Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 23. szám
Légy jó és csendes most az én kezemben,
lásd mind pihennek kiket szeretsz a dolgok,
mind meghintettek, mind meg vannak áldva,
mert tőled jön mosolyuk szép mámorokkal áldva.
Ők most pihennek, mert te is pihentél,
megáldattak dús, fennenhangzó szókkal,
nevethettek, mert te is nevettél
s áldva győztél a rosszal, a jóval, minden birkózókkal.
Én addig kopott útjaimon jártam,
én addig beteg szókkal egyezkedtem,
magamból hajnalt festettem a vágyra:
mely tiéd volt, benned hordta magvát
s mint istennő kacag-bong közönnyel e zsenge áldozásra.
Én ligeteket vetettem, hogy szebb legyen homlokod borúja,
kis ereket, hogy szavad zenével visszhangos legyen,
szelíd városokat egy könnycseppben összefogtam,
hogy fénybogárkás legyen az éjjeled: az éjjelem.
És kis falukat virággal végigszórtam,
csengettyűs templomát feléd mutattam fel,
hogy puha tájak tested is mutatnák:
szép domboraid enyhén fogva fel.
Légy jó és csendes most az én kezemben,
lásd pihennek mind akiket szeretsz -
és ha kihuny az én agyam borúja:
mi lesz amiben ily puhán pihensz.