akármelyik Vargha kisasszony, aki elhagyja a házam.
Louise: No nézd csak... ez nagyon gavalléros... ezt nem is tudtam...
Menyhért: Szerencsére módomban van...
Louise: Akármelyik Vargha kisasszony... ez talán mégis csak más... csak több... hogy így egy sorba állítsd....
Menyhért: Nem állítom egy sorba. A Vargha kisasszonyok, az csak az apai érzésem, - a szívem, ha úgy akarod. Glori, az a lelkiismeretem.
Louise: Nem vitatkozom.
Menyhért: Szóval, ez az anyagi része a dolognak. Hátra van az erkölcsi érzés, a leánynak egész morális helyzete itt, amitől a lehető legrövidebben beszélnék... nem is szeretek beszélni róla... de kötelességem föltárni előtted... nem szívesen mondom, amennyiben számomra is csak a fájdalmat idézi, bírói pályám egész viharos hullámvetését, fölzaklatott életemmel, amit kivet ide mint egy roncsot...
Louise: No de talán még sem szükséges...
Ábris: Mind tudom azt, amit mondanál...
Menyhért: A menhelyről szedtem fel ezt a lányt, ezt tudod?
Ábris: Hogy árva, azt tudom...
Menyhért: A menhelyről hoztam ide...
Louise: Mindegy az honnan. Mi neveltük, ez a fontos.
Menyhért: Az anyja, Szűcs Magda, úgy halt meg -
Louise: A kórházban halt meg...
Ábris:Valami kórházban, úgy tudom...
Menyhért: A rabkórházban Mária Nosztrán, két évi börtönbüntetés kitöltése közben.
Ábris: Szűcs Magda...
Louise: No de nem egészen így volt...
Menyhért: Az apja, Szűcs Kálmán -
Louise: Nagyon ügyes, tehetséges ember!
Menyhért: Híres gazfickó...
Louise: Valamikor képviselő volt... Szűcs Kálmán!
Menyhért: Zugügyvéd a javából, megbélyegzett s a gyakorlattól eltiltva "A Harc" szerkesztője, tudjuk mi volt ez! - még ma is szökésben van...
Louise: Ha él!
Menyhért: Szóval ez van Glori mögött. Az egész Szűcs-féle bűnper, amelyet én tárgyaltam le, mint elnök most tizennyolc éve... amelyet én vezettem, az utolsó perem! Szóval itt nincs félreértés. Ez van Glori mögött.
Ábris: (egy sóhajban) Óh uram isten...
Louise: No de bocsáss meg... még van más is!
Menyhért: Micsoda?
Louise: Még itt vagy te... te vagy még itt Glori mögött! te! Vargha Menyhért kúriai bíró, aki itt van Glori mögött!
Menyhért: Ez már nem Ábrisra tartozik...
Louise: Nem ám! A legfontosabb neki... Hát lehetne itt különben, hogy megkérje ezt a lányt... Hát lehetséges volna?
Menyhért: Ez már csak az én lelkiismeretem dolga... a magam számára a legbizalmasabb.
Louise: No nem...
Menyhért: Ha itt maradt, e szerencsétlenek után egy két éves árva, aki senkinek nem kellett csak nekem, akit én felneveltem ez csak számomra jelent valamit.
Louise: Az egész erkölcsi súlya a dolognak!... ami elsöpri ezt a pert, bűnt, börtönt, mindent amit akarsz! Vargha Menyhért kúriai bíró, aki elhoz a menhelyről egy kislányt, akinek az anyját elitélte. Vargha Menyhért kúriai bíró, aki rögtön e per után nyugdíjaztatja magát s hazajön Hídvégre. Ez van Glori mögött! Ezt mondjad!
Menyhért: Ez mind az én dolgom, az én lelkiismeretem dolga, hát hányszor mondjam még? Ha én itt vagyok szoros kapcsolatban egy fiatal élettel, akinek jövője van és jövője kel, hogy legyen, akkor csak ezt a jövőt tessék nézni, s ezt a fiatal életet és nem keresni megnyugvást és lehetőségeket abban, hogy én magamat nyugdíjaztattam.
Louise: No de ezt még sem lehet csak úgy egyszerűen kikapcsolni, bocsáss meg... Én nem vitatkozom veled abban, ami a te lelkiismereted kérdése, e ponton mindig hallgattam, ugye, éveken át, ha máskülönben olykor talán heves voltam... de ez az egész dolog, ahogy be van állítva kissé élesen hangzik... az egész bűneset, kissé, hogy mondjam, olyan jegyzőkönyv szerűen hangzik... az egész úgy hangzik, hogy elriasszad - hogy valahogy el ne vegyék tőled ezt a lányt!
Ábris: Ez az én érzésem is...
Menyhért: Óh beszédek!
