Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 24. szám · / · FIGYELŐ

SZABÓ LŐRINC: MONUMENTA LITERARUM
II. SOROZAT

Király György nevét hozza ajkunkra és Király György fáradhatatlanul, még halála után is dolgozó, összetört alakját, sorsát és nagy terveit juttatja eszünkbe a Monumenta Literarum második sorozata, amely Kner Izidor kiadásában most jelent meg a karácsonyi könyvpiacon. Az első sorozatról ő írt beszámolót; a második ismertetése pedig, akaratlanul is, nekrológnak indul. Vagy, ha nem is nekrológnak, nem tudja megállani, hogy a kegyelet szavait ne viselje homlokán.

Király volt e sorozat szerkesztője s az a nagy szeretet és aprólékos gond, amellyel munkáját végezte, szinte fokozott és kötelező szeretetet keltett ismerőseiben és barátaiban a Monumenta iránt. Ez a gyűjtemény, bármennyire általános érdekű is, valahogyan belső ügy, mindnyájunk ügye lett, azoké is, akik a második sorozatban nem szerepelnek mint fordítók; belső írói ügy, hiszen a Monumenta minden munkatársa Király személyes jó ismerőse vagy barátja volt. Írók, elcsapott tanárok és tudósok kollektív műve ez a tizenkét szép füzet: minden írás és minden író Király György emlékének hódol itt a rajzolóval és a kiadóval együtt.

Az első sorozatra tett észrevételek általában két csoportba oszthatók: kifogásolták - néhányan - a formátum megválasztását, és kifogásolták - szintén csak kevesen és csak úgy odavetve - hogy a Monumenta Literarum-ban talán egy mű sincs, amely monumentális volna. Mindkét kifogás nem a lényeget illeti. Bizonyosra veszem, hogy a második sorozat megkedvelteti mindenkivel a formátumot; megkedvelteti, mert most már huszonnégy egyforma-nagy könyvet őrizhet a könyvtárában s a könyvalak kedveltetésének tekintetében a többségnek nemcsak nagyobbító, hanem átminősítő tulajdonsága is van. A második kifogás sem állhat fenn, mert a szerkesztők célja nem a «nagy», a «legnagyobb» munkák kiadása volt, hanem az, hogy egyes jó műveken keresztül «bepillantást engedjenek egy-egy kiváló költő vagy kor lelkébe». Ezt a célt pedig a Monumenta kétségtelenül elérte.

A második sorozat térben és időben éppoly tág határok között mozog, mint az első. Régi és új, ismert és kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert mű egyaránt van benne. Megjelentetése mindnek értékes, néhánynak egyenesen nagy, fontos és szinte megbecsülhetetlen kultúrfeladat.

A régi magyar irodalom két munkával szerepel a második Monumentában: Barlám és Jozafát igön szép legendájával, amelyet görög-latin forrásból egy Névtelen Author írt meg magyar nyelven, és gróf Zrínyi Miklós néhány olasz-latin hatás alatt írt idiliumával. E kisebb terjedelmű költeményeket (Viola kegyetlensége, elégiák, epigrammák) Király György válogatta ki az Adriai tenger szirenájá-ból, hozzájuk véve három újabban felfedezett «versezet»-et is.

A fordítások közül ismertebbek Montaigne Essai-je, vagyis Kísérlet-e annak bizonyítására, hogy a bölcselkedés nem más, mint a meghalás tudománya (ford. Lehel István), és E. A. Poe két novellája, az Arckép és a Fekete macska (ford. Mikes Lajos).

Az első füzet Lukianos-nak, a Krisztus utáni második század nagy destruktív írójának Igaz történet című fantasztikus útleírását adja Révay József fordításában. E kis regény igazi gyöngye Lukianos ötletes, szellemes, Voltaire-szerű művészetének. Az író első személyben meséli el kalandjait: útra kel; a szél Bor-szigetre veti hajóját, onnan a holdba kerül és részt vesz a világűr szörnyetegeinek, a Keselyűvitézeknek, Bolhaíjászoknak, a Hangyalovasoknak, Légi Szúnyogoknak, Gombaszárvitézeknek, Sziriuszlakóknak és másoknak a küzdelmeiben. Leírja a holdlakók életét, majd a Lámpavárosba jut és találkozik otthoni asztali lámpájával, aki ott emberi életet folytat lámpaalakban. Ezután egy óriás cethal elnyeli őt is, hajóját is. Részletesen elmeséli a világnagy cethal hasának berendezését, ahol országot alapítanak és 30 évig élnek. Végül kifúrják, fölgyújtják a hal zsírját és az állat fölpeckelt száján át kihajóznak a szabadba. Következik a Sajtsziget, jönnek a tengeren futó Parafalábúak. Elvetődnek a Boldogok szigetére, a görög mennyországba, ahol a nagy hősök és írók élnek. Lukianos itt részletes riportot ad élményeiről, bemutatja pongyolában a nagy embereket és meginterjúvolja Homéroszt. Innen a Kárhozottak szigetére, majd az Álmok országába jut, Odysseus ajánlólevelével fölkeresi Kalypsót és az Ökörfejűeknél és Szamárlábúaknál átélt sok-sok kaland után partra száll hazájában.

