Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 7. szám · / · FIGYELŐ

BOROSS LÁSZLÓ (JÓZSEF): TERSÁNSZKY J. JENŐ: A SÁMSONOK

Tersánszkynak ez a regénye tudtommal eddig csak újságban jelent meg. Ez még nem alkalom a recenzálásra, de nem is a műalkotás recenziója ez a cikk. Annál kevésbé, mert Tersánszky újabban teljesebb alkalmat is adott arra, hogy tárgyalják az ő irodalomtörténetileg nevezetes sajátosságait, pl. azt a szemléltető stílusát, mely érzékelhető és ösztönző természet talajának elhagyása nélkül megkapó tud lenni. A Sámsonokról írott regény engem a témájánál fogva kapott meg különösen is, s amit Tersánszky elmond, az oly hiteles, hogy indokolja témája tárgyalását is. Sámson Janival eszembe jár némelyek csodálatos következetessége, mellyel minduntalan kitérnek bizonyos, a legvitálisabb érdekükben álló cselekvések elől, és eszembe jár némelyek elszánt diszkréciója, mely sohasem engedi megsejteni elfogadott végzetük más okát se. Milyen halálra szántság az utóbbi és mennyiben rokon, amikor rokon az előbbivel? Törhetetlenül az utolsó percig: megváltásra vár? Sámson Jani persze semmire sem várt. Amikor regénye megjelenik könyv alakban is, bizonyára szakszerűbb irodalmi recenziókat is fognak írni róla - az én hozzászólásom most tulajdonképpen a témájára vonatkozik -, (mely Tersánszky művénél mindig azt az életet jelenti, melyet a mű koncepciója összefoglal és a zavaró esetlegességek közül kivetkőztet).

Döbbenetes regény. A képei sokáig fogják kísérni az olvasót. (De hisz e nélkül nem is lehetne a tanulsága elég nyomatékos.) Meséje röviden az, hogy Sámson János megőrül Kontyos Zsuzska miatt, amikor ők már régen szakítottak és Zsuzska éppen Jani öccsével, Gusztival szűri össze a levet. Van Jánosnak egy húga is, Nina, ki a katasztrófa bekövetkezése után kénytelen Gusztihoz hurcolkodni. A regény, ha csak ennyiben állna, egy végzetes nő regénye volna, illetőleg azon hatásé, melyet az egy család minden tagjára gyakorol.

De miért beszélteti el Tersánszky Nina egy barátnőjével, ki akkor, amikor az eset megtörtént és ő Ninával barátkozott, még jóformán gyerek volt és pláne csak Ninától értesült Zsuzska szerepéről? Hiszen ez úgyszólván a legbiztosabb mód arra, hogy ne tudjunk meg sokat Zsuzska eljárásáról Janival szemben. Elvégre fivérek nem szoktak nővéreket beavatni még olyan szerelembe se, mellyel ők maguk tisztában vannak, ugyancsak nem szoktak felnőtt leányok gyerekkorúakat. Tersánszkyról nem tehető fel az a kompozícióbeli hiba, hogy ő főbenjáró dolgokat olyanokkal mondat el, kik nem voltak megfigyelői és csak nehezen lehetnének jó megfigyelői azoknak. Emlékezetes, hogy Tersánszky azon személy megválasztásával, akinek szájába adja elbeszélését, oly titkokat tud és akar feltárni, melyek más módon alig kerülhettek volna szemünk elé. Tersánszkyról az viszont nem hihető, hogy ő «A Sámsonok» elbeszéltető kompozíciójával nehézségek elől akart volna kitérni. De ő nem is igyekszik eltüntetni azt a benyomást, hogy ő Zsuzska szerepéről csak keveset mond el. Tehát ő ennek a szerepnek nem is tulajdoníthat főbenjáró jelentőséget. (Taktikai okokból - pl. kényes közönségre való tekintetből - Tersánszky nem hagyott volna ki szerelmi elbeszéléseket, melyek az adott esetben nem lehettek volna el bizonyos nyerseség nélkül, - ha ez a kihagyás ellenkezik az ő felfogásával.) És aztán miért «A Sámsonok» lett a regény címe? Hisz Guszti esete Kontyos Zsuzskával nincs is benne még másodszájból sem. - Nina viszont nem látszik boldognak Zsuzskától távol sem?