Louise: Minden esetre ritkán festettek a mátkaságok történetében sötétebb hátteret egy fiatal lánynak, ha azt akarták, hogy férjhez menjen. Ez a Szűcs-féle bűnper, nem volt olyan borzasztó... olyan rettenetes valami, ahogy én emlékszem... Amolyan közönséges hűtlenségi, vagy sikkasztási dolog volt, amilyen volt száz és száz, talán éppen, hogy nem tudom micsoda más szempontok vagy befolyások komplikálták, "A Harc" című újság, nem tudom. Az egész Szűcs Kálmán ellen ment, az egész -
Ábris: Szűcs Kálmán ellen -
Louise: Azt tudom... s az asszony csak áldozat volt.
Ábris: Semmi esetre se, lehetett valami elvetemült, ha elmentél a kis lánya után... bocsáss meg...
Louise: Úgy van! Ez az igaz! Ezt mondjad!
Menyhért: Miért mondjam ezt! Kinek mi köze ehhez?
Ábris: Itt vagyok, hogy megkérjem Glorit!
Menyhért: Itt vagy, hogy elmossak egy múltat -
Ábris: Hogy megkönnyíts egy helyzetet...
Menyhért: Hogyan?
Ábris: Azt mond, ha ez a Szűcs Magda nem ártatlan volt, könyörgök!
Menyhért: (neheztelő tiltakozással) Elítéltem! Két évi börtönre ítélte,!
Louise: No igen... de ezzel nincs vége!
Menyhért: hogy nekem volt egy krízisem, hogy egy kételyem, ami éppen csak bírót érhet, hogy elrémülve azt kérdeztem, nem-e tévedtem... hogy meghasonlottan, a lelkem mélyéig megbolygatva otthagytam csapot-papot! ez az én dolgom és csak is az enyém - erre te nem építhetsz. Volt bíró, aki megölte magát. Én csak elhoztam a menhelyről egy árvát. Ez ennyi csak. De ez nem számít másnak, csak nekem. Ez jogilag nem jelent semmit, a törvényesen nem ront és nem javít és nem változtat egy erkölcsi helyzeten, egy porszemet nem fordít a világon. Attól nem kevésbé igaz, hogy itt volt a törvény, ami ítélt, itt volt egy anya, aki börtönben halt meg s egy apa, aki csak azért nincs lecsukva, mert megszökött.
Louise: (magában és kétségbe esetten) Óh hát nem adja... nem akarja...
Ábris: Szóval, amit te tettél -
Menyhért: Azt én tettem csak.
Ábris: Semmi erkölcsi súlya annak -
Menyhért: Számodra semmi! Számodra csak annak van erkölcsi súlya, amit te cselekszel!
Ábris: Ha így lesújtasz!
Menyhért: Emelkedj!
Louise: (kétségbeesetten) Óh hát nem... hát nem... semmi nem lesz ebből... semmi...
Menyhért: Azzal, hogy te egy krízisre támaszkodsz, ami az én életemben volt, az neked nem ad egy harmóniát. Azzal, hogy én fölneveltem ezt a lányt, hogy itt van, hogy szeretem mint a tulajdon gyermekem, az nem jelenti azt, hogy nyugodt lélekkel elveheted. Nem is azért tettem. Ha szabadnak érzed magad, szabadnak elfogultságoktól és mindentől ami itt lehet ellened, Glori ellen! szabad! tisztára a te számládra, szabad! akkor rendben van, eredj, vedd el, a tiéd! Te külön építs magadnak. Te küzdj. Te külön számolj magaddal. De ne úgy indulj, hogy belém kapaszkodsz, ez nincs! ez nem lehet! Amit én tettem... amit nekem kellett... arra nem lehet másnak, az nincs a világon... az nem lehet... No de itt van... (mert Glori balról megjelent és most már föl van öltözve fehérbe, virággal a fején.)
Louise: (Menyhérthez) Óh ez, mondd, ez félek, már több mint a lelkiismeret...
Menyhért: Itt van...
Louise: Ha megingattad... Semmi nem lesz már ebből, semmi...
Menyhért: No de mért? Ez nem dől e így, két élet sorsa, egy pillanat alatt...
Ábris: Egyedül, ha beszélhetnék... ha megengednék...
Louise: Semmi nem lesz már ebből... semmi... vége... óh Szűz Máriám a mennyekben... te tudod csak... uram Isten... nem hallani többet - ülök a kútnál, ahol csöpög a víz...
Glori: Csöpög a víz...
Louise: No végre felöltöztél te! szegény leányom... Ez egy mámor! Ez egy igézet! Nem fiam... nem... vége...
Menyhért: No hagyjad Louise...
Louise: Igaz... gyerünk... gyerünk vissza a konyhába,... este van... Berti is itt lesz mindjárt (kocsi zaj). Talán éppen most hajt be, Berti... no gyerünk... éljünk tovább... no gyerünk... az életbe! az álomból vissza...
Menyhért: (Glorihoz) Sápadt vagy!
Glori: Nincs semmi bajom...
Louise: Gyerünk vissza a konyhába... semmi nem lesz ebből.... semmi... Boris mit csinál, nézzük... Sajnálom Ábris... nagyon sajnálom... ilyen kitűnő partit még így el nem riasztottak a világ áll... nagyon sajnálom... isten vele... no gyerünk... éljünk tovább... gyerünk... isten vele... (és el.)