Nemcsak mulatságos, hanem rendkívül tanulságos olvasmány is ez az Igaz történet. Lukianos gunyoros, karikatúrázó szelleme itt csupa tűz és sziporkázás és érthető, hogy útleírása oly nagy hatással volt a későbbi korok irodalmára (Gulliver utazásai). Az Igaz történet társadalmi szatíra és nagyon költői mű. Dantéra is kétségtelenül hatott a kárhozottak modern realizmussal érzékeltetett szenvedéseinek nagyszerű megrajzolásával. Általában: Lukianos nagyon megérdemli, hogy olvassák, fordítsák. Még akkor is, ha (mint az Igaz történetből) a cenzor vagy más hivatott irányítója a magyar kultúrának, kimetél egyet-mást a görög szofista szabad szájú írásaiból.

Goethe Novellá-ja igazi mestermű. Írója úgy írta, hogy «a» novella legyen. És az is, kétségtelenül. Mondják, hogy harminc évig készült. Tiszta, átlátszó szerkezete, a mese ideális és szimbolikus mellékértelmének kézzelfoghatóvá-tétele, az egésznek gépszerű pontossággal járó és mégis eleven élete biztosítják számára a maradandóságot messze túl a mi korunkon is. A Novellát Túróczi József fordította.

Király György fordításában jelent meg Cervantes szomorú-humoros története Cornélia di Bentivoglió-ról, aki sok kavargózás és a lovagkort állítólag jellemző hercehurca után felesége lesz a ferrarai hercegnek. Valószínűtlen, de reális szemmel megrajzolt, pompás szerkezetű, érdekes elbeszélés.

Hartmann von Aue XII. századbeli lovagregényét, a Szegény Henrik-et Telkes Béla fordította le szépen és simán folyó magyar versekben. Meséjét - (a bélpoklos Henrik lovagot egy egyszerű, ártatlan lány meg akarja menteni a szíve vérével; a lovag az utolsó pillanatban nem engedi, hogy a kését már fenő doktor megölje a lányt; inkább kész meghalni; de nem hal meg, Isten megbocsát neki, meggyógyul és boldogan éli világát szerető felesége oldalán) - naiv meséjét kissé modernizálja egy-egy jelenet borzalmasan reális festése. Érdekes, hogy Longfellow Arany legendáját, amely a Szegény Henrik drámai feldolgozása, sokkal hamarabb lefordították magyarra, mint az «eredeti»-t.

Amerre Pippa jár címet adott R. Browning-fordításának Reichard Piroska, aki minden lehetőt elkövetett, hogy a nagy «érthetetlen» angol költő világhírű drámai költeményét méltóan tolmácsolja. A kusza és homályos darab meséje az, hogy Pippa, a velencei selyemgyári munkáslány, istent dicsérő egyszerű dalaival, mint a Véletlen, beleavatkozik embertársai életébe, pusztán azáltal, hogy dalol és «átmegy a színen». A fordítás, mely nagy és régi hiányt pótol, a Nyugat-ban jelent meg először.

Niccolo Machiavelli-nek, a komoly hadászati és történeti írónak igen sikerült, mulatságos, bár helyenként drasztikusan erős vígjátékát, a Mandragórá-t Honti Rezső fordította. A vígjátékban a vén és tehetségtelen Nicia Caltuccio mestert rászedi az ifjú Callimaco, aki szerelmes messer Nicia erényes feleségébe, Lucreziá-ba. A férj és feleség mindenképpen gyermeket óhajtanak, mire Callimaco mandragórából készült varázsitalt ad a messernek: vegye be ezt Lucrezia és akkor aztán megjön az isten áldása. Csakhogy baj van, mert aki az ital bevétele után először lépi át a hölgy hálószobájának küszöbét, egy hét múlva meghal. A férj, persze, nem akar meghalni, ezért fog egy csavargót - az álruhás Callimacot - aki teljesíti a megbízatást. Másnap aztán a messer szíve mélyéből hálálkodik a kitűnő doktornak sikeres varázsitaláért. Rendkívül friss és teljes jellemeket adó vígjáték, amely nem egyszer alaposan oldalba döfi a romlott papságot is.

Kalidásza vígjátéka, A király és a bajadér (Malavikagnimitra) valódi irodalmi csemege. Meséje az, hogy a sokfeleségű Agnimitra király hogyan jut hozzá sok-sok nehézség leküzdése után a gyönyörű Málavikához, aki mint rabszolga táncosnő szerepel a darab elején, míg végre kisül, hogy tulajdonképpen királyleány. A darabban, mely színpadi szempontból is nagyon érdekes, sok bölcsesség és humor van. A fordítás szanszkritból készült és Schmidt Józsefnek bizonyára kitűnő munkája. Kifogást csak a verses részek túlságos primitívsége ellen lehetne emelni.

A nyomdatechnika legteljesebb és legművészibb felhasználásával nyomtatott füzeteket Kozma Lajosnak számos magas nívójú iniciáléja és fejléce díszíti.