A regényben még több okot találunk következő értelmezésére: Sámsonékkal a végzetük már velük született (illetőleg velük nőtt fel). Mikor Jani szerelemre gyulladt Zsuzska iránt, azt hitte, hogy ez a megváltása volt és most már másként lesz minden. Éppen azért nem tudott belenyugodni e szerelem csalódásába, mert az életét e nélkül kárhozottnak érezte. Igyekezett, igyekezett megnyugodni, de nem talált semmit, amiben tudott volna. Életerejéből nem futotta elég tágkörű érdeklődésre, hiába volt olyan nagy testi ereje. De az ember sohse nyugszik meg vesztében, amíg él és Jani lelke mélyén képtelen volt Zsuzska teljes elintézésére. Valahányszor Zsuzska ismét megjelent Jani láthatárán - felborult ennek lelki egyensúlya. A Zsuzska távollétében se volt ez tökéletes - Zsuzska új megjelenése könnyen boríthatta fel már teljesen. Gusztinak a gyerekkorában persze imponálhatott a bátyja szerelme, ez a benyomás pedig könnyen alakítható alkalomadtán szerelemmé is. Ismeretes, hogy a legtöbb szerelemnél a könnyű kezdet a fő. Tehát már nagyon természetes, hogy Zsuzska megjelenjék Guszti fölött is, mint a végzet ostora: hiszen a legtöbb szerelem szerencsétlen, azaz nem teheti jóvá a legtöbbek - belső alappal bíró szerencsétlenségét. A Guszti szerelmét egyébként nem írja le Tersánszky, ami nem történhetett ok nélkül, és amit ő Sámson Nináról, a harmadik testvérről ír le, szintén nem engedi a Zsuzska szerepének túlbecsülését, ha Ninának végül a Zsuzska portájára kellett is hurcolkodnia. Nem vonom kétségbe, hogy Zsuzska teljes győzelme tipikus és ellenszenves, de nem ok ez se az ő jelentőségének túlbecsülésére. A Sámsonok tehetetlen rángatózásának más az oka. Ők maguk is érezték, hogy életösztönük kiélésére keveset hoztak magukkal és még ragaszkodniok kell ahhoz, ami kínálkozik. Nemcsak Guszti, amikor ő szintén beleszeret Zsuzskába, de Nina is, amikor állást foglalt Zsuzska ellen, úgy viselkedtek Tersánszky előadása szerint, mintha rossz színészek játszanák elrendelt szerepüket és nem tehetnének másképp. Ha Guszti rosszul fog járni Zsuzskával, ez nem jelenti, hogy nélküle jól járt volna. Nina mindenesetre, Zsuzska nélkül is csak olyan leány tudott lenni, aki mindenkit elriaszt magától.

Tehát ne féljünk túlságosan a végzet hírhedt nőitől! Akit ezek boldogtalanná tehetnek, az nélkülök is boldogtalan, legföljebb kevésbé nyilvánvalóan. A szerelem végzetes női csak addig veszélyesek a férfiak számára, míg az illető férfiak nem komolyodnak meg és nem találnak más élettartalmat is. Ellenkező esetben a «végzetes nők» nem csupán a szerelem tárgyai, hanem anyák és különösen nővérek, sőt olyan férfirokonok is lehetnek, akik csak testileg rokonok. Adassék a tisztelet a jó anyáknak és nővéreknek - de ne élősködhessenek ezen a rosszak is!

A szerelem asszonya sokszor már csak mentőangyal lehetne, ki a végzet karmai közül kiragadhatna, ha már nem késett volna el ettől - akkor ő csak saját szerencsétlenségére sodródik bele a végzetbe és még bűnbak.

Perszer konkrét esetekben sohase szabad a predesztináció feltevését elhamarkodni, mert ez ilyen következtetésekre is ösztönözhet: Kár törekedni, úgyis minden egyre megy. Vagy: Ha ő nem állja ki ezt a veszélyt, akkor a végzet más úton csap le rá, tehát helyes belesodornom őt a veszélybe. De az élet nem ilyen egyszerű. Sokszor már apróságok is nagy különbséget okozhatnak. Utóvégre végzetnek mondható már az is, hogy valaki a világra jött, de azért lehet a világon a rosszon kívül kevésbé rossz és aránylag jó sorsa is. Sőt lehetséges az emberrel veleszületett bajnak nagyszerű kivédése is, mint Julius Caesar, Jézus, Mohamed és mások példái bizonyítják - ha pedig lehetséges erőfelesleggel záruló kivédés, akkor lehetséges a szerényebb is.

Egyébként lehet, hogy Tersánszky nem azt akarta mondani a regényével, amit róla írok. De Terszánszky a képzőművész az írók között, akinél sohse az értelmezés a fontos, hanem mindig a megjelenítés. Az olvasók értelmezhetik a művét, ahogy akarják, miként az életet. Ez ellen sohse vét Tersánszky művészete, neki - és vele nagyon kevésnek az írók közül - mindent elhihetünk.