Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 10. szám · / · DISPUTA · / · NEGATÍVUMOK A MAGYAR HUN MONDÁK KÉRDÉSÉBEN

NEGATÍVUMOK A MAGYAR HUN MONDÁK KÉRDÉSÉBEN [+]
- Megjegyzések Király György cikkére és Király György válasza -
II. Király György:

Teljesen igazat adok Fehér Gézának abban, hogy ez mind csak feltevés, s még a negatívumoknál tartunk, csak azt nem tudom, honnan szedi azt, hogy én cikkemben más eredményre jutok? Egyáltalában úgy veszem észre, teljesen félreértett, mikor nyelvi és történeti érveket sorakoztat föl ellenem, holott én legfőképpen a népköltészet szempontjából vizsgáltam a kérdést, hiszen cikkem a magyar ősköltészetről szóló könyvemnek egyik fejezete. Nyelvi és történeti adatok csak annyiban érdekeltek, amennyiben éppen elkerülhetetlenül szükségem volt rájuk. Én főként Bleyer elméletével szálltam szembe, amelyben először jut kifejezésre az a nézet, hogy a magyar-hun monda kerek szerkezetű, világos tendenciájú népmonda, melyet szájhagyomány tartott fönn ezer éven keresztül. Mindezt én a leghatározottabban cáfolom és azt igyekszem kimutatni, hogy a huntörténetnek semmi köze a népköltészethez, sem az őskorhoz. Mik ezek, ha nem negatívumok? Mindössze azt a pozitívumot kockáztatom meg, hogy a hun krónika a magyar királyi ház genealógiai mondája, ezzel azonban azt hiszem semmi újat nem mondtam, csupán csak élesebben megstilizáltam azt az elfogadott vélekedést, mellyel Kézai és a későbbi udvari krónikások munkáit eddig is tekintették. Egyébként semmi kifogásom a részletkutatások ellen, magam is éveken keresztül ezt műveltem s hozzám illenék legkevésbé a tudománynak ezt az igénytelen, bár rendkívül fontos, alapvető munkáját lebecsülni. Csupán olyan részletkutatások ellen van kifogásom, melyek minden határozott cél és irány nélkül folynak. Sajnálattal kell megállapítanom, Fehér Géza éppen ebbe a hibába esik, mikor azt állítja, hogy «a részletek pontos, lehetőleg teljes feldolgozása előtt azt se tudjuk, mi a probléma». Ez mindenképpen tudománytalan. Semmiféle kutatás nem indulhat meg anélkül, hogy a maga számára a problémát föl ne vesse, még annak a kockázatnak az árán is, hogy a munka folyamán esetleg helytelennek bizonyul a konstrukció és másképpen kell megfogalmazni a kérdést. Hogy a «csöndes részletkutatások», ha elfelejtik összeegyeztetni a különböző területeken nyert eredményeiket, milyen logikai ellentmondásokba tévedhetnek, azt legyen szabad Fehér Géza cikkén igazolnom. Fejtegetései elején többek közt arra a pozitív megállapodásra jut, hogy «a huntörténet kialakulhatott irodalomban s a néphagyományban is a hun-magyar rokonság gondolata nélkül is, de ez a gondolat azután, hogy a magyar nép szájára vagy a magyar író tollára került a huntörténet, természetes következmény». Ezzel szemben cikke végén a legnagyobb buzgalommal védelmébe veszi az én kételyeimmel szemben Gombocz nézetét, amely szerint a magyarság a hun rokonság hitét már magával hozta ebbe a hazájába. Már most igazán nem tudom, melyik az eredetibb, a rokonság gondolata-e, vagy a huntörténet? Kérem Fehér Gézát, ezt el ne mulassza összeegyeztetni. Hogy én a rokonság gondolatát miért találom centrális jelentőségűnek, annak egyszerű oka az, hogy a mondát népköltészeti szempontból vizsgálom s kritériumot kerestem arra vonatkozóan, hogy különböző elemű és rétegezésű mondakomplexumban mi lehet az az elem, melynél fogva el lehessen dönteni, magyarnak nevezhető e monda a maga egészében vagy sem? Ez pedig kétségtelenül csak a rokonság hite lehet, mert ez ad egységet az egész konglomerációnak. Hogy a történetírónak ez nem jelentős, az rám nézve közömbös, nekem az a kötelességem, hogy a vizsgálódást a magam szempontjából vigyem következetesen végig. Éppen azért nem fog rám haragudni Fehér Géza, ha a tulajdonnevek magyarázatánál sem neki, a történésznek, hiszek, hanem inkább a szaknyelvészek, Melich és Gombocz véleményét fogadom el, kik az említett neveket szintén germán eredetűeknek tartják.

Több respektussal fogadom mindenesetre Fehér Gézának az avar és szláv közvetítésre vonatkozó fejtegetéseit, bár alig fér a fejembe, mint lehet a hunkrónika egyetlen, állítólagos avar szavából (csigla) azt a következtetést vonni, hogy az avaroknak volt hun mondájuk s azt ők közvetítették a magyarsággal. Épp úgy kissé furcsának és merésznek találom azt a következtetést, hogy Konstantinos állítása: Attila az avarok királya, a horvát hagyományból származik, holott az egyetlen horvát forrás szerint, amit idézni tud, Attila a magyarok királya! Lehet azonban, hogy ebben túlságosan hyperkritikus vagyok, s a történetíró nyugodtan megengedhet magának kivált tulajdonnevekkel kapcsolatban ilyen szabadabb kombinációkat, mondhatom azonban, hogy nagy baj származnék abból, ha például a folklorista ugyanazt tenné. Legyen szabad egy példát idéznem. Az egyik hevesi népmesében ez a különös lónév fordul elő: Faladár; sokáig törték rajta a fejüket, honnan származhatik, míg végre rájöttek, hogy az egész mese pontos megfelelője az egyik ismert Grimm-mesének, hol a ló neve Falada. Bizonyára egy parasztasszony, ki mint dajka úriháznál szolgált s ott hallotta a gyerekszobában felolvasni a Grimm meséskönyv valamelyik magyar fordítását, vitte magával haza a faluba (erre több példánk van), csupán a Faladából, valószínűleg az Aladár név igézete alatt, Faladárt csinált. Rémülve gondolok azonban arra, mi lett volna, ha ez a Faladár név egyik középkori krónikánkban marad fönn? Az lett volna a legkisebb föltevés, hogy itt egy ősi hun mondával állunk szemben, mint az Aladár név bizonyítja, mely germán közvetítéssel (Falada) került át hozzánk!

Nem tartom magam elég illetékesnek, hogy a hun-bolgár-magyar kérdésbe beleszóljak. Csupán az érintkezés helyére és idejére vonatkozóan megjegyzem: igaz ugyan, hogy Gombocz ezt a Kaukázus vidékére és az V. századba teszi, de csak legutóbbi cikkeiben, nyilván a bolgár-magyar elmélet hatása alatt, míg régebben, a bolgár jövevényszavakról szóló alapvető munkájában a Volga vidékét és a VII. századot említi még pedig igen nyomós érvek alapján, miket még nem befolyásol semmi új elmélet. Senki sem veheti tőlem rossz néven; hogy én a régebbi nézetet fogadom el, s nem hiszek abban, hogy a bolgár érintkezés tisztán nyelvi és kulturális hatáson kívül még beolvadással és más mélyebb államelméleti átalakulással járt volna.

[+] Ezt a cikket egy esztendeje írtam s már az őszön elküldöttem a Nyugat szerkesztőségéhez. Király György válaszát csak most olvashatom, amikor már nem folytathatjuk a vitát.