Menyhért: Friss virágot is kötöttél.
Glori: Vegyem le?
Menyhért: Isten ments... Szép vagy így most... mint egy bachansnő, olyan vagy...
Glori: Olyan vagyok... az előbb Titánia voltam, azt mondta, hallottam...
Menyhért: Az vagy te, amit akarsz...
Glori: Amit akarok?
Menyhért: No néz csak, Glori szívem... te tudod azt, hogy én neked soha egy keserű szót nem mondok... hogy én nagyon vigyázok, hogy soha meg ne bántsalak, - tudom mennyire érzékeny és bolond vagy... te tudod azt... Most is csak a magad furcsa és hogy mondjam díszes lelkedért mondanám azt, hogy sokkal nagyszerűbb és elegánsabb volna, ha semmit nem hallgatnál el vagy lepleznél előttem, hiszen szabad vagy bizonyos határokon belül, amíg az én felelősségem terjed... szóval nincs mit titkolnod, és az nekem fáj bevallom, ha adsz arra valamit, ami nekem fáj, hogy te bizalmatlan vagy hozzám. Én nem tudom, ha megérdemeltem ezt tőled, de az mindenesetre méltóbb volna hozzád, méltóbb az ilyen nagy, gyönyörű leányhoz, ha egészen nyílt és őszinte volnál. Ez még egy külön szépséget adna neked.
Glori: Az lehet. De elvenné, ami rejtély van bennem. Vannak dolgok, amiket nem mondhatok. Amiket nem szabad, hogy mondjak. És nincs semmi, amit nem mondok.
Menyhért: Úgy beszélsz, mint egy szfinx. Én nem kutatom a titkaidat. De azt talán mégis illene megmondani, mit gondolsz, ha Endrey Ábrissal eljegyzed magad.
Glori: Óh szegény Ábris, csakugyan... úgy néz ki, mint aki eljegyzett engem - olyan szomorú -
Ábris: Soha nem vagyok vidám...
Glori: (Menyhérthez) Nem értem rá megmondani, igaz... bocsássa meg... elfelejtettem. Úgy jött ez csak, úgy volt csak, hogy nem volt időm... egy pillanat... talán nem is igaz! Igaz?
Ábris: Én nem változtam...
Glori: Óh ne mondja ezt... (a középen Berti megjelent.)
Menyhért: (Berti láttára) No itt vagy, nagy fiam te is...
Berti: (egy köteg levéllel és újságokkal) Itt van az egész postája apám... a Miska bácsiét is elhoztam a palotából...
Menyhért: Ez felesleges volt... Már megy haza hajnalban, holnap Miska bácsi...
Berti: Még két csomagja is van a kocsiban (és távolodik.)
Menyhért. No hova szaladsz?...
Berti: Haragban vagyunk Glorival mi ketten, jobb szereti, ha nem lát, igaz? (Ábrishoz) Te még itt vagy, azóta mindig?...
Ábris: (egy sóhaj) Azóta!
Menyhért: (Bertihez) No várj csak... a kertbe mégy... én is megyek veled.
Berti: A nap lemegy... (És már elmentek).
Ábris: Azóta... mi utat jártam, értsen meg...
Glori: Egy szót sem. Látom. Kissé bágyadt e kirándulásban. No ugye mondtam: Ne jöjjön!
Ábris: Nem hátrálok meg. Itt vagyok. Állom a szavam. Magától függ -
Glori: Tőlem! Mindegy! Én feloldom... én magának megbocsátok - én látja olyan őszinte vagyok most, ahogy Menyus bácsi tanított, hogy őszinte és nyílt legyek, hogy még díszesebb lehessek, - én magának megbocsátok, mert én nem szeretem magát. És annak könnyen megbocsátok, akit nem szeretek és - és nem bánok
Ábris: Kegyetlen...
Glori: Óh senkit... mást se szeretek... senkit... kire esküdjem... óh hiszen nincsen senkim, akire esküdjek... No de maga már nem olyan lelkes, mondja... Hogy kezdett volna egy új életet velem, no mondja, így búsan, kedv nélkül, ilyen késő este... Nem szól a madár, a darumadár az égben!
Ábris: (nagyon felindult) Óh gyermek, nem tudja -
Glori: Nem szól a madár...
Ábris: (csak folytatva és mind fokozódó felindultsággal) Nem akar megválni magától, nem adja magát másnak, nem akarja, hogy elmenjen -
Glori: (remegőn) Nem érdekel...
Ábris: (csak folytatva) Hogy elhagyja a házát!... Nem engedi le a lelkéről, hogy csak altassa a sebét...
Glori: (még remegőn) Nem érdekel, mondom.
Ábris: Nem engedi a fényt, amit fölgyújt magával, a tüzet, hogy kialudjon, nem engedi a homály elől... a vétkét, hogy magával takarja...
Glori: (heves) Elég!
Ábris: Hogy ne lássa a bűnt, - hogy csak úgy lássa, hogy szép!
