Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 13-14. szám · / · Szabó Lőrinc: TESTVÉRSIRATÓK

Szabó Lőrinc: TESTVÉRSIRATÓK
ÖTÖDIK RÉSZ

Első gályarab:

Tizenötször százból tizenöten
maradtunk, árva rabok.

Negyedik gályarab:

És minden évben egyet közülünk
elnyeltek a sós habok.

Második gályarab:

Textor meghalt. - Utána kit
váltasz meg, Örök szeretet?

Harmadik gályarab:

S ki lesz az utolsó?

Negyedik gályarab:

Boldogabb,
aki első lehetett!

Első gályarab:

Ma már csak négy rab húzza tovább
a hosszúnyelű evezőt.

Harmadik gályarab:

Tíz éve nem láttuk hazánk
s a vallouise-i mezőt.

Negyedik gályarab:

Tíz éve fogott el a Pelvoux hegyén
Albert véres hada.
«Gályára velük!» - Törvény s bíró
a Fegyver akarata.

Tíz éve adott el - (azóta itt
gyötrődünk a vason) -
tíz éve adott el gyilkosunk
a máltai rabpiacon.

Sütöttek izzó bélyeget
lapockánk csontja fölé;
gyilkos dobott be gyilkosok
s gonosztevők közé.

Első gályarab:

Alattunk zúg a tengerár
s köpi habját szüntelen;
nappal pecek feszíti szánk,
hogy nem tud nyögni sem.

Gályánk Kisázsia partjain és
Tuniszban is ismerik:
temető a tenger, zord, süket,
Marseille-től Stambulig.

Második gályarab:

Imádkozunk, halkan, de imánk
összetöri az evező.

Harmadik gályarab:

Mily gyönge a szó! s mily zord, süket
a tenger, a nagy temető!

Negyedik gályarab:

Ágyékunkon pár rongydarab,
tetves, fekete zsák;
padunk alatt bűz és mocsok
és emberi rondaság.

Vályúban dobják este elénk
a korpát; - egy marék...
- «Disznónak több jár; a rabok
gyomrának ez is elég!»

S ha kifáradtunk, ránk fröccsen a
hajóstiszt vad dühe: Húzd! -
S horgas korbáccsal tépi föl
hátunkon a bőrt, a húst.

Második gályarab:

Mi imádkozunk, de a többi rab
már elfeledte a szót.

Negyedik gályarab:

Csak ugatnak, mint a kutyák: Hu-hu-hú!
míg nyelvük messze kilóg.

Második gályarab:

Rothadnak élve, mint a barom;
Istenben egy se hisz!

Negyedik gályarab:

Ki tudja, testvér, nincsen-e
ártatlan köztük is?

Első gályarab:

A hajón, a vizen és mindenütt
csak a poklot látja szemünk.

Negyedik gályarab:

Megáldott minket mind a két
kezével Istenünk!

Első gályarab:

És lessük, lessük a halált,
mert itt csak halni jó;
minket is vár majd fekete zsák
s két szörnyű vasgolyó.

És elmegyünk Textor után:
megáll az evező;
és minket is elnyel az óceán,
az eleven temető.

Harmadik gályarab:

Korállok és szivacsok között
fekszünk majd: zöld moszat
ragad ősz hajunkba s karjaink
tépik nagy sanda halak.

Kirágja szemünk, foszlós tetemünk
páncélos tengeri rák;
csontunk benövi rút vízi növény,
sok inda, nyulós, sima ág.

Negyedik gályarab:

És a legutolsó rab fölött
nem sír majd senkisem,
ha loccsan a hab s széles gyürűk
ringanak a vizen.

Lassú temetés lesz... Süket a víz,
a halál-trágyázta kert,
de a kín, az a kín, de a csont, az a csont,
csak a bosszút várja, mert

termékeny a mártirok pora,
hiába őrli az ár:
megszületik belőle Az,
aki rajtunk bosszút áll!

Második gályarab:

Testvérem, az Úr szent és igaz,
jóság és szerelem:
bosszút ne várj, az ítélet övé,
s miénk a türelem.

Hallgasd a szíved; a szeretet
dalát: az örök zenét...

Első gályarab:

Testvérek, megvirradt; a hivő
dicsérje Istenét!