Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 10. szám · / · KIRÁLY GYÖRGY IFJÚKORI ÍRÁSAIBÓL · / · GEORGE TOURNEFEUILLE: A HŐS
A Gyuri, az apa.
(Gyuri beront, tótágast áll a díványon, kétszer bukfencet vet és kényelmesen leheveredik apja előtt egy medvebőrre.)
- Jónapot, apuskám!
- Jónapot, kisöregem!
- Ma láttam egy tisztet, kinek fehér csákója volt a fején. A Wéner azt mondta, hogy biztos pék, de én azt mondtam, te szamár, akkor csillag helyett kis aranyos kifli volna a gallérján! Ugye nem pék volt, apa?
- Nem pék volt, testőr volt!
- Testőr? Mindjárt gondoltam, hogy valami előkelőség.
- Hallom, jól mulattál a Juliskával?
- Kitől hallotta? Anyustól biztos?
- Tőle. No meséld el, mit csináltatok, merre jártatok?
- Nem lehet, apa. Megígértem a Juliskának.
- Ugyan, ugyan, de nekem csak elmondhatod!
- Nem lehet, egy férfi meg nem szegheti szavát!
- Azt a szavát, amit férfiúnak adott, mindenesetre nem! De a nőnek adott szó az csak nőkkel szemben kötelez. Férfiúnak elmondhatod, ha jó barátod, egyáltalában két jó barát egy test egy lélek, köztük semmi titok nem lehet, pláne egy nő miatt! Én pedig csak jó pajtásod vagyok?
- Az igaz, de most ugye tréfálsz? Én csak tudom, mi a kötelességem, a mamának se mondtam el, pedig megharagudott rám!
- Csacsi vagy. Mondom, hogy csak a férfiúnak adott szó kötelez igazán. A mamának nem is szabad elmondanod, de nekem, az apádnak elmondhatod. Én nem adom tovább!
- De igen, el fogja mondani a mamának, s akkor azt fogja mondani, hogy ha férfiúnak adja valaki szavát, az csak férfiakkal szemben kötelez, de nőnek el lehet mondani!
- Ohó, ohó, ez már nem áll!
- Hát igazán nem fogja elmondani anyusnak?
- Nem én!
- Adja a szavát!
- Itt a kezem!
- De a Juliskának se mondja vissza?
- Mondom, hogy nőkkel ilyen dolgokról egyáltalában nem tárgyalok. Ezek férfi-ügyek!
(A Gyuri a hátára fekszik, lábát a levegőbe tolja s úgy mesél.)
- Hát mondom, a Juliskával találkoztam s azt mondta: akarsz velem sétálni? Hogyne mondtam, tudod, hogy veled szívesen megyek akárhová! - de most ez egyszer olyan helyre megyünk, hogy csak úgy vihetlek, ha bátor ember vagy? - Csak bízd rám, mondtam, nem félek én még egy angol buldogtól sem. - És megvédenél engem, ha valaki megtámadna? kérdezte a Juliska. - Meg én, csak ígérd meg, hogy megvársz, míg nagy leszek és elveszlek feleségül. A Juliska azt mondta, hogy hű leszek hozzád és látod, eddig se mentem férjhez, pedig minden ujjamra három kérő is akadt, mert egyenesen rád várok. De most igazán próbára akarom tenni a bátorságodat. - Olvastam én, mondtam, a Donkizsott kalandjait és megvívok én érted akár tíz szélmalommal is. - Így elértünk egy szép parkhoz, ott a mélyúton túl a diófa allé mellett, csak nagy sár volt és egy szolga nyitott ajtót és egy szép fehér teraszra vezetett. Itt egy úr fogadott bennünket, azaz csak a Juliskával fogott kezet, nekem csak egy fricskát adott s azt kérdezte: ki ez a kis pocok?
Mindjárt láttam, hogy ez nekem született ellenségem, olyan apró szúrós szemei voltak és lenyalt fekete haja és egy monokli lógott a nyakában. De a Juliska igen barátságos volt hozzá, azt mondta: Jónapot, Bandi, de engem is megvédett, mert azt mondta, hogy nem vagyok én pocok, hanem az ő kis barátja. Én is mondtam dühösen: Nem vagyok én pocok, hanem már első gimnáziumba járok és Szathmáry Gyurinak hívnak és az apám huszártiszt. Erre ő megijedt, de azért mérgesen nézett rám és dühös volt, mert benn a szobában, mikor ők a szófán diskuráltak és én körülnéztem, micsoda érdekességek vannak, egészen jól hallottam, mikor halkan mondta a Juliskának: Minek hozta ide ezt a tacskót? és egészen fehér volt a dühtől. De én is felbőszültem, hogy letacskózott s bosszantásból kérdeztem tőle, hogy maga lőtte azt a jegesmedvét, amelyik ott a földre van terítve?! - Nagyon kíváncsi fiú vagy, mondta, persze hogy én lőttem. - Talán Flaubert puskával a Katzer szűcsnél - kérdeztem, hogy pukkadjon, de ő mérges volt s azt mondta, hogy szemtelen kis fiú vagyok. Én azt mondtam, hogy különben se nehéz egy medvét eltalálni, egy akkora állatot, de jöjjön csak el a mi kertünkbe verebekre lődözni, tudom nem soknak a tollát fogja a kalapja mellé tűzni. Van nekem egy indián kalpagom, csupa magam lőtte verebek tollából készítve, igaz, hogy az Erzsi néni egyik tyúkját is hozzálőttem. - Ejnye te semmirekellő, mondta ő, majd elárulom az Erzsi néninek és kikapsz! - Nem is tudtam, hogy ilyen spicli maga, mondtam, és különben is az Erzsi néni már tavaly meghalt, annak ugyan elmondhatja. Te vagy a legimpertinensebb fiú Magyarországon - de az nem nagy kunszt, mondta - szemtelennek lenni, bátorság, az a fő, mondta. - Nem is vagyok én gyáva, ne féljen, nincs az a sötét szoba, ahol én még az ágy alá is ne mernék mászni. Nem félek én, mint a húgom, az Ilonka, ki még a boszorkányoktól is fél, pedig nincsenek is. - Hát temetőbe el mernél-e menni, mikor a kuvik szól - kérdezte. - El én, mondtam, nem félek én a halottaktól, van az én Pali bátyámnak, aki orvos lesz, annyi koponyája, meg egy csont-halála, még azzal is ki merek kezdeni, egész mulatságos, ahogyan zörög. A múltkor pedig egy cigarettát dugtam a fogai közé és mindenki nevetett. A kuvik pedig semmi, mert volt nekem egy baglyom, aki kuvikolt, de igen büdös volt és egy éjjel kiloptam a Julcsa szakácsné szobájába és mikor el kezdett kuvikolni, a Julcsa frászt kapott, de az apa kidobta ketrecestől, nem a Julcsát, a kuvikot. - Könnyű így beszélni, mondta a Bandi vagy inkább a Bandita, de tudom, nem mernél most egy próbát kiállni! - Hol a próba, mondtam, hadd álljam ki! - Hát figyelj ide, kis fiam, mondta, először csak előkészítő lesz, nem is bátorságpróba, csak türelempróba. - Az már nehezebb lesz, mondtam, sohase tudtam a latin nyelvtant tanulni, pedig ahhoz nem is ész kell, mondta az apa, csak türelem. - Igen ám, mondta a Bandita, de türelem teszi a mestert és rózsát terem, és aki nem türelmes, az nem lehet mester a bátorságban. - Az igaz, gondoltam, hát lássuk azt a türelmet bácsi! - Hát nézz fiam, itt a szomszéd szobában fölgyújtom neked a gázt, rád zárom az ajtót és itt kell ülnöd az asztal mellett éppen egy fél óráig, de el nem szabad mozdulnod a helyedről. Legföljebb adok a kezedbe egy könyvet, azt olvashatod. - Hisz akkor semmi, mondtam, ide azt a könyvet, ha érdekes, akár egy óráig is olvasom. - No jól van, mondta, adott egy Vernét - Cascabel Cézár - és rám zárta az ajtót.
