Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 15-16. szám · / · FIGYELŐ
Húsz-huszonkét év távlatába nyújt visszapillantást Gellért Oszkár reprezentatív verskötete s így világos képet ad írójának fejlődéséről is. Nem volna illő e költővel szemben a felfedező szerepére vállalkozni, de Gellért Oszkár relatív ismeretlensége ezt, ha nagyon kis mértékben is, de megköveteli. Szeretnénk, ha a közönség megtudná és megjegyezné, hogy e könyvben egy olyan hatalmas költői szellem rakta le tehetségének érett és tisztult értékeit, aki megérdemli, hogy nevét a legszélesebb körű nyilvánosság Ady és Babits neve mellett emlegesse.
Gellért Oszkár még ezután lesz a nagyközönségé, ő még nem ment át a vérünkbe, verseiből nem lett test a testünkben, lélek a lelkünkben. Úgy érzem, őt nehezebb megszeretni, mint Adyt. A megkedvelés akadályai nála talán nem olyan kézzelfoghatóak, de annál makacsabbak és erősebbek. Adyban sok trubadúrvonás volt, egyénisége majdnem teljesen megegyezett a halhatatlan forradalmár költő századokon át kistilizálódott eszményével és költészetének újsága elsősorban a konzervatívokat riasztotta vissza. Gellértből majdnem minden
Nehéz volna megmondani, mi ezekben a költeményekben a jó, mi bennük a fascináló erő, de ez a zavar éppen Gellért sűrített eredetiségét mutatja. Riadtan állunk meg az intellektusnak, a reális fantáziának, fojtott szenvedélynek, természetes perverzségnek modern, másutt népies ritmusra zengő harmóniái és diszharmóniái előtt. Megzavar bennünket az a bátorság és látható kedvtelés, amellyel Gellért költészetbe nem valónak hitt tárgyakhoz nyúl; megzavar a sok furcsa főnév és ige, a test egyes részeinek szokatlan kirészletezése, a hang idegessége, a vers súlyosan zörgő zenéje, a népballadaszerű és bibliai fordulatok zordsága és monotonsága, amely oly kitűnően illeszkedik Gellért kemény verseibe és gondolataiba. Nem tudunk megfelelő jelzőt találni, amely a kötet minden versét minősíthetné. Némelyiket szimbolikus balladának nevezhetnénk. A legtöbb monológ. Dalai könnyedek, igazi dalok és mégis tartalomtól roskadó nagy költemények.
Különösen meglepőek, néhol túlságosan is meglepőek Gellért szerelmi versei. A feleségnek itt állandó Múzsaszerepe van. Gellért nem a szeretőjéről, nem is a Petőfi által szentesített és Szabolcskáék által szentségtelenített idilli színezetű házasságról, hanem két kultúrember szerelmi együttéléséről: a feleség felebaráthoz fűződő mindennapi és véresen átérzett viszonyról ír. E téren egy-két költeménye valósággal lehetetlen feladatot oldott meg. Egy idegorvos se ért jobban a lelki analízishez, mint Gellért: nemcsak költészet él, állandó belső vivisectio folyik bennünk e versek olvasásakor.
Külön kellene foglalkozni a könyv legérdekesebb és talán legszebb részével, a forradalom után írt költeményekkel, ezekre azonban itt és ma jobb ki nem térni. Az olvasó útbaigazítás nélkül is bizonyára megtalálja bennük a lényeget, hiszen e versek megértéséhez az irodalomkedvelésen és érdeklődésen kívül csak egy kis emberszeretet szükséges.
[+]