Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 10. szám
Sohasem felejtem el: Kemény kun fejéből milyen élénken ragyogott ki szeme, mikor egy-egy új gondolattal előbbre vitte közös munkánk sorsát!
Türelmesebbnek, megértőbbnek nála keveset láttam. A mások munkájához közeledőt ösztönös megérzés vitte, sodorta beljebb idegen alkotások rejtett szépségei felé.
Ahol közös munkánkban összetalálkoztunk, elégszer bámultam finom érzékenységét a könyvdíszítés problémái iránt - nyitott szemét, a lényeget keresőt, és minden elbújtatáson keresztül is megtalálót.
Munkatársaknál nem kis szerepet játszik a pontosság, a terminusok betartása. Ebben milyen kísértetiesen megbízható volt, arról Kner Imre legendákat tudna mesélni. De szerénysége még pontosságát is felülmúlta.
Ahogy tanítónak, tudósnak, embernek legelső - ideális volt munkatársnak is: a közös munka céljai előtt minden subjektiv szempontot félrerakott - egész énjével szolgálta művét.
Talán érdemes feljegyezni, ebben is mennyire elment a végsőkig.
Két esztendővel ezelőtt a Kner féle «Három csepke könyv» fabuláit szemezgettük, mikor a készülő illusztrációkról beszélgetve, a Szilágyi Mihály históriájánál, valahogy kedvem kerekedett a vén ravasz címerével megismerkedni. De mire a beszélgetésünknek vége szakadt, meg is felejtkeztem - futó megkívánás volt csak.
Másnap beállít hozzám - föláldozván drága délelőttjét - Király György és elém rakja a Szilágyi címer másolatát - mégpedig sajátkezűt!
Én a meghatottságtól némán bámultam rá - ő szemérmesen elbújt a rajz kezdetlegességén való mentegetőzések mögé.
Felejthetetlen lesz előttem egy másik emlék is. Egy vasárnap délután együtt néztük a Kner-klasszikusokat, s a kolofonhoz érve, a három munkatárs kezdőbetűiből tréfásan bökögette ki ujjával a «
Sok-sok kolofonon akartunk mi még együtt szerepelni - nem sejtettük, hogy az
fanatikus magyart, becsületes betűvetőt, aranyos kedvű, jó embert,
Király György.