Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 5. szám · / · FIGYELŐ

HATVANY LAJOS : A NÉMET ADY-ANTOLÓGIA

A Nyugat január 15-i számában Király György kinek munkásságát messzi idegenből igaz nagyrabecsüléssel nézem és kisérem, bírálja Franyó Zoltánnak és Heinrich Gerholdnak német Ady-antológiáját. A bírálónak sehogy sem tetszik a fordítás. Elvetélt munkának mondja. Csodálja, hogy mint az utószó s a jegyzetek írója, nevemet adtam e compromittáló irodalmi vállalkozáshoz s hogy a német kiadónál lehetővé tettem a könyv megjelenését. Végül - s erre a megjegyzésre szeretnék mindenekelőtt reflektálni - szememre hányja Király, hogy ezt a fordítást, mint első Ady-fordítást ajánlom a német közönség figyelmébe, megfeledkezve Horvát Henrik szerény alakjáról és serény művészi munkájáról. Már pedig tudvalevő, hogy Horvát Henriknek a Neue Ungarische Lyrik című antológiájában megjelent fordításai Ady igaz karakterét oly mélyen belevésték a német közönség tudatába, hogy ezt a tudatot semmiféle silány fordítási kísérlet nem fogja kikoptatni.

Ha Király György e kritika megjelenése előtt beszélt volna közös barátunkkal Horvát Henrikkel, bizonyára nem írta volna meg, amit megírt.

Tizenkét évvel (ha nem többel!) ezelőtt olvastam Horvát Henrik német Baudelaire-ját. Megkérdeztem a berlini kiadótól, hogy ki az a magyar nevű ember, aki a német versnek ily nagy pompájú, biztos kezelője. Megkaptam a választ: ez a magyar nevű ember, magyar ember, nagyváradi professzor.

Rögtön írtam Horvát Henriknek, s talán elsőnek biztattam őt, hogy fordítson magyar költőket is. Azóta nem szűnt meg irodalmi barátságunk. A magyar közönség figyelmét a Pester Lloydban hívtam fel költői irodalmunk e leghivatottabb tolmácsára, s ama bizonyos antológia dolgában is iparkodtam Horvát kezére járni.

Szóval nem feledkeztem meg Horvát Henrikről. Sohasem is feledkezhetem meg róla! S ha mégis hallgatok az utószóban Horvát Henrik Adyjáról, bizonyos szándék vezérelt. Horvát Henrik ugyanis, a maga parnasszista és klasszicista lényének egész berzenkedésével olvasta Ady Endrét. Első találkozásunkkor naphosszat ültünk együtt Horváttal, s iparkodtam közös, nagy Ady-olvasásban hozzátörni, a Rilke halk, suhanó rigmusán művelt nyelvművészt, Ady robajos, robogó verséhez. Sajnos, kevés eredménnyel. Horvátnak Ady érzés-gondolat- és formavilága idegen marad.

Mégis mint született megérző és vájt fülű virtuóz Horvát lefordított néhány Ady-verset, melyeket Alfred Kerr Pan című folyóiratában helyeztem el. Ezek voltak az első megjelent német Ady-fordítások. Bevallom, hogy e fordítások nem igen hatottak a német olvasóra, talán mert rajtok volt nyoma, hogy ez a költő s ez a fordító, két idegen, akik sohasem fogják megérteni egymást. A lények e poláris ellenkezése ütközik ki Horvát Henriknek összes Ady fordításaiból is. Se idő, se tér, hogy Babits, Kiss József, Kosztolányi, Tóth Árpád lényéhez oly melegen odasimuló, mindenben congeniális fordítójának Ady-fordításait sorra vegyem s kimutassam a strófáról-strófára feltátongó discrepantiákat. Csak egyetlen példát ragadok ki a sok közül - nem is versfordításét, csupán egyetlen vers címét. Horvát Henrik a Disznófejű Nagyurat Der Caesar mit dem Eberkopfe-nek fordítja.

A modern német poézisen, Hoffmannsthal és Rilke illanó finomságain nevelt Horvát félt a disznótól - a nagyúr, a klasszikusok szelíd fiának, meg éