Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 19. szám

DÉRY TIBOR: KERESZTMETSZET

A központban érc és só kering, sötét van és a hangok
mint jégbefagyott csecsemők keményen hevernek a szélben, tompán nőnek,
alvadt víz áll a földben. Feljebb
már lazább rétegekben kéneső lélegzik, ólomtavakon és tüzesebb
matériákon
átszúr egy-egy sugár és a gázok tölcséreiben
levegő bugyborékol, az elemekbe színek vegyülnek. Milyen sötét és hideg itt a nevetés!
Ezüst és ametiszt ereket feljebb látsz már csak a remegő kéreg alatt, itt már ütemek születnek és bizonyos formákba ömlik az anyag,
lépteket hallani föntről, eltévedt gondolatok ereszkednek le, anyaggá fagynak, talán egy kolomp hangja
indította el ezt a lávafolyamot, mely a füvek és levegő felé tör.
Hirtelen
üvöltéssel megáll: idegen élet vonul el útjában
egyenes forma: egy egyenes gondolat, mely alól nincs kivétel,
melyből erő és kegyetlenség csordul (lám, tulajdonságai vannak és bizonyos irányban halad előre!)
földalatti csatorna: kezdete van és vége, mint az egy ember életének;
juhokat hajtanak benne a vágóhídra, elektromos fényben bőgnek, körülöttük víz zuhog, világítógázt vezetnek és az emberi munka
egyéb komplikált rétegeit. Itt már a vér és a gondolat
különös szagokban egyesül, különös akadályok
szólalnak meg és a meztelen állatok közt
kalappal borítja az ember homlokát. Még feljebb
nevetést hallani és gépzörejeket fehér gyapjúba csomagolva, a temetőkön egymás fölött hullák fekszenek zsíros földszeletekben,
elsüllyedt imaházak keverednek a humuszba, vékony és vastag gyökerek szövik a legfelsőbb réteget, aztán
levegő, levegő, levegő, ami nem más, mint NO2, mely kövek közt hömpölyög, néha vizet ereszt
és laza szövetével húsos és színes testeket fog át és láthatatlan energiavonalakat vezet élet és anyag között.
Látod itt a zűrzavart?
A fény- és árnyéksíkok között acélsisakos célok támolyognak heves zörejekkel,
fa is nő, fű is nő,
de ugyanekkor idegen rendeltetéssel szeletek és síkok épülnek, melyeket használni lehet és gépek löködnek a hold felé,
a szem önmagába bámul és felbontja a vastag anyagokat,
néha elhangzik egy dal,
egy állatot levágnak,
idő és tér kettéválik és a szakadékban sokan elpusztulnak, sokan éhen halnak, sokan elalszanak,
a fejek külön viharokat cipelnek üregeikben, minden gyorsabban mozog, egymás ellen nőnek fák és gépek,
mert még tisztátalan a munka. Platina, vér vagy szabatosan épülő gondolat
melyiketekben van meg a cselekvés egyszerűsége? - Rés támadt a térben
és fekete lobogókat fúj be rajta a szél.
De aztán megint csak anyagot látsz egymásfölé rakott rétegekben,
levegőt, vizet és személytelen elektromos erőket,
alant még látni madarak mozgó formáit és még soká a hangok ritkuló piramisait,
aztán roppant híg terek következnek, melyekben itt-ott forog már csak egy-egy színkorong,
a fogalmak elvesznek a hidegben,
az erők új határok felé nyújtózkodnak,
sötétedik és már megint új ércekbe és savakba sűrűsödik az isten.