Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 7. szám · / · Pataki József: BÁNK BÁN
Katona József pályafutásában a legtragikusabb momentum, hogy Bánk bánját a színpadon sohasem láthatta. A cenzúra ui. nem engedte meg a mű előadását. Bánk bán a költő életében nem került színre.
A mű előadásának betiltása színpadra, irodalomra egyaránt végzetes csapás volt. A kár, mely ebből származott, mérhetetlen. Hiszen a cenzúra Katonában egyszerűen megfojtotta a drámaírót s így első műve utolsó lett. (Katona maga is első művének nevezi Bánk bánt, noha már azelőtt is írt több színdarabot.)
Némelyek talán azt mondanák erre, hogy az igazi tehetséget nem lehet elfojtani, mert az előbb-utóbb keresztül töri magát minden akadályon... Csakhogy ez az erőszakosan általánosított mondás éppen azokkal az erős egyéniségekkel szemben nem állja meg a helyét, akik megalkuvást nem ismernek. Már pedig a cenzúra mindig megalkuvást követelt az írótól, megalkuvást a legnagyobb mértékben, megalkuvást a fantázia bilincsbe veréséig! Katona azonban nem tudott megalkudni; nem tudta elviselni, hogy költői lelkét kicsinyes határok korlátolják. A «Tudományos Gyűjtemény» hasábjain szóvá is tette a cenzórikus intézmény káros voltát: «A cenzúra - úgymond - ha valahol, úgy bizonyára Magyarországban nyakát szegi minden szépnek és nagynak.» Majd így folytatja: «Midőn én egy erkölcstelenségét utáló Feliciánust indulatjának illő polczára emelek, midőn egy Bánk bánt megölt becsületének omladékira felállítok,
Ezek a szavak erőteljes fényt vetnek Katona belső világába, lelki műhelyébe; élesen bevilágítanak abba a forrongó kráterbe, ahol a legnagyobb magyar tragédia szikrája kipattant. Katona a teljes átélés hívének vallja itt magát (ennek ismerjük különben Bánk bánból is) és feltétlen szabadságot követel az író számára. Ezek a szavai voltaképpen nekünk szólnak, a késő utódoknak s mintegy igazolni akarja magát velük, hogy miért hallgatott el. Értsük meg jól a szavait: Ő nem pepecselő szobatudósa volt a drámaírásnak, hanem teremtő lángész; nem darabcsináló mesterember, hanem fennkölt szellemű költő! Szabad sas módjára akart szárnyalni; nem csoda hát, ha nem tudott a cenzúrának lábzsinóron tartott rab-madara lenni!
A cenzúra betiltó végzése folytán az általános nagy káron kívül a színpadnak még egy speciális kára is lett. Ha Katona életében Bánk bán színre kerülhetett volna, a Bánk-előadásoknak most tiszteletben tartott tradíciói volnának. Nemzedékről-nemzedékre átöröklődtek volna a szerző intenciói. Ő maga is sokat tanult volna az előadásból. A színpad fényénél észrevette volna, hogy művének vannak egyes homályos részei, apró tévedései, azokat néhány tollvonással megvilágította, megjavította volna.
Csak az a kérdés, hogy az akkori színészek megértették volna-e Katona intencióit s híven visszatükrözték volna-e azokat.
Katona 1819-ben Fehérvármegye színtársulatával akarta előadatni Bánk bánját. A mű Pesten a német színházban került volna színre, mert a székesfehérvári színjátszók - mint vendégek - ott tartották ekkor előadásaikat. Ott hozták színre Kisfaludy Károly több darabját is. A német színház, mely 1812-ben épült s a mai Haász-palota helyén a Gizella (most már Vörösmarty) téren állott, a legfényesebb színház volt akkor egész Európában. Külső kiállításban tehát nem lett volna szegény az előadás, de nem lett volna az a belső színészmunka szempontjából sem. Mert igaz ugyan, hogy a magyar színészet a német hatástól nem tudott még ekkor teljesen megszabadulni és inkább a ritter-drámákra volt berendezkedve, de a fehérvári játszó társaságnak mégis volt több olyan kiváló tagja, akik hű interpretálói lettek volna Katona intencióinak. Itt volt például a hatalmas erejű Kántorné, aki később nagy sikerrel játszotta is Gertrúdiszt; továbbá Horváth József jeles hősszerelmes; Komlóssy Ferenc (később a Nemzeti Színház rendezője); Király János szerelmes aktor; a híres Nagy Pista; Szilágyi Pál (később Tiborczot játszotta) stb. stb.
Egészen bizonyosra vehető, hogy maga Katona tanította volna a színészeket, ő vezette volna a próbákat sőt nem lehetetlen, hogy ő maga játszotta volna a dráma vezető szerepét is. Köztudomású, hogy Katona erősen vágyott a színpadra, sőt Wesselényi színjátszóival Békéssy József néven játszott is a Hacker-házban s a Rondellában. Kitűnő színész lett volna belőle. Mint műkedvelő Hamletet is játszotta, még pedig nagy sikerrel. Azonkívül egy ideig rendezője is
Katona mint író, a teljes átélés híve volt. Bizonyára beléélte hát magát mint színész is a szerepeibe. Hamletben való elmélyedése különösen nagy hatással lehetett rá. Mint író e hatás következtében hagyta oda Kotzebue-ékat és egyenesen Shakespeare-hez fordult. E fordulat hatással lehetett színészi működésére is. Feltétlenül látta, érezte, hogy Shakespeare-t nem úgy kell játszani, mint Kotzebue-t s e megérzését saját műve előadásánál talán még fokozottabb mértékben juttatta volna érvényre.
De hát mindhiába ez már! Az előadás betiltásával ezektől a tradícióktól megfosztották a magyar színpadot. A cenzúra csak kinyomatását engedte meg a műnek... Ezzel aztán Bánk bán egy időre el is volt temetve! (A Kárpátok medencéjében akkor még nem volt szokás színdarabot olvasni.)
A türelmetlen Petúr bánnak azonban mégsem kellett magát holtra várnia abban a kis könyvben, melyet szülővárosa Tanácsának ajánlva 1821-ben adott ki a költő. Mert mihelyt a cenzúra engedékenyebb lett, a remekmű mégis csak színre került.
Bánk bán színrehozatalát a költő nem érte meg. Földi részei a kecskeméti temetőben porladtak már ekkor, de szelleme ezen az estén kelt új életre!... Bánk bán az agyonhallgatás sírjából örök életre ébredt... Bebizonyult, hogy halhatatlan erők lakoznak benne, melyeket semmiféle irodalmi divat soha többé el nem temethet!