Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 23. szám · / · Zsadányi Henrik: «A ZSIDÓSÁG TÉRFOGLALÁSA MAGYARORSZÁGON »
Hogy ez az ellentét miképpen fog tovafejlődni, bajos megjósolni. Általánosságokban az az elv szokott érvényesülni, hogy valamely munka elvégzésére a legmegfelelőbb munkaerők előbb-utóbb a helyükre kerülnek. Nincs oly értelmes antiszemita, aki négyszemközt azt állítaná, hogy a zsidók a gazdasági életben használhatatlanok, a tudomány terén meddők, a művészet terén terméketlenek. Feltétlenül lehet őket valamilyen hasznos kultúrmunkára felhasználni. S minthogy az összes hasznos és kultúrmunkák még nincsenek elvégezve, s minthogy öregjében-nagyjában e munkák elvégzésénél az a törvény érvényesül, hogy a jobb és alkalmasabb kiválasztódik, nyilvánvaló, hogy ezek a munkák magukhoz fogják vonzani a zsidók közül is a jobbat és az alkalmasabbat - akármekkora győzelmet is arat átmenetileg a fajvédelem, s akármilyen osztályöntudattal gyűri is maga alá versenytársát. Huzamosabb időre semmiféle törvénnyel és üldözéssel nem lehet őket a munkák mellől elkergetni.
Legjobb bizonyság erre a múlt. Égették, akasztották, gyilkolták, űzték őket, de az elvégzendő munka ismét visszahívta őket. A megégetett, felakasztott, elüldözött és az egész vonalon tervszerűen felépített numerus clausus-szal kisemmizett zsidónak persze nem vigasztalás, hogy valamelyik unokája és sorsrokona egyszer ismét arra a helyre lép, ahol ő volt. Viszont, a mai fajvédelem élvezője sem törődik azzal, mi lesz később. Amikor a XVI. században a bazini zsidókat megégették és vagyonukat szétosztották, azok, akik a vagyonból kaptak, vagy azoknak utódaik nem háborodtak fel azon, hogy később a zsidók ismét beszivárogtak Bazinba, és elkezdtek dolgozni. A fajvédelem gondolata bennük alkalmasint csak akkor vetett ismét lobot, amikor a zsidók ezt vagy azt a foglalkozási ágat számarányukat megillető nagyobb tömegben özönlötték el. Magyarán szólva, amikor megszedték magukat. Ez az általános irányelv.
Hogy a mi politikusaink az adott esetben
Mindenekelőtt tisztázni kellene, mit ért
Oroszországban esztendőkön keresztül rendeztek pogromokat, de a Rothschildok - párizsiak, londoniak, bécsiek és valahány van közülök - mind kölcsönöztek a cárnak, mert azt hitték, hogy pénzük nincs veszedelemben. Ha néha méltatlankodtak is a pogromok miatt, ez csak olyan tessék-lássék volt, vagy üzleti fogás, amelynek segítségével borsosabb kamatot számíthattak. Éppen így nem bánta a tőke, amikor Törökországban a keresztényeket halomra öldösték. Az itt legyilkolt keresztény férfiak, meggyalázott keresztény asszonyok és rabságra hajtott keresztény gyermekek sorsa az egekre kiáltott borzalmaival - a török kormánynak mégis sikerült egymás után kölcsönöket felvenni Berlinben, Párizsban és Londonban, nem szakították meg vele a diplomáciai összeköttetést, s sikerült neki - igaz, hogy a nép gazdasági érdekeinek erős megkárosításával - a vezető osztály politikáját tovább vinni. Sikerült azért, mert a kölcsönöket és a kamatokat a török pogromos jogrend nem érintette - a lefoglalt vámjövedelmek és kapitulációk biztosították őket.
Ez természetes is. Aki vizsgálta a tőke mibenlétét, az tudja, hogy a tőke se nem zsidó; se nem keresztény. Nincs vallása és nincs erkölcse, csak hasznot akar, kamatozni akar. Ha az egyik vagy másik valláshoz való húzása nagyobb hasznot jelent számára, akkor persze, felölti magára a taleszt, vagy a keresztet, vagy a fezt.
A «gyökeres operációra» tehát a magyar vezető osztály - szabatosabban, az osztálynak az a része, amely most hangadó - nyugodtan rászánhatja magát, ha abszolút módon biztosítani tudja az európai tőke kapitális jogát. A látszat kedvéért ez a tőke talán jajveszékelni fog kicsit; de amikor észreveszi, hogy a profitja nem tört össze, szemet huny a fait accompli előtt.