Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 12. szám · / · BÁNYAI KORNÉL: A HALÁL ZSOLTÁRAI-BÓL

BÁNYAI KORNÉL: A HALÁL ZSOLTÁRAI-BÓL
HALOTTAK ORSZÁGA

A halál ölelésében csörömpölve hulltak szerte rólam a test bilincsei és zuhanva meggörbült, beomlott rajtam a horizont és elsiklott alattam a horizontot hordozó sivatag.

Hozsanna, hajnal, ifjúság, tavasz lett belőlem!

Ravatalok és temetők, harangok sírása, gyász és siralom és minden kéjelgés halál fájdalmában, meghazudtolják élet megváltóját: a halált, roskadásra törnek, ahol nincs teher, fájni ostoroznak ahol nincsen bánat.

Ne sírjatok és fájjatok azok után, akik elmentek, akik újra szétomoltak a világba, vigadjatok és örüljetek és sírjatok az örömtől, mert ők megízlelték a legnagyobb boldogságot!

Ne sirassátok a halottakat, sirassátok inkább magatokat, mert egymást gyilkolva féltek a haláltól s nem tudtok anyag fölött dacolva emberül élni!

Nézzétek a ti balga könnyeiteket mosolyogják minden halottak arcai és ember nagyságát csúfolják a temetők!

Nem haltunk meg és sosem halunk meg - halottak nincsenek!

Gondoltatok-e arra, hogy ujjaink oltogatják a csillagokat és simogatják a hegyeket, ősszel a mezőket, hogy szemeink kékülnek a mélységből, a magasságból és minden messziségből és mi hozzuk a békességet, álmot, mámort és a feledést?

Gondoltatok-e arra, hogy mi vagyunk mögöttetek az árnyék és a múlt, csillagok mögött az éjszaka, mi vagyunk vas színén a rozsda, hegyeken a hó és beszédünk a hallgatás és zsoltárunk a mindent altató csönd?

Mi vagyunk a csönd emberei, akik belőletek nézünk; lendülünk, beszélünk, mi vagyunk a meghalt, diadalmas, győztes seregek s a mi testünkből, a mi gondolatainkból új élet lesz és lázadás!