Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 6. szám · / · FIGYELŐ
A «Műbarát» egyik első hírnöke a feltámadásnak, mellyel minden gyász és szomorúság ellenére a magyar kultúra biztat. Szépformájú, jó képekkel tarkított s előkelő tartalmú művészeti folyóirat megjelenése esemény volt még a régi s oly kimondhatatlanul jó időkben is. Ma szinte megindultan nézem az idehaza oly rég látott fényes papirost,
Az új folyóirat megnyerő külsejének, ünnepi köntösének első helyre tevésén bizonyára senki nem akad fenn. Sokan érdeklődéssel forgatták a Műbarát első évfolyamának szinte a kezdetlegességig egyszerű számait is. Bizonyos, inkább informatív jellegű hivatás betöltésére az ilyen szerény lapok szintén alkalmasak. A művészi folyóirat fogalmával azonban elválaszthatatlanul össze van kapcsolva a tartalomhoz illő anyag, papír, illusztráció; az egész forma. S a szellemi erők teljes birtokában éppen e lényegbevágó külsőségek megszerzéséhez vesztek el az eszközeink; éppen az hiányzott, hogy megadjuk a módját. De meg, ha a műbarátok - a gyakorlatiak s a tisztán elméleti műbarátságra kényszerültek - szűk körét valamennyire tágítani szeretnők, a megfelelő külső, a jó reprodukció s az általa megkívánt jó anyag nélkül meglehetősen reménytelen munkát végzünk. Így hát abban, hogy a Műbarát megjelenését eseménynek tekintjük, valóban domináló része van rég látott szép külsejének. Ahogyan lerongyolódtunk testi ruha dolgában, ugyanolyan mértékben kellett lemondanunk a szellemi értékek illő felruházásáról. Szemünk a tíz esztendővel ezelőtt megjelent könyvek jó papírját s szépen metszett betűit ma már ritkaságok gyanánt élvezte. Megfogytak igényeink s reményünk is, hogy a megmaradtakat valaha kielégíthetjük. S egészen elérzékenyedünk, ha visszatér a múltakra emlékezően s a jövőre bíztatóan a régi, magától értetődően európai forma, s a vele harmonikus, a magyarság szellemi, művészi műveltsége nívóját jelző tartalom.
A tartalom, a folyóiratban publikált tanulmányok formája - egyéb értékükről nem szólva - ugyanilyen élvezetes. Mintha meg se szakadt volna a régi fonál; mintha jó tradíciókban felnőtt, kellemes, egyenletes szavú barát szólna hozzánk, folytatván a régebben kezdett elbeszélését. S a szavak csengése, hangzása, tehát az író-művészi habitus ugyancsak gondosan megválasztandó, ugyanabból a célból, amelyet a szép kiállítás is szolgál: hogy a folyóiratot sokan vegyék kezükbe s sokan szívesen olvassák is. Az első szám szerencsés; vagy még inkább: tudatos kezdését kell folytatni. A Műbarát írói a jövőben is kell, hogy ne csupán műértők legyenek, hanem maguk is urai saját mesterségüknek, az írásnak. Tudomány, ismeret, tájékozottság, szakszerűség, elmerülés egy-egy részletkérdésbe: a legnagyobb tiszteletet érdemli. A toll könnyű forgatása magában véve senkit nem avat kritikussá, műértővé, művészi íróvá. De minél szigorúbb tudományos módszerekkel hatol közelébb valaki a művészi alkotások titkaihoz: annál inkább kötelessége - a művészet s a közönség iránt - a kifejezés eszközeit elsajátítani. Nem, ez nem elég: még ezen felül kell valami, még hozzá kell adni mondanivalójához önmagából. S ha nincs mit hozzáadnia, ha döcög és untat, ha hiányzik szavából a megnyerő zene, a szuggesztív erő: akkor igen hasznos munkása lehet a művészet-megismerés tudományának, de az irodalom, a művészi publicisztika, a művész s közönsége közötti kapcsolatok kikovácsolása dolgában keveset jelent.
Elek Artúr folyóirata, mondom, a külső s az írói forma teljes harmóniájával indul.