Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 6. szám · / · FIGYELŐ

FÖLDESSY GYULA: NÉHÁNY SZÓ KIRÁLY GYÖRGY VÉGSZAVÁHOZ
Az Ady-antológia kérdésében.

Király György Dóczy Ady-antológiájáról közzétett nyilatkozatomról szólván, mellékesen, zárójelben, kétségbe vonja Ady politikai verseinek az egyéb Ady-versekkel való egyenlő értékűségét. Legyen szabad ehhez a tévedéshez hozzászólnom, annál is inkább, mert Király kijelentése lényegben egy-kő-fújás azokkal a «konzervatív» magyarokkal és kritikusokkal, akikkel Király világnézeti és esztétikai ellentétben áll s akiknek ma is olyan kevés közük van Adyhoz, mint Ady életében. Ady legnapibb politikai versei is (a Magyarság «legnagyobbat»-at szedett «legnapibb» helyett!) épp olyan «életesek», mint egyéb költeményei. Esztétikai érték-különbség nincs közöttük, legfeljebb - hogy képesen beszéljek - olyan értelemben, amint egy sok száznövényű és virágú nagy üvegházban a pálmák, rododendronok, orchideák és krizantémok mellett vannak páfrányok, rózsák sőt ibolyák és rezedák is s a maga nemében mindegyik igaz és szép, mert tökéletes formai és harmonikus megvalósulása egy természetművészi gondolatnak. Petőfi írt rossz verseket, Vörösmarty is eleget, sőt Arany is nem egyet, de Ady az Új versek óta annyira megtalálta az ő hasonlíthatatlanul külön-magát, hogy sohasem adhatott nem igazat, nem valót, nem értékeset; minden verse szuverén magából fakadt ki: Ady a világlírának legeredetibb, legegyénibb költője, aki a szó legjobb értelmében sem dolgozott idegen költői receptek után. Ezzel kapcsolatban Adynál még valami más fontos körülményre is rá kell mutatni. Ady lírikus ihletének a régi lírikusokkal ellentétben van még egy megkülönböztetően egyéni karaktere: vers-alkotása nem a pillanatnyi meghatottság rögtön-verse, hanem a verseszmével való hosszú együtt-élés után történő megcsinálása a versnek. Ez a monumentalitása a versírási stílusnak annyira habituális lelki folyamat volt Adynál, hogy hirtelenében, rövidebbre szorult megformálási idő alatt írt verseit is (így a politikai versek jó részét) nem azzal az egyszerre ömlő spontaneitással árasztotta ki magából, mint pl. Goethe vagy Petőfi, hanem az élmény, hangulat, verseszme egy koncentráltan nagy lélek megfeszítéssel az át meg átgondolás és érzés ugyanazon alakító mozzanatain ment keresztül, mint hosszabb idő alatt érlelődött költeményei. (Ezekben a gyorsabban készült költeményekben az a segítsége is megvolt a költőnek, hogy világnézetének, élethitének szigorú egysége, zártsága és tudatossága következtében az új vers mindig egy szélesebb eszmekörbe kapcsolódván bele, kész, meglevő hangulatoknak lett újabb árnyalatú kifejezése). A versírásnak ez az életerő-felemésztő gyötrelmessége megóvta Adyt a könnyű alkotás sekélyességeitől, ezért «véres», «életes» és nagy minden Ady-vers, a politikaiak éppúgy mint szerelmi és egyéb versei. Király bizonyára kipróbálta magán, hogy tartósabb ismerkedés után a sokáig nem értett és nem tetsző Ady-versek is föltárják szépségüket, ugyan így van ez Ady politikai lírájával is, csak barátkozni kell vele. Tapasztalatból beszélek így; nagyon sok olyan (s nem egy politikai) Ady verssel jártam úgy, hogy értelmetlennek, laposnak, értéktelennek, megcsinálásban pongyolának, elhanyagoltnak tartottam őket s huzamosabb, vissza-visszatérő olvasás után a költőnek kellett igazat adnom.

Még egy szót a Király rám vonatkozó megjegyzéseire. Én ezt írtam: «Egy antológiában kell hogy legyen valami pedagógiai tapintat és diszkréció, különben célját veszti». Hogy lehet ebbe iskolai pedagógiát, «felnőtt leányiskolát» belemagyarázni, mikor én - könnyen érthetően - az Adyt igazában befogadni még mindig nem tudó nagyközönségre gondoltam. S a nagyközönség számára csak úgy lehet járhatóvá tenni az Adyhoz vezető utat, ha Adyból egyelőre mindent kikapcsolunk, ami ma élesebb és támadóbb politikum lehetne. A Magyarság-nak küldött írásomból - helyszűke miatt - sok minden kimaradt, többek között az is, hogy az un. intelligens középosztály távolabb áll Adytól, mint a művelt munkásság, s ennek a meghódítására nagyon alkalmas egy olyan antológia, mint a Dóczyé, amely ösztönös «pedagógiai tapintattal és diszkrécióval» kerülte el a «vörös posztó»-számba mehető verseket. Aki a Dóczy Ady-gyűjteményét megszereti, az hozzájut majd a politikus Adyhoz is és Árpád ébredni vágyó fia végre valóban ébredni fog. Ady költészete: keresztül-kasul egymásba szövődő egységes alkotás, nála a szerelem éppúgy politika, mint ahogy a politika is: szerelem. «Bizánc-kaput vág be egy vitéz csók», mondja Ady Csokonairól és magáról s a Héja nász az avaron vagy a Hiába hideg a hold titkos-pompás mellékösvényeken odatérítik majd az olvasót az egész Adyhoz, tehát a «politikus» Adyhoz is.