Glori: (és még hevesebb) Elég! (Egy lélegzet és halkan) Elég. Hallgasson... Elég... Mért gyötör engem... miért? Mért nincs irgalom az emberekben?... Mit sodor e nap, hogy olyan lázas minden,... hogy olyan nagy napom ez ma... olyan kábító minden... olyan lázas, miért?... Óh a madár! a fülemüle az ágon... No nem haragszom... nem bánom már... menjen. No Isten vele... (Fülemüle a kertben)
Ábris. Isten vele.
Glori: Semmi sem változott azért... át fogok jönni mint eddig, titokban...
Ábris: Nem... ne jöjjön...
Glori: Ne jöjjek?
Ábris: Ez most már mind bánat ami öröm... ami mind elhangzott s nem szól vissza többet... két fájdalom ez mi ketten...
Glori: No mondja...
Ábris: Itt vagyok, céltalan, hiába... Restellem látja... Nem, Glori, ne jöjjön többet...
Glori: Óh bolond!...
Ábris: Magának van igaza látja, abban a nagy lendületben, amiben szárnyal, s megmarad fönn - ez a szavak boldogsága... Maga úgy megy a nagy melódiákba látja, föl ívelten mint egy hárfa, ahogy főtisztelendő Miska bácsi mondja...
Glori: Főtisztelendő Miska bácsi!
Ábris: Én letörtem... (és kinn a fülemüle a kertben)
Glori: Szenved... csókoljon meg... Óh, a fülemüle...
Ábris: Ha nem szeret?
Glori: Mindegy. Magának mégis jó, ugye?
Ábris: Óh!
Glori: (kibontakozva) No menjen... menjen most... menjen... majd átjövök holnap... menjen... isten vele... menjen csak... menjen... (Ábris elment és a tornác mélyén Berti tűnt föl.) Óh! te vagy itt... te vagy...
Berti: Most jövök fel...
Glori: Most... Én nem akarom, hogy te leselkedj rám... Én megmondom Menyus bácsinak, esküszöm! megmondom, te kémkedsz utánam... üldözöl engem... meglapulsz itt a fal mellett, mint egy tolvaj... Ne tagadd le...
Berti: Nem tagadom...
Glori: (elképedve) Nem tagadod?
Berti: Magam sem tudom, hogy kerültem ide... Ámulok... magam is ámulok rajta... Mondhatnám ugyan, amit úgy banálisan mond az ember ilyenkor: - valami legyőzhetetlen erő ami lefogja az embert...
Glori: (indifferens) Óh! (és már menne is, mint akit ez nem érdekel.)
Berti: Holott nem... magam sem értem... nem vagyok túlságosan kíváncsi természet... inkább, tudod jól tartózkodó vagyok... Nem valami nobilis dolog, hogy megállok itt, nem mondom... hogy magyarázzam meg... nem is olyan könnyű dolog... De hát, hogy azt hallottam apától, hogy Ábris megkérte a kezed és hogy ez nem nagyon sikerült, ez az egész nagy szerelmi eset, megvallom, látni akartam, hogy intézitek el ezt egymással... látni akartam ezt az egész nagy képet az estében, téged így rózsa koszorúsan, egyedül, vele... ezt az egész képet. (Glorinak egy mozdulata és Berti élénkebb.) Alig hallottam egy-két szót... (Más hang) már későn jöttem. Csak... csak azt látta, hogy elbúcsúztatok.
Glori: Gyalázatos vagy.
Berti: Nem ítélhetsz olyan súlyosan, mint ahogy én ítéltem el magam... Ne menj el... nem akarom...
Glori: Nem akarod?
Berti: Itt vagyok előtted, - hogyan? mit mondjak? A testvérem vagy...
Glori: Én neked nem vagyok senki a világon. Én neked csak az vagyok, ami a többieknek itt, hogy kínozzál engem!
Berti: Én nem kínozlak. Én nem bánom a többieket... Csak rólam van szó...
Glori: Én nem akarom...
Berti: Nem is arról van szó, hogy bíráljalak téged... itt élsz nálunk, igaz, velünk, az apám házban vagy, igaz... nem lehet közönyös az, hogy te hogyan viselkedsz... hogy te kivel hogyan vagy...
Glori: Nem akarom...
Berti: Nem arról van szó, hogy bíráljalak mondom... Nem arról van szó, hogy kínozzuk egymást... hogy mint ellenfelek álljunk itt egymással, nem arról van szó...
Glori: Miről van szó? Hiába kertelsz itt, nem fogsz belőlem kivenni semmit.
Berti: Én nem kertelek. Ez a te módszered. Én nyílt vagyok.
Glori: Én nem bánom, hogy te milyen vagy. Mindenki olyan, amilyen akar, amilyen tud lenni. Te remegsz itt, én most már nyugodt, nem akarok mondani semmit, (És lázas) És én nem akarom, hogy megint kezdjed a nagy szcénákat itt közöttünk...én fáradt vagyok, én már nem bírom... hanem Miska bácsi az, aki fölizgat engem az egész délután itt órák hosszat, hogy csak beszéljek neki, csak beszéljek, hát akkor este te vagy itt, aki lecsapsz rám... mind itt vagytok a szoknyám után... hát nem! nem akarom, nem bírom tovább... a fejem forog, mindjárt elájulok!...
