Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 23. szám
Jó tízéves munka után megérkezni: írói sors. Nem baj: itt az első abszolút kész, az első maradéktalanul teljes munka.
*
Tökéletes könyv.
Biztos szem, biztos kéz, mester-operatőr munkája, amellett egy gazdag, finom, drága kedély ömlő lírai muzsikája.
*
Az ember mint társadalmi lény, valami csodálatos elrendeződés folytán, szinte rekeszesen, rétegesen külön szinteken él. Sohasem volt magyar író, aki ezt a legmélyebb réteget, a koldusok, csavargók, hülyék, sár-lakók világát oly közelről s oly édes-otthonisággal ismerte volna, mint Tersánszky.
Külföldi is igen kevés. A nyugati kultúrák arisztokratikus irodalmában csak rokokó-idill a szegény ember, a sansculotte. Hugó Viktor a pátosz izzásában, Dickens a humor borszeszében dezinficiálja a nyomort. Az oroszok vannak legközelebb hozzá. De náluk is a szociológiai, vagy legalább morális, értékelés komorrá és emberfölöttivé növeli a Sorsosokat.
Tersánszkynál súlytalan a nyomor, mint a mindennapi élet. Ahogy a milliomos, aki beleszületett, nem érzi napról-napra a millióit, úgy a Tersánszky alakjainak egyetlen éltető eleme a legmélyebb fizikai nyomor, amelyben halak a vízben vidáman, vagy mérgesen, de mindig otthoniasan fickándoznak.
*
Ez a könyv mintegy «kvintesszenciája» annak, amit tud. Alakok összeszedhetetlen tömege hemzseg e kis könyvben s kivétel nélkül mind él és lélegzik s az életizzásnak teljességében van.
Ebből a könyvből tanulmányozni lehet azt az elemet, amelyet úgy sem tanulmányozott ki semmi tudomány és tanulmányozni lehet az embert, aki minden életfokon ember marad.
De e könyvnél fontosabb szempont minden tudománynál s tanulmánynál, hogy
*
Valami teljes bűbájjal visz be az emberei közé. Jó a nyelve, amely a szatmár megyei legmélyebb népi dialektusnak és a kissé tudálékos iskolai nyelvnek keveréke. A nyelvhez egy kicsit hozzá kell szokni, de ez a megszokás segít abban, hogy a figurák testiségének furcsaságait, züllöttségét, ízét-bűzét szintén megszokja az ember.
S ha már otthon vagyunk, egyszerre csak elmúlik a fátyol, amit a nyelv, a dikció, az életfelfogás, világszemlélet idegensége okoz s fürge, egészséges, üres, szomorú, de kacagó gyerekek leszünk, akik együtt hempergőznek az életnek e kikutykálkodott zenebonájával.
*
Azt hiszem, aki ezt a könyvet elolvassa, sorra előveszi Tersánszky régebbi könyveit és mind megérzi, mindent ismerőssé veszi, csak most fog rájönni az ízére ennek az írónak, aki maga is csak most ért haza, bármennyi szépet és jót csinált is eddig. De ezzel a munkával valahogy átértékelte sőt fölértékesítette az eddigieket, kulcsot adott hozzájuk.
*
A szeretet ez a kulcs és ezzel a művészete iránt, alakjai iránt, szíve őszinte rezzenései iránt, megnyilvánuló szeretettel, meg fogja hódítani mindenki szeretetét saját maga iránt.