De nekem mégis gyanús volt a dolog. Hát ha ez engem be akar csapni vagy ártalmatlanná tenni, hogy a Juliskát meg ne védhessem, ha be vagyok zárva; és akkor eszembe jutott, amit a Juliska idejövet mondott. Ez valami vén gazember, gondoltam rögtön, és odamentem lábujjhegyen az ajtóhoz hallgatózni, de előbb visszacsavartam neki az állóóráján a nagy mutatót, hadd romoljék. Eleinte nem hallottam semmit, mert halkan beszélgettek, de egyszer csak hallom a Juliskát: Jaj, jaj, az istenért, hová gondol? És aztán erősen suttogtak és azt is hallottam, hogy pszt, pszt.
Egyszer aztán egészen tisztán kivettem, hogy az a bandita el kezd dulakodni és a Juliska azt suttogta: Jézus-Mária, segíts, jaj - de ezt már nem bírtam kiállani és három lépés svungot vettem és neki ugrottam az ajtónak, hogy a két szárnya szétugrott és akkorát puffant, hogy na. És éppen jókor jöttem, mert nem csalódtam, az a bandita éppen leteperte a Juliskát a szófára és fojtogatni kezdte.
- Nono, csak nem fojtogatta!
- De isten bizony, a Juliska egész vörös volt, s az a bandita fehér a dühtől s mikor meglátott és a nagy lármától megijedt, minden tagja reszketett és az ablakhoz szaladt.
- No, és a Juliska?
- Az volt éppen a furcsa, a Juliska egyszerre elkezdett nevetni, de én inkább úgy láttam, hogy sírni szeretett volna és a nyakamba borult és azt mondta: Te kis csacsi, hogy megijedtél, hiszen csak tréfa volt az egész, és be akartunk téged csapni. - És az a bandita is azt mondta: Te szamár, persze hogy csak tréfa volt az egész és te olyan skandalumot csapsz, majd összetöröd az ajtót, hogy egészen ideges lettem tőle s ha ideggörcsöt kapok, te léssz az oka és fizetheted a szanatóriumot! - De nekem hiába mondta, mert láttam, hogy nem ideg, hanem gyávaság, mert reszketett és szeretett volna megölni, mert így kompromittálta magát, hogy megijedt egy kis fiútól meg egy ajtócsapástól. - De én is dühös voltam, hogy becsaptak és különösen a Juliska úgy kacagott, mint egy félbolond, hogy féltem, hogy nála lesz mindjárt görcs. - No, jól van, mondtam, próbáljuk meg még egyszer, zárjatok be a szobába s aztán akár gyilkolhatjátok egymást, a kisujjamat sem mozdítom. - Nem bánom, szólt a Juliska s megint elkezdett nevetni, eredj a másik szobába, majd rád zárom az ajtót. - De az a gyáva bandita azt mondta, hogy semmi, hogy ő bizony nem játszik tovább, mert én megint megijedek, betöröm az ajtót s akkor ő ideg és görcs és szanatórium és satöbbi. - Ilyen gyáva gondoltam magamba és láttam, hogy a Juliska is megveti, mert nagyon lebiggyesztette az ajkát és az a bandita még mindig reszketett, mintha hideglelése volna. - No gyerünk, mondta a Juliska, már ideje, hogy hazamenjünk és dühös volt. De az úton egészen fölvidult, és a diófa-alléban megölelt és megcsókolt és azt mondta: Mégis te vagy azt egyetlen férfiú, és folyton nevetett és azt mondta, ígérd meg, hogy senkinek se szólsz, pláne a mamádnak ne. És az az igazi hős, mondta, aki nemcsak bátor, de titoktartó is. És én azt mondtam, ne félj Juliska, még ha meg is vernek, akkor se szólok. És nem is szóltam. De igazán apuskám, ne mondja el senkinek, különben is a szavát adta.
- No, ez az egész, de most meg én mondom meg neked, ha mersz erről bárkinek is szólni, még férfiúnak sem, akkor úgy váglak ketté a kardommal, hogy hogy.
- Nem félek én semmi fenyegetéstől, és anélkül is meg szoktam a szavam tartani, mert egy férfi, ha nem gazember, megtartja a szavát.
- És most menj a szobádba és tanuld meg a holnapi leckét, különben intőt kapsz.