Berti: Óh még nem leányom, még nem... még nem ájulsz el te...
Glori: Óh! hogyan merészelsz... megyek, megmondom...
Berti: Eredj hát!
Glori: Hát csak azért se! Hát itt vagyok! Hát lássuk csak mit akarsz te...
Berti: Én soha veled nem beszéltem ilyen hangon. Itt vagyok melletted évek óta, minden nyáron, hónapokon át... én itt vagyok melletted olyan csendesen, hogy csendesebben már nem is lehet, én úgy nézlek csak folyton, hogy inkább behunyom a szemem, úgy nézlek olyan alázatosan.
Glori: (fagyos és kegyetlen) No hát tovább... tárd fel előttem a szívedet egészen... azt a szegény szívedet...
Berti: Én mindig kitértem előled... kitértem, ahol neked valami bánatodat sejtettem, én nem kutattam, én éltem itt, apánál, anyámnál, a húgaimmal, veled - én éltem, amint él az ember a nyárban! én nem vizsgáltam azt a mérget, ami kivirult benned ellenem.
Glori: No és mi még? Tovább!
Berti: Nem kutattam, gyűlölsz-e engem, szeretsz-e?
Glori: Óh!
Berti. Nem kutattam. De itt vagyok, itt vagyok elbódultan végre, mindattól, ami árad belőled, ami itt van homály körülötted, ami itt van szavakba, hangokba, kis félhangokba oltott méreg, ami terjed... itt vagyok elrémülten magamtól... tőled... itt vagyok, aki már lesek utánad... aki meglátlak itt...
Glori: (diadalmas) Úgy kell neked!
Berti: Hallgass...
Glori: Miért nem mégy el, ahogy mondtam, örökre?! Két évig most nem voltál itthon, miért jöttél megint, hogy lássál engem? Nem méreg az, ami árad belőlem és nem homály, ami körül lebeg... A fény az, ami elkápráztat téged és a fájdalom, ami fogva tart.
Berti: Óh megint csak ilyen sybilla beszédek... minden csak kétértelmű benned... ilyen lírai szemét... Dalolsz!
Glori: Sírjak? Hát az kellett neked, hogy mástól megirigyeljél engem, hogy széttépjem a szíved, hogy úgy valahogy érdeklődj irántam?
Berti: Ne kérdezd, hogy miért és hogy miért van és hogyan, ne kérdezz... Az élet sodor engem s nem én forgatom, igaz? bármerre mennénk csak egy útja van! Itt vagyok föltűzdelten egy csomó tövisre amit hullatsz, itt vagyok magam is megmérgezve tőled...
Glori: No nem!
Berti: (csak folytatva) Szinte ujjongok már, hogy rajta kaptalak, - amint széttéped a szívem szinte boldog vagyok a kín alatt...
Glori: No csakugyan...
Berti: (csak folytatva) A gyönyöröm oly nagy, ha látlak, oly végtelen gyönyör, hogy még abban a rémületben is, amint a más karjában láttalak, csak elvoltam ragadtatva!
Glori: Óh Szűz Máriám, most értem csak! Hát csakugyan csak az vonz téged bennem, amit rejtenék... amit tiltottnak hinnél... ami vétkem lehetne? hogy valami rossz leány volnék, ez vonz! nem szégyelled magad!?
Berti: Itt nincs kibúvó Glori... ne játsszál velem... szavakkal... ne térj ki Glori, vigyázz! Itt vagyok megsebezve, sokkal mélyebbre sebezve, mint gondoltam... mint sejtenéd, sokkal mélyebben, vigyázz... A szívemet nem szaggathatom ki, itt vagyok s nem tehetek másképp, csak itt találom meg magam előtted, nem tudom micsoda varázsban. A lelkem súlyos a te szívedtől, a te szíved!... hallgass... de benne vagy az életemben s nem a testvérem már amint átsodródom egy túlsó partra, - szeretlek téged...
Glori: (egy sikolyban) Óh! Mit mondtál? (más hang) Engem nem érdekel, hogy te szeretsz engem... engem nem érdekel... engedj elmenni engem...
Berti: Szeretlek!
Glori: (a végsőkig uralkodva magán) Ha szeretsz, hát ne kínozz és ne gyötörj engem. Szeress engem és hagyj békén és ne szólj soha hozzám. Ez nem lehet másképp.
Berti: Nem lehet másképp és miért és megint és mind csak ilyen homályos szó megint, ami elsiklik az értelmek alatt, minden ami zúg, zeng és még sincs hangja, mondd! Miért kötöd át ezt az éjszakát a rózsa koszorúd fölött? Hogy értselek meg, hogy lássak beléd!
Glori: Azt nem! Soha! Miért látnál belém?
Berti: Félsz!
