Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 8. szám · / · PATAKI JÓZSEF
Mindent összefoglalva: Bánk előkelő, ősmagyar vonásokkal megrajzolt kontemplatív jellem, akit nagy indulataiban is saját lelki nemessége tart féken. Innen állandó belső küzdelme, mely erősen drámaivá teszi. A színész, akinek ezzel merőben ellentétes lelki alkata van, vagy aki nem tudja magát az ilyen jellem belső keretei közé beilleszteni, legyen egyébiránt a legkitűnőbb ábrázoló tehetség, sohasem játszhatja tökéletesen Bánkot. E szerepben csak az lehet teljesen igaz, akinek egyéniségében benne van a nemes lelki fék, a kontemplatív hajlam is.
Toldy Ferenc valamikor politikai Hamletnek nevezte el Bánk bánt. Pedig Bánk egészen más fából van faragva, mint a dán királyfi. Hogy csak a legszembetűnőbb különbségre mutassunk rá: Hamlet beteg idegzetű, túlfinomult lény, akit víziók gyötörnek, Bánk egészséges, erőteljes férfi. (A vidéken láttam egy Bánkot, aki a II. felvonás végén, amikor Biberach Melindáról és Ottóról beszél, félig ájultan rogyott a békétlenek karjai közé. A szerencsétlen azt hitte, hogy ezzel valami nagyszerűt alkotott!)
A külsőségeket (maszk, jelmez), bár a színpadon ezek is fontosak, miután a jellemet kell visszatükrözniök, ezúttal teljesen mellőzöm. Így is lesznek bizonnyal olyanok, akik azt mondják majd, hogy több helyen kicsinyes szempontból néztem e nagy tragédiát. Lehet. De ennek nagy részben szükségszerűleg kellett így történnie. Bánk bánnal szemben a legelemibb vonatkozásokban is oly sok a félreértés, hogy az alapos ismertetés csak a dolog ábécéjével kezdődhetik.