Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 21. szám · / · FIGYELŐ
A Helikon művészeti vállalat új kiállítási helyiségét Boromisza Tibor képeinek és Medgyesy Ferenc szobrainak bemutatásával avatta fel. E kiállítás méltán sorakozik az előbbiekhez, amikor is a magyar képzőművészet termésének legjavát ismertették meg a közönséggel.
Boromisza Tibor művészete az elszánt, magára utalt makacs, erős ember művészete. Önarcképére emlékezem. Az arcból élesen, sőt agresszíven sugárzik ki a válságok, harcok edző tüzén átvergődött, szakadatlanul felfelé törő ember erőtudata. Kesernyés józanság rajzolódik ki a vonásain, de a szeméből a fanatizmus nyugtalan szikrái villannak elő.
Tájképeiben a legerősebb. Vad akaratossággal formálja át a jelenségek látható és festőileg értékelhető elemeit, felületes szemléletre talán valami játékos stilizálás, dekoratív készség erőpróbájának tetszhetnének a képei, holott sokkal magasabb-rendű alkotó tevékenység az, ami végső formát kap a műveiben.
A fákat, a növényzetet, a föld szerkezetét, az eget, szóval a táj összetevő részeit valósággal ízekre bontja és e felbontott egységeket alakítja át külön-külön olyan motívumokra, amelyek már felszabadultak a naturalista természetszemlélés megismétlődéseinek sematizmusától. E képelemek egyesülnek aztán megkapó, lebilincselő szintézisben. Ily kettős építőmunka csupán erőskezű és biztos tudású művésznek sikerülhet. Boromisza logikussá tudja tenni újjáformáló munkáját, a képei nem hervadt absztrakciók, hanem sugárzó eleven alkotások, a geometriai emlékképeket felidéző tömegek az élet illúzióját sugallják, a ragyogó színek, szilárd formák, a dolgok fölé kerekedő, egészséges, bátor művész fölényét, töretlen életkedvét mutatják.
Akvarelljeiben nem törekszik a látás élményeinek bontó-építő kialakítására, ott néhány alapformára, széles színfoltra összefont, leegyszerűsített mivoltukban jelentkeznek az eredmények. Klasszikusan nemes, előkelő darabok; a vízfestés legnagyobb mestereinek munkáira emlékeztetik a szemlélőt.