Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 19. szám
A központban érc és só kering, sötét van és a hangok
mint jégbefagyott csecsemők keményen hevernek a szélben, tompán nőnek,
alvadt víz áll a földben. Feljebb
már lazább rétegekben kéneső lélegzik, ólomtavakon és tüzesebb
matériákon
átszúr egy-egy sugár és a gázok tölcséreiben
levegő bugyborékol, az elemekbe színek vegyülnek. Milyen sötét és hideg itt a nevetés!
Ezüst és ametiszt ereket feljebb látsz már csak a remegő kéreg alatt, itt már ütemek születnek és bizonyos formákba ömlik az anyag,
lépteket hallani föntről, eltévedt gondolatok ereszkednek le, anyaggá fagynak, talán egy kolomp hangja
indította el ezt a lávafolyamot, mely a füvek és levegő felé tör.
Hirtelen
üvöltéssel megáll: idegen élet vonul el útjában
egyenes forma: egy egyenes gondolat, mely alól nincs kivétel,
melyből erő és kegyetlenség csordul (lám, tulajdonságai vannak és bizonyos irányban halad előre!)
földalatti csatorna: kezdete van és vége, mint az egy ember életének;
juhokat hajtanak benne a vágóhídra, elektromos fényben bőgnek, körülöttük víz zuhog, világítógázt vezetnek és az emberi munka
egyéb komplikált rétegeit. Itt már a vér és a gondolat
különös szagokban egyesül, különös akadályok
szólalnak meg és a meztelen állatok közt
kalappal borítja az ember homlokát. Még feljebb
nevetést hallani és gépzörejeket fehér gyapjúba csomagolva, a temetőkön egymás fölött hullák fekszenek zsíros földszeletekben,
elsüllyedt imaházak keverednek a humuszba, vékony és vastag gyökerek szövik a legfelsőbb réteget, aztán
levegő, levegő, levegő, ami nem más, mint NO
és laza szövetével húsos és színes testeket fog át és láthatatlan energiavonalakat vezet élet és anyag között.
Látod itt a zűrzavart?
A fény- és árnyéksíkok között acélsisakos célok támolyognak heves zörejekkel,
fa is nő, fű is nő,
de ugyanekkor idegen rendeltetéssel szeletek és síkok épülnek, melyeket használni lehet és gépek löködnek a hold felé,
a szem önmagába bámul és felbontja a vastag anyagokat,
néha elhangzik egy dal,
egy állatot levágnak,
idő és tér kettéválik és a szakadékban sokan elpusztulnak, sokan éhen halnak, sokan elalszanak,
a fejek külön viharokat cipelnek üregeikben, minden gyorsabban mozog, egymás ellen nőnek fák és gépek,
mert még tisztátalan a munka. Platina, vér vagy szabatosan épülő gondolat
melyiketekben van meg a cselekvés egyszerűsége? - Rés támadt a térben
és fekete lobogókat fúj be rajta a szél.
De aztán megint csak anyagot látsz egymásfölé rakott rétegekben,
levegőt, vizet és személytelen elektromos erőket,
alant még látni madarak mozgó formáit és még soká a hangok ritkuló piramisait,
aztán roppant híg terek következnek, melyekben itt-ott forog már csak egy-egy színkorong,
a fogalmak elvesznek a hidegben,
az erők új határok felé nyújtózkodnak,
sötétedik és már megint új ércekbe és savakba sűrűsödik az isten.