Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 11. szám · / · Lakatos Péter Pál: VERSEK
Határtalan vagy.
Engem a por belep. Keresztül-kasúl gázolnak
testemen. Legyilkolnak ezerszer,
de ha Te csak rámrebbented szemedet,
feltámadok. Új életet formálok
gondolatodból, örök-békét alkotok
szeretetedből, mert ember még nem
szeretett úgy mint én, Én ki a legszennyesebb
lehetek, ki piszkosan, véresen fetrengek
az út örök porában.
Határtalan vagy.
Én mégis Tőled tanúlom a határokat,
melyek örök törvényeit szabják a végesnek.
Tudom jól: ide vagyok láncolva a porba,
de senki sem veheti el tőlem agyamnak
egy rezdűlését, mely túlszárnyalja az égi
magasságokat...
Senkisem veheti el tőlem szívemet,
csodálatos gépezetét a vérnek,
életszínezőjét a húsnak.
Ó nem veheti el senki tőlem ezt a mélységes
szerelem-csodát: bús akaratlan proletárját,
véres munkását a testnek.
Határtalan vagy.
Én véges vagyok, roncs, koldús.
De mindent, amit a porban fetrengve
összekoldúltam, amit a földből kikapartam,
amit teremtettem, neked adom mind, mind
Te Határtalan: Ember.