Glori: Nem félek, csak magamtól, csak attól, amit mondhatnék!
Berti: Megint! Rejtély! Sejtések! Szavak! Miért akarod, hogy másnak lássalak, mint aki vagy!
Glori: Én nem akarok semmit... de semmit a világon, érts meg, én nem akarok... nem akarok... Én nem mondok semmit. Én inkább meghalok. Már az se volna szabad, hogy meghallgassam, hogy te itt megvallod, hogy szeretsz... Én nem vagyok szabad... te láttad ezt.
Berti: Óh te nem vagy szabad?! A nagy szó! Te romantikus vagy... az vagy te... nem vagy szabad! Egyszer, hogy Ábris megcsókolt téged!
Glori: Egyszer, hogy megcsókolt! Egy fecske nem csinál tavaszt - ezt gondolod. De azért az mégis csak egy fecske... Ha nem jelent semmit, egyszer! no lám... miért vagy így földúlva mégis?
Berti: Szóval, te nem szeretsz engem... várj csak... látszólagos nyugalmad itt, nem téveszt meg, no nézd csak... no ne fordulj el, - nézd meg magad a szemembe.
Glori: Itt vagyok a szemedbe!
Berti. Itt vagyunk két régi gyermek... itt vagyunk, akik egymás mellett nőttünk föl - itt vagyunk egy este, hogy azt mondom szeretlek... Nem bűn ez... mond csak... amikor utoljára elváltam tőled, most két éve, még volt valami gyöngédség benned. Azóta is csak jó voltam hozzád... ami harag, vita volt közöttünk, mindig te vitted odáig, - no mindegy. Nézz a szemembe és mondjad... várj... a szó, amit kiejtenél, - a szád elárul, ahogy formálja, a homlokod amint mered, - ez mind elárul... (Más hang.) Ha nem szeretsz, az más... akkor rendben van. Nézz a szemembe és mondjad, te nem szeretsz.
Glori: Én... én...
Berti: Mondjad...
Glori: Én...
Berti: No mondjad...
Glori: Én nem! Én nem!
Berti: Hazug!
Glori: Nem szabad, hogy szeresselek, hogy szeress engem, nem! nem szabad! nem lehet az... nem szabad ez! nem! De hát hol vagyok én itt, micsoda pokolban, ahol csak gyűlölnék mondd, ahol fölgyújtanám a tetőt s végül csak rám szakad le, mondd... De hát ki vagyok itt, hát nem látod ezt, nem érzed... ki vagyok itt megátkozva veletek mind! ki vagyok itt apádnak, anyádnak, a húgaidnak, főtisztelendő Miska bácsinak, neked! ki vagyok itt, aki e házba hoztatok, az egyik, hogy a fekélyét gyógyítsam a lelkén, a másik, hogy a szívembe fojtsa a szerelmét... óh de hát nem! nem! elég! elég! Elrémülve nézlek én is téged, elrémülve, hogy szerethetnélek... Óh nem akarok, nem akarok... eredj... eredj!
Berti: No de megállj ez őrületben... hova nyargalsz, hova zengsz el, micsoda üres végtelenbe, te? Mi ragad el, így rózsa koszorúsan, hány száz ideg, hány bárgyú szó, a saját hangodtól vagy részeg... a szavaidat hajítod föl, mint színes kavicsokat az égre... Mit építesz itt, mi ez? Micsoda vár ormok meséje, micsoda ének, ballada? lélekfertőzés legendája! mi ez!? hol vagy te csakugyan, magányosan szerencsétlen, hogy így széttéped magad!
Glori: Nem akarok, ... nem akarok...
Berti: Nem akarom -
Glori: Eredj... eredj...
Berti: Nem akarom e fantáziákat - amit ez fölkavar mind, förtelmes ez! amit sodor! Ami itt mind gurul veled, a sok tarka rongy boszorka-lendület!... izzó lányságod nagy muzsikája ami szól, nem akarom! Az életnek fordulj, az életnek, érts meg, itt van! az életnek szegezd a szemed... ez több, ez szebb, mert egyszerűbb... Ha volt itt vétek, ha volt itt, nem tudom mi bűn az élet nagy hangja szól bele, két lélek ha szeret végre, két lélek, hogy ha összeforr!
Glori: Óh nem, eredj! ne szólj! és nem forr össze semmi... és nem engedem hogy összeforrjon... s úgy tépném szét a tíz körmömmel, ha mégis összeforrna, mégis? Makacs vagyok és erős vagyok, Szűcs Lóri, Glori! mit tudod te... mit tudtok ti, bíró, püspök, mind akik itt vagytok s te magad is vaskovácsoló mit tudod te, - egy más világ s egy más kovácsoló vagyok! Ne küzdj ellenem, vigyázz! te vigyázz, nem én! Nem tudod mily ára volna, ha szeretnélek, nézd!...
Berti: Óh, hogy érzem vérezni a szíved!
Glori: Eredj! Eredj!
Berti: Szenvedsz...
Glori: Nem akarok... nem akarok... (és Menyhért láttára aki megjelent) Óh Menyus bácsi!
