Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 20. szám · / · Hevesy Iván: UITZ BÉLA
Jött a katasztrófa, a tragikus bukás és a Tömeg újra visszahanyatlott az öntudatlanság homályába, «Az Emberiség» pedig, amely első és egyetlen, internacionális jelentőségű megjelenése volt az európai piktúrában az új etikus és kollektív művészetnek, testvértelen maradt. Alkotója pedig, most Anteus, ki alól kiesett a föld, gyors és rohamos destrukcióba süllyedt. Nem az alkotásainak ereje és abszolút művészi értéke csökkent, hanem most már ő is belezuhant azokba az anarchikus és teoretikus kísérletekbe, a «forradalmi művészet» erőfeszítéseibe, amitől addig mindig távol tudta magát tartani, még azok látszólagos diadalakor is. Nincs különösebb és vigasztalanabb látvány, mint azok az Uitz képek, amelyek 1919 második és 1920 első felében keletkeztek. Egyszerűen explodáltak a régi képek és az ízekre szakadt realitás darabjai igyekezett egymás mellé rendeződni a képen különböző teóriák szerint. Nemcsak hogy az eszmei tartalom tűnt el a képekből, hanem szétesett az a hatalmas és szuggesztív, a létezés gyökereit éreztető realitás is. Az új képek hatását azonban egyenesen groteszkké tette az a motívum, hogy Uitz itt sem tudta megtagadni önmagát és ezeket a szétszórt és összekuszált képelemeket nem élettelenül elgeometrizálva és absztrahálva adta, mint a többi forradalmi festő, hanem az absztraktul összerendezett elemeknek meghagyta a teljes realitását.
Uitz már-már elveszettnek látszott, amikor szerencsére ösztönös meneküléssel otthagyta a rá nézve meddő és züllesztő környezetet. Tovább ment, hogy lássa a művészet sorsát és lehetőségét egy új társadalom felépítésében. A hatás, amit kapott, két ellenkező irányú volt: megismerkedett az ottani «forradalmi művészettel», főként a konstruktivizmussal és a szuprematizmussal, amelyek tisztán teoretikus, formai alapon állanak és megismerkedett egy igen gyakorlati és habozás nélküli művészi mozgalommal: a Proletkulttal. Mint jó mester, aki mindig örömmel tanul, felszívta magába a konstruktivizmus és szuprematizmus, a térbeli formaépítésnek és a síkbeli formaépítésnek az eredményeit, azonban a döntőbb befolyást a Proletkult megismerése tette rá. Nem annyira az eredményeivel, mert hiszen a Proletkult is még a kezdet tapogatózásainál tart, hanem elveivel. A művészet eszköz egy világnézeti harcban és amíg ki nem alakul az új világnézettel kongruens új műforma, addig a művésznek jó lesz minden forma, amivel szuggesztíven és világosan közölheti az új etika tanításait. A Proletkult nem követel elvi tisztaságú esztétikai formát és a művészet értékét elsősorban a
Uitz ezek után a döntő és mentő átélések után így fogalmazza meg feladatát: A Proletkult teljes az ideológiai tartalomban, de formában kialakulatlan, a konstruktivizmus tökéletes a formában, hiányzik azonban belőle az ideológiai tartalom. A jövő művészet célja a kettő szintézise: egy ideológiailag teljes művészet tökéletes esztétikai formában. Nagyon jól tudja azonban, hogy a mai európai anarchiában és káoszban, új társadalmi keretek megjelenése nélkül légüres térben való kísérletezés volna megpróbálni, hogy ez a művészet máról holnapra megteremtődjön. Egy feladat lehet csak most, előkészíteni ennek az új művészetnek a talaját: ha hódit az új etika és új ideológia, ha megváltozik a művészetről való mai hazug felfogás, akkor az új művészet elől szabadabb és egyenesebb út áll.
Uitz így meglátta a maga piktori feladatát, mint szükségszerű és döntő részét egy egyetemesebb aktivitásnak. Az élet egész kérdésére kell feleletet adnia, ha az új művészet kérdésére felelni akar. És erre a feleletadásra nincs ma nála hivatottabb a festők között, nála, aki kollektíven egyesíti úgy a mai anarchia, mint a jövő felé való tisztulásnak összes szociális és esztétikai feltételeit. És egy dolog, ami a bizonyosság erejével tűnik fel: ha Uitz feleletet tud majd találni saját művészetének problémájára, az a felelet a lehető legteljesebben fog felelni az egész új művészet kérdésére is.