Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 24. szám · / · FIGYELŐ
A harmadik felvonásban hatalmasat lendül a darab. Ha addig kellemes volt és szeretetreméltó és fölényesen mosolygó, most egyszerre túllendül azon a szinten, melyet e jelzőkkel felmérni lehet, drámává izmosul, melynek tömbjéből emberek, egymást keresztező emberi sorsok reliefje bontakozik ki. A harmadik felvonás tökéletes munka. Hogy érzékeltessük ezt? Masa, egy fiatal és gazdag ügyvédnek barátnője, akivel kedves harmóniában élt már hat esztendeje, segíteni akar a szegénysorsra jutott gyermekkori barátnőjén, Gabin, akinek férje anyagi bajok miatt öngyilkos lett. Egy kis budai cukrászdát vásárol számára (igen szeretetre-méltóak a vásár körülményei), mely iránt azonban Gabi igazán érdeklődni nem tud; a maga kasszacellájában áhítozva és elkeseredve gondol az élet piros gyümölcseire; melyek odakünn - tőle messze mások számára érnek a nyári nap melegében. A kis cukrászda pedig marad továbbra is az istentől és embertől Budán felejtett, brémertortás életunalom. Ez így nem mehet tovább: Masa nem az a teremtés, aki csak úgy eltűri, hogy az ő sorsa vagy azok sorsa felett, kiket ő vállalt, az élet napirendre térjen; Masa az okos és drága teremtés - kinek szerepét Varsányi Irén a meghatottságig elragadó művészettel játszotta, szinte szárnyakon vitte a darabot művészi céljai felé - maga veszi kezébe a cukrászda ügyét; s néhány hónap alatt olyan előkelő, divatos cukrászdát varázsol a régi, légypapír díszítésű bolt helyén, hogy csak úgy ömlik oda a városi publikum. Az alkotás láza megfogta és nem ereszti Masát. Tomy is alig létezik számára: rábízza barátnőjére és barátnőjét Tomyra. És Masa egyedül marad. Nem az a lényeg, hogy a munka mámora rabul ejti; nem az a lényeg, hogy Masa nagylelkűségében most már maga segíti egymáshoz a szerelmeseket és ő a jóság fejdíszével ül le véglegesen a cash registerhez - hanem a drámai lényeg abban van, s ezt hozza ki teljesen a harmadik felvonás, hogy... Hogy elmegy valaki tőlünk, akit nagyon szeretünk. Akiről mindmostanáig nem is tudtuk, hogy ilyen nagyon szerettük. Elmegy valaki, akiről csak most vesszük észre, hogy beleágyazta magát életünkbe s most, hogy kitépi magát belőle, vele szakadnak legszebb éveink. Egy másik embert szeret - jelentéktelenebbet? mit tesz az? de ha nem őt, aki olyan biztosnak érezte magát fészkében. Hogy is jöhetett ez? «Szereted?» kérdezi Gabi Masától az első felvonásban. «Szeretem? istenem, kedvelem, kedves jó fiú» - gondolom ilyesvalamit válaszol Masa (e szöveg nincs kezemnél) s ebben az van, hogy kedves megszokás, melytől mélyebb komplikáció nélkül búcsút tud venni az ember. S azután nem megy s a válás csaknem tragédiává tornyosul. Csaknem. Masa hozza össze a szerelmeseket, finom gesztussal, de élete gyökeréig érzi, tudja, hogy ezek már nélküle összejöttek, hogy már nincsenek is itt, már Bologna felé járnak, vagy a fiesolei úton, vagy Frascatiban a villa Aldobrandiniben. Ez a lényeg és ezt fejleszti biztos kézzel a harmadik felvonásban Heltai Jenő drámaírói ereje. Ahogy a második felvonás végjelenetében, mikor Masa Gabit színházba küldi Tomyval, Brémer úr, a cukrász, utánuk néz s megállapítja, hogy «szép pár», ahogy a harmadik felvonásban az ismerősök hordják a pletykákat, ahogy Brémer úr a maga módján felelősségre vonja Gabit és Tomyt, ahogy Masa hirtelen ráeszmél, hogy életéről, fiatalságáról van szó, ahogy meg akarja tartani szerelmesét - most amikor tudja, hogy végleg elvesztette - egész odáig, míg a szerelmesek egymás karján távoznak («eljövünk holnap hozzád», mondja Gabi; «ne gyertek holnap, még sokáig ne gyertek» dadogja Masa)... ebben igazán egy kitűnően elgondolt, művészien fejlesztett dráma játszódik le előttünk. (Brémer úrnak kissé kizökkentő leánykérése a végén, úgy gondolom elmaradhatott volna.)
A harmadik felvonás magas mértékén mérve az első két felvonásnál be kell érnünk e «kellemes, szeretetreméltó, ötletes, mulatságos» jelzőkkel. Be kell érnünk azzal, hogy az író levegőt tud teremteni, amelyben jól érezzük magunkat, s emberek lélegzenek benne, akik megnyerték és lekötik érdeklődésünket. Sőt rokonszenvünket... valamennyien. Mert ez is nagyon fontos Heltai Jenőnél: az ő igazán fölényes bölcsességének alapja az emberszeretet: nem ismerek írásaiban egyetlen alakot sem, legyen az emberi hibákkal vagy ferdeségekkel még annyira teljes, akire rá ne tűzne az ő emberszeretetének sugara s akit ne tudna ilymód rokonszenvessé tenni előttünk.
Jól éreztük magunkat Heltai Jenő darabjánál - ez nem elég. Komoly értékes írói munkában gyönyörködtünk. És még egyszer: egy elragadó színpadi egyéniségnek, Varsányi Irénnek játékában.