Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 5. szám · / · FIGYELŐ

HEVESY IVÁN: PATKÓ KÁROLY ÉS SCHÖNBAUER HENRIK KIÁLLÍTÁSA

Patkó Károlynak ez a kis gyűjteménye, amelyet most mutatott be a Belvedere legutolsó kiállításán, csak művészi képességeiről tesz bizonyságot, anélkül azonban, hogy megmutatná piktúrájának határozott törekvését. Ő is, mint mostanában nagyon sok fiatal festő, egészen elfordult az impresszionista fény és színmámor könnyedén és világosan ragyogó effektusaitól és mindent a mély és sötét tónusokból igyekszik kibontani. Nem az akadémizmus visszaütése ez nála sem, hanem inkább valami új romantikus életérzésnek a vágyódása, a plenerizmus felszínes édességei után, a mélyebb drámai hatások felé. De hogy ez az aláfestés és sötét tónusokba ágyalás nem okoz elszíntelenedést, hanem ellenkezően egy igazabb és teljesebb színességet, azt éppen Patkó képei mutatják meggyőző erővel. «Ádám és Éva» című nagy kompozíciója egységes, összefoglaló színkezelésén belül a finoman átvezetett és gondosan kontrasztírozott színek és tónusértékek kimeríthetetlenül gazdag skáláját adja. Különös dolog, hogy egy színben és formában ennyire befejezett és tiszta stílusú alkotás mellett, egyéb képein annyi stílus-heterogénséget találunk. Legszembetűnőbb ezek között a megformálásbeli heterogénségek között az, hogy az emberi testet sokkal naturalisztikusabban ábrázolja úgy színek, mint formák tekintetében, mint a tájat vagy mint a halott tárgyakat. Kirívó példa erre fekvő női aktja, háttérben kis faluval. Egész kompozíciójában szándékolt változata annak a fekvő póznak és szituációnak, amelyet Tizian urbinói Vénusza óta annyian megfestettek. A nő mögött lévő drapéria és magának a nőnek a beállítása klasszikus reneszánsz stílusú, a háttér tájképe, a kép alsó részében levő fehér takaró és a rajta lévő gyümölcsök pedig a Cézanne utáni posztimpresszionista stílust mutatják.

Schönbauer Henrik szobrai kétségtelenül tanúsítják alkotójuk művészi képességeit és erőteljes plasztikai érzékét. Munkái egyszerűek, tömörek és telve vannak a túlfeszített izomerő expanzív erejével. Ez az expanzivitás azonban nem tudja megrepeszteni a szobrok zárt és határozott plaszticitását. Kár, hogy a művész nagyvonalúságra és erőteljességre valló képességeit majdnem minden figurális kompozíciójában külső, fizikai erő kifejezésére használja fel és nem törekszik mélyebb lelki expresszivitásra, az érzéseknek a szobrászi anyagon keresztül minél közvetlenebb szuggerálására. Ezért, ebből a szempontból nagyobb értéket jelent egy-két plasztikailag és pszichológiailag egyaránt jól megfogott férfiportréja.