Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 21. szám · / · FIGYELŐ

BÁLINT ALADÁR: BOROMISZA TIBOR ÉS MEDGYESY FERENC KIÁLLÍTÁSA

A Helikon művészeti vállalat új kiállítási helyiségét Boromisza Tibor képeinek és Medgyesy Ferenc szobrainak bemutatásával avatta fel. E kiállítás méltán sorakozik az előbbiekhez, amikor is a magyar képzőművészet termésének legjavát ismertették meg a közönséggel.

Boromisza Tibor jó ideje nem állított ki; nevét a nagyközönség ezért nem is ismeri annyira, mint ahogy megérdemelné. Az elvonulás az erők koncentrálása, az élmények érlelése szempontjából a legtöbb művészre csak előnyös lehet, de az élet türelmetlenül sürgeti a nyilvánossággal való kapcsolat folyamatosságát. Hitvallást kell tenni, meg kell mutatni az értékeket, az egyérzésű, egyakaratú művészek szétszórtságát fel kell váltania a testvéri egymásra-találásnak, mert kívülről hiába várjuk az előrelendítő, összeterelő lökést; szigetlakók vagyunk mindannyian, a magunk erejéből kell felemelkedni az egyetemes teremtő munka szintjéhez.

Boromisza Tibor művészete az elszánt, magára utalt makacs, erős ember művészete. Önarcképére emlékezem. Az arcból élesen, sőt agresszíven sugárzik ki a válságok, harcok edző tüzén átvergődött, szakadatlanul felfelé törő ember erőtudata. Kesernyés józanság rajzolódik ki a vonásain, de a szeméből a fanatizmus nyugtalan szikrái villannak elő.

Tájképeiben a legerősebb. Vad akaratossággal formálja át a jelenségek látható és festőileg értékelhető elemeit, felületes szemléletre talán valami játékos stilizálás, dekoratív készség erőpróbájának tetszhetnének a képei, holott sokkal magasabb-rendű alkotó tevékenység az, ami végső formát kap a műveiben.

A fákat, a növényzetet, a föld szerkezetét, az eget, szóval a táj összetevő részeit valósággal ízekre bontja és e felbontott egységeket alakítja át külön-külön olyan motívumokra, amelyek már felszabadultak a naturalista természetszemlélés megismétlődéseinek sematizmusától. E képelemek egyesülnek aztán megkapó, lebilincselő szintézisben. Ily kettős építőmunka csupán erőskezű és biztos tudású művésznek sikerülhet. Boromisza logikussá tudja tenni újjáformáló munkáját, a képei nem hervadt absztrakciók, hanem sugárzó eleven alkotások, a geometriai emlékképeket felidéző tömegek az élet illúzióját sugallják, a ragyogó színek, szilárd formák, a dolgok fölé kerekedő, egészséges, bátor művész fölényét, töretlen életkedvét mutatják.

Akvarelljeiben nem törekszik a látás élményeinek bontó-építő kialakítására, ott néhány alapformára, széles színfoltra összefont, leegyszerűsített mivoltukban jelentkeznek az eredmények. Klasszikusan nemes, előkelő darabok; a vízfestés legnagyobb mestereinek munkáira emlékeztetik a szemlélőt.

Medgyesy Ferenc szobrai egészséges, épkézláb alkotások, amelyekből az absztrahálás folyamán nem illant el az élet tüze, lendülete, foghatósága. Minden formája súlyos és tömör, a tömegeket érckapocsként együtt tartja valami láthatatlan erő, irányító hatalom szorítása. Medgyesy meleg kedély; szobrait derűs életlátás üdítő fluiduma járja át. A késő római tanagrákra emlékeztető apró szobrait épp úgy, mint nagyobb munkáit, lovas szobrait, melyek a quattrocento tanulságait vetítik ki új fogalmazásban, az átélés közvetetlenségével. E szobrászat minden ízében konstruktív, a legtisztább források táplálják és növelik erőssé. Kitűnő példát mutat arra nézve, hogy a múlttal való kapcsolat nem egyértelmű az akadémiák eklekticizmusával, de különösen nem azzal az álakadémiával, amely harmadkézből kapott hatásokra támaszkodva tengeti örömtelen létét.