Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: TIMÁR VIRGIL FIA.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: TIMÁR VIRGIL FIA.
III.

Babits Mihály első prózai munkái, mint legtöbb született költőé, líraiak. Nemcsak abban az értelemben, melyben minden igazi alkotás lírai. (A Bovaryné is az: csakhogy itt az elbeszélő lírája van, lefokozott és kemény). Ő eleinte a versíró líráját menti át elbeszéléseibe, az ő líráját. Tehát jó lírát. Színez valamit és továbbálmodik, egy részletből kinő egy elbeszélés, egy regény. Olyan izgalmas és érdekes is, mint például «A gólyakalifa». Ezt a kis regényt - a «Timár Virgil fiá»-t - nem sorozhatom semmi más prózai írásai közé, melyek eddig megjelentek. Tárgya, kiemelve keretéből, egyszerű, hétköznapi. Az öregedő paptanár magához emel egy árva diákot, az ő lelki fiát s neveli őt, a lelki apa remegő gyengédséggel, míg aztán lassan és természetesen elhódítja tőle a haladó élet, a vérszerinti apa. Csöndes küzdelme szellemnek és anyagnak - dualista, a mély mivoltában katolikus mű - a rajz éles vonalaival. A meghatottságot hideg kéz igazgatja, a spiritualizmust az előadás realizmusa hangsúlyozza az ellentét erejével. Egyetlenegy «szép» részlete nincs. Az egész «szép». Amint az író kibontja a mesét, sohasem sietve, az indítóokokat idején elhelyezve és gazdaságosan fejlesztve, szemünk előtt érik meg mondanivalója s a várakozásban akárcsak az írónak, nekünk is örömünk telik. Nyelvezete sem «egyéni». Semmis szavakkal tud festeni, nem kér kölcsön a lírikustól, megveti azt az «egyéni» nyelvet, mely az elbeszélésben csak modorosság s többnyire hézagot takar. Hangjában rejlik a líra, az elbeszélés igazi lírája, az erő pedig kerekded, önmagába zárt, tökéletes szerkezetében, mely Thomas Mann velencei novellájához hasonlítható.