Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 7. szám · / · FIGYELŐ

KIRÁLY GYÖRGY: SZILÁDY ÁRON

(1838-1922)

Meghalt Szilády Áron, kiskunhalasi református lelkész, az Akadémia tiszteleti tagja, s elparentálására a kitűnő tudományos testület le is küldte egyik tagját. Mintha Szilády Áron valóban nem lett volna más, mint tudományos életünk egyik doyenje. Holott túlzás nélkül merném mondani, összes élő irodalomtörténet-írónk közül még mindig ő volt a legkiválóbb, igaz hogy csupán a régi magyar irodalom történetével foglalkozott s a XVII. századon túl alig jutott. De ezen a téren úttörő munkát végzett; mint Toldy Ferenc, ő is ahhoz a régi tudós nemzedékhez tartozott, melynek magának kellett az anyagot fölkutatni, összegyűjteni, elrendezni, s ezen a gigászi munkán túl neki még ahhoz is volt ereje és tehetsége, hogy ezt az anyagot földolgozza. Nem akarom evvel azt mondani, hogy Szilády Áronban egy Mommsen vagy Gregorovius szelleme élt, de mindig meg volt benne a törekvés, hogy gyűjtéseinek eredményeit ha nem is egy monumentális alkotásban, de egy-egy alapos, megfontolt tanulmányban közrebocsássa. Fő munkája azonban a Régi Magyar Költők Tárának hatalmas kötetei, melyek közül az első 1877-ben jelent meg (azóta második, javított kiadásában Horváth Cyrilltől), VII. kötete sajnos már csonkán, jegyzetek nélkül 1912-ben. Legrégibb és XVI. századi költőink legnagyobb részének munkáit tartalmazza ez a gyűjtemény, mely nélkül nem lehet meg senki, aki költészetünk legrégibb emlékeivel foglalkozik. Hogy micsoda óriási munkát képvisel ez a gyűjtemény, melynek anyagát nemcsak az ország minden részéből, hanem bécsi, németországi, londoni kéziratokból és nyomtatványokból kellett megszerezni, azt leginkább a jegyzetek mutatják, melyek a legfigyelmesebb gonddal igyekeznek fényt vetni a régi magyar szerzők életére és munkásságára; igazán megható nézni, mert olvasni alig lehet, mint kutatja föl nemcsak a régi latin oklevelek adatait, hanem a XVI. századi török adókönyveket, hátha akad bennük némi fölvilágosítás valamelyik régi versszerző kilétére, életkörülményeire vonatkozólag. Ehhez a gyűjteményhez önállóan csatlakozik Balassi Bálint verseinek kiadása, mely 1879-ben jelent meg (M. Tört. Társulat), azóta nincs újabb kiadása, holott a költő verseinek egyetlen teljes gyűjteménye. Igen fontosak még azok a hasonmás kiadásai, melyekkel a legrégibb magyar nyomtatványokat (Komjáthy, Pesti bibliafordításait stb.) bocsátotta ki újra. Ezeket ajánlhatom bibliofiljeink figyelmébe: a gyönyörű hófehér merített papíros, a finom régi fametszetek rendkívül értékessé teszik ezeket a szerény akadémiai kiadványokat.

Mint irodalomtörténetírót, Szilády Áront, nemcsak a gyűjtő és kutató fanatikus buzgalma jellemzi, hanem egy igen élénk, hipotézisekre hajló képzelet. Nem az a nehéz röptű, lomha magyar fantázia, mely Horváth Istvántól a mai napig annyi ormótlan, torz föltevést termelt irodalmunkban és történettudományunkban, hanem egy sokkal könnyebb mozgású, hajlékonyabb kombinációkra hajló szellem, mely tévedéseiben is rokonszenvesebb; mert fejtegetéseivel nem merít ki, hanem leköt és felüdít. Emlékezünk, legalább középiskolás múltjukból még sokan emlékeznek arra a szellemes föltevésre, mellyel a magyar verses Katalin-legenda szerzőségét a híres középkori Ferences barát és legendaíró Temesvári Pelbártnak tulajdonította. A föltevés ugyan megdőlt, de azért gondolatmenetének meggyőző logikája ma is megérdemli figyelmünket. Épp ilyen biztos kézzel sikerült fölépíteni régi Anjou-kori levelekből, okmánytöredékekből Toldi Miklós történeti alakját, kit valaha csupán mitikus vagy mondai lénynek tekintettek s megtagadták minden közét a valósághoz.

Aggság, súlyos viszonyok, családi bajok már régen lehetetlenné tették Szilády Áronnak, hogy tudományos munkáját azzal az energiával és buzgalommal folytassa, mellyel valaha megkezdte. Ki kellett adnia kezéből az Irodalomtörténeti közlemények szerkesztését, melyet szinte negyedszázadon át annyi gonddal és eredménnyel végzett, nagy művét, a Régi Magyar Költők Tárát is csonkán kellett abbahagynia; munkássága azonban így is, csonkán, töredékesen, befejezetlenül olyan arányokat mutat, melyekkel mai nemzedékhez tartozó tudós alig dicsekedhetik.