Louise: (balról) Menyus! Menyus! vacsorázni!
Berti: Apám...
Louise: No mi az megint? Mi van itt köztetek?
Menyhért: A nagy viták...
Louise: (Glorihoz) Nem unod még? fárasztó ez, elviselhetetlen vagy... nagy viták megint... Hát nem lesz vége, soha? Csak izgalmak folyton...
Glori: Itt vannak mind megint...
Ferenc: (balról) Tálalva van!
Glori: Hát főtisztelendő Miska bácsi nincs!
Louise: (Ferenchez) No mondja csak! (Menyhérthez) No mondjad!
Ferenc: A püspök úr rég alszik fönn...
Menyhért: (Glorihoz) Felesleges így aposztrofálni, ilyen gúnyos hangon...
Ferenc: Tálalva van!
Louise: Óh no ugye, uram Isten! Ábris, hogy vitte volna! vitte volna! (és távolodva) Ilus! Klári! tálalva van... no Berti! (És el balról)
Berti: Csak tessék...
Menyhért: No tessék... előre... Glori...
Glori: Én itt szeretnék vacsorázni, egyedül, ha megengedné... Magamban itt, ha szabadna,-
Menyhért: Nem nagyon hízelgő...
Glori: Úgy kívánom, hogy magamban legyek... egészen egyedül ez este...
Menyhért: Tessék...
Glori: Óh! köszönöm!
Menyhért: (Ferenchez) Hozzál ki vacsorát a kisasszonynak... (és el.)
Glori: És egyszerre mindit... egy tálcán Ferenc, hogy ne zavarjak.
Ferenc: Egyszerre mindit, igen... értem... (és ő is elmegy balról. És most már csak Berti van itt balról a lépcsőn egyedül Lórival szemben)
Glori: Te eredj... Eredj te...
Berti: Még egyszer Glori... még tart e nyár... gondolj rám így magadba itt... Ha néznéd ezt az első csillagot ami az égre száll, én is nézném odabenn, az ablakon át...
Glori: Eredj... eredj...
Berti: Búsulni fogsz, ha egyszer elmegyek, végképp ha elmegyek... ha nem látsz soha többé...
Glori: Óh bár mennél!
Berti: Csak miattam vagy itt... csak én kötlek e házhoz...
Glori: Hazudsz!
Berti: Te vagy a gyöngébb... ezt érzed te - ezért lobogsz így mint egy máglyán, boszorka!
Glori: ( végsőkig) Kiáltok, ha nem mégy!...
Louise: (kívülről) Berti! Berti!
Glori: Eredj!
Ferenc: (aki hozza a tálcán a Glori vacsoráját és Bertihez) Tessék menni...
Berti: A csillagot nézd!... (és már befelé szóval) itt vagyok... (és el balról, Egy perc.)
Glori: Óh drága Ferenc, aranyos, hány óra van, hogy már a csillag, - (mert egy lágy mozdulattal elhajlott a közép felé s felnézett az égre) Óh ragyog! ragyog.
Ferenc: Nyolc óra van kisasszony...
Glori: Világos van még... (Távoli dübörgés)
Ferenc: Most jön be a vonat az állomásra...
Glori: Hallom...
Ferenc: Nyolc óra...
Glori: (az asztalnál) Óh milyen jó lesz itt magamban... milyen jó lesz... (a tálcát vizsgálva) Ó be szép ez minden... milyen jó ez... mi van itt?... rántott bárány... óh de szeretem ezt... éhes vagyok... nem uzsonnáztam...
Ferenc: A sok sütemény, amit evett a kisasszony...
Glori: Számít az... számít az olyan jó kis leánynak, mint én... az olyan drága jó kis boldogtalannak, amilyen én vagyok...
Ferenc: Miért olyan ideges a kisasszony?
Glori: Hát tudom én?... Ez egy mámor! Ez egy igézet!
Ferenc: Mást ne hozzak?
Glori: Köszönöm... semmit...
Ferenc: Mert most benn szolgálok föl... (távolodva és el balról).
Glori: Köszönöm, semmit... minden van itt... Köszönöm (és újra a csillag felé) Óh... ha ő is nézi most... Óh!... (és hirtelen) Ki az? Ki van itt? (mert a homályban, középről a küszöbön Szűcs Kálmán megjelent. Egy kézi bőröndje van és bot, esernyő egymáshoz kötve. És egy nagy puha kalap és egy nyakkendő, ami lobog. A zsebéből gyűrötten régi újságok papírsüvege tör elő.)
Kálmán: Jó estét!
Glori: Jó estét...
Kálmán: Szép kisasszony, jó estét, ha nem sértem... Most érkezem a nyolc órással éppen...
Glori: Ez nem a fogadó itt, kérem... Az amott van, túl az Endrey-házon... gyakran tévednek...
Kálmán: Óh nekem jó lesz itt is kérem... nem vagyok kényes... annyit láttam a világban...
Glori: Nem értem...
