Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 2. szám · / · Figyelő
Oblomov egy embertípus, életforma, amelynek nagyon sok változata él és szenved közöttünk. Egyes megjelenései már rég éltek az irodalomban, mielőtt Goncsárov magát a típust fölfedezete, megalkotta teljes és kimerítő típus képét és nevet adott neki. Goncsárov óta a típus irodalmi köztulajdon, változatai - anélkül, hogy okvetlenül vissza kellene vezetni az orosz író alakjára - állandóan szerepelnek a modern regényírás nagy galériájában, különböző színezésben, különböző cselekvényekbe beállítva, tragikusan és komikusan, aszerint, hogy mit lát beléjük az egyik író és mit a másik. Ha azt mondom, hogy Beczássy Judit regényének az az alakja, akiért írva van, az Oblomov típusból való, ezen nem kell okvetlenül arra gondolni, amit a filológusok hatásnak neveznek. Oblomovot annyit látunk az életben, különösen a magyar életben, ahol jóformán mindenkiben van valami Oblomovból, hogy ezt az életformát, Goncsárovval vagy nélküle, alig kerülheti el a magyar író, aki a körülötte folyó élet megfigyeléséből dolgozik. Ha mégis az orosz Oblomov nevet mondjuk, ez csak a közérthetőség kedvéért használt terminus technikus.
Tehát Beczássy Judit regényének hőse egy magyar vidéki környezetben élő Oblomov: olyan ember, akinek nem elég friss és erős az életösztöne arra, hogy a számára kínálkozó lehetőségeket megragadja s emiatt összetörik, színvonalban mélyen alászáll és tragikus komorrá válik az élete. Legelső sorban szerelmi vonatkozásaiban. Az alkalmak ismételten kínálkoznak neki: egy szép, tiszta leány szép, tiszta szerelme is felajánlja neki a boldogságot s ő eljátssza, akarat gyöngeségből, ellenállni nem tudásból, - nincs ösztöne arra, hogy az élet elhatározó pillanatának döntő voltát felismerje és összeszedje elhatározott, csak a célt látó cselekvésre az energiáit. A leánytól ezzel elveszi a hitet, pedig olyan leány ez, aki a hit összeomlását nem tudja túlélni, a halálba menekül a nagy csalódás elől. A férfi pedig elfásul, szerencsétlen körülmények folytán gyilkos gyanú alá kerül, elvadul az emberek társaságától, feleségül veszi cigánylány gazdasszonyát, csak azért, mert ez akarja, szerelem, vágy, akarás, kielégülés nélkül. Így tompul és közönségesedik el egy jobbra hivatott ember. Egy jellemhiba - és ki vagyunk szolgáltatva az élet esetlegességeinek, irgalom nélkül.
Beczássy Judit az ilyen kiszolgáltatott, hibában élő emberek írója. Mari néni regényében a vénlány hasztalan küzdelmét írta meg a családért, a célok összeomlását, a Tóth Eszterben a mindenkinek szolgáltatott, tudatlan és akarat nélküli nő vágyainak kivirágzását és visszájukra fordulását. A medvében a férfi belesüllyedését a sivár hétköznapba. Írásaiból az élet melankóliája szól, egy asszonyi, befelé könnyező pesszimizmus, hiába minden, szükségszerűségek és véletlenek uralkodnak rajtunk, nem mi csináljuk az életünket, az élet csinálja sorsunkat, mi csak azért tűzünk ki magunk elé célokat, ideálokat, élet-értékeket, hogy rajtunk kívül eső erők szétrombolják és annál jobban érezzük sorsunk sivárságát. A közönségeseknek, a közvetlen, anyagi célúaknak, a pillanatban élőknek és a kérges szívűeknek jó, mert ezek életében a sors nem talál lerombolni valót, ezek biztonságban élhetik azt az életet, amelynél különbet nem ismernek.
Kicsit sietve, a részletekben hézagokat hagyva, csak a főpontokat - de azokat erősen és élesen - megvilágítva beszéli el az írónő A medve történetét. Nagyon jó elbeszélő, a nyelvében van valami tömény íz, amilyen a nemes italokban szokott lenni, nincsenek fölösleges szavak a beszédében, mondatainak és a mondatokban a szavaknak mindig megvan a súlya, minden a mondanivaló egészére van vetítve. Ez az elbeszélő stílus a legfőbb érték írásában, ritka adomány, az igazi író megkülönböztető jegye. Látni is nagyon jól tud, a pillantásával összefoglalja a jeleneteket egy képbe, - máskülönben hűvös temperamentuma át tud melegedni például a dunaparti szerelmi jelentben. Cigány alakjai kis fölfedezés számba mennek, a kisvárosi muzsikus cigányokat ilyen friss szemmel, pontosan és érdekesen még nem látta meg senki.
Amit eddig írt Beczássy Judit, az mind novella, formára, tartalomra, külső-belső terjedelemre. Tudna-e vajon igazi regény írni: emberi életeket és lelkeket részletesen, szélesen feltárni, önmagukhoz és a világhoz való vonatkozásaikban, mélyebb háttérrel, tágabb ívű világkép perspektívájába állítva. Sok kelléke megvan hozzá, talán csak a belső nyugalom nincs meg. Innen az a sietség, amellyel új regényében is nem egy értékes, kiaknázható, fontos momentum mellett egy rövid jelzéssel elsuhan - szinte csak reflektor fénnyel világítja meg témája egyes szelvényeit, holott a terület olyan érdekes, hogy mi az egészet szeretnénk megvilágítva látni.