Kálmán: Nem is tévedek, ha jól megnézem... Ez a Vargha Menyhért háza...
Glori: Ez, igen...
Kálmán: Ezt keresem... (és egy lépéssel közelebb és egy tekintet a lányra) Óh, -
Glori: Most vacsoráznak bent... magam is, hívom az inast...
Kálmán: (nagyon udvarias) Óh ráér az... csak tessék, nem zavarom... csak tessék... (és egy második még mélyebb tekintet a lányra) Óh... jó estét... óh! (és a fölindultságán át, hogy leküzdje) finom... finom kis vacsorája ez, kisasszony... óh csak éppen mondom, úgy látom ízlik... jól főznek itt... jól (és egy kacagása is volt.) Hát csak így szokott, egyedül, magában...
Glori: Ez csak ma van...
Kálmán: Valami kis büntetés, mint a kis lányokat szokták a sarokba -
Glori: Nem -
Kálmán: Óh ha megengedné... ha megengedi... hát magával vacsorázom... talán mulatságosabb
Glori: Hogyan?
Kálmán: Van itt nekem minden a tarisznyámban... mindig ha utazom, tudja... nagy utazó vagyok a világban... ha megengedi... (leül az asztalhoz) magával olyan régen vacsoráztam... van itt nekem ami magának nincs... ha akar cserélünk is... nem bánom... mi ez? bárány?... adok egy szép kis szelet sonkát itt azért a két falat bárányért... Még maga jár jól...
Glori: (bódultan) Nem értem...
Kálmán: Borom is van... egy egész üveggel, látja... nem bízom magam az étkezőre, ha ugyan van az, az ilyen rongy vonaton, ami bedöcög Hídvégre... no hagy töltsek magának... csak vizet isznak Vargháék itt, - puritánok!... magamnak is az ezüst kupámba, no látja (koccint és még egy nagy tekintet mielőtt fölhajtja a poharát) micsoda nagy lány! milyen szép... no isten megáldja... (és a Glori nyugtalan mozdulatára) No mi baj? micsoda nagy fura este! az ember úgy érzi a lelkét, hogy maga az Úr Isten nyúl bele az égből, nagy brilliáns-gyűrűs kezével... (és egy mozdulattal Glori felé) No megálljon, csak nem!... (más hang) de itt van egy ember, egy bíró tudja... aki elítélt, ártatlanul, egy asszonyt! no! (és egy arcképet kapott ki a zsebéből) Nézze csak... itt van... olyan nagy volt mint... mint maga... mint a kisasszony... még nagyobb... még szebb...
Glori: (ösztönös remegéssel a képre meredve) Óh!
Kálmán: Mária a mennyekben, olyan volt, - királyi fenség... egy kép! egy kép!
Glori: Óh!
Kálmán: És ez a másik itt vele... aki ül a széken, milyen jámbor fajta, nézze... ifjú férj!... még nem ősz a feje, de nem ám! a sok göndör haja nézze csak... a kalapja a kezében... a frakkja... a sugárzó arca... no mondja csak! a templomból így, amint itt vannak ketten egyenest a fényképészhez mentek... Óh hányan mennek így... mint a búcsúsok úgy mennek egy örök úton... ki tudja akkor?! egy nap, milyen borzalmas az ilyen kép... nézze, meghalt... (és egész halkan) meghalt a tömlöcben.
Glori: (hangtalan) Mind tudom ezt...
Kálmán: Tudja?
Glori: No de miért beszéljek itt? miért mondjam ezt magának... miért beszéljek... holott... mindegy... nem tudok ellenállni, le vagyok győzve, látja... Mikor tizenhat éves lettem, mindent megmondtak... maga Menyus bácsi mindent...
Kálmán? És itt maradt...
Glori: Itt!
Kálmán: És nem ment el...
Glori: Nem!
Kálmán: És itt él, miért?
Glori: (a végsőkig) Ne kérdezze.
Kálmán: Valakit szerettél itt!
Glori: Óh ha tudja -
Kálmán: (heroikus) Hát én ne tudnám! én, a tanár!
Glori: (hátrálva) Maga az én apám... az én apám...
Kálmán: (még heroikusabb) Az hát! Szűcs Kálmán! de az ám! szavamra! Nézd csak, itt van a nevem nyomtatásban... itt van a lapomon... az én lapom: A Harc! Régi lapok, húsz éve nem jelent meg, de mind előszedtem a vonaton s olvastam most, mintha most vettem volna kiindulóban, a kioszkban ott, a keleti pályaudvaron! No nézd csak violám! Szűcs Kálmán! Illúziók lovagja! Micsoda álom ez! még le nem kaszálta senki... még nem törtem le, majd csak rázok magamon egyet, mint az oroszlán bolháit rázza le! Megállja csak... várj csak Lórikám!...
Glori: Az én apám... Ez a mámor! Ez az igézet! Ezt vártam hát naphosszat -
Kálmán: Leányom...
Glori: Az én apám...
Kálmán: No mondd csak - A papa! papa!
Glori: Óh kezét csókolom... kezét csókolom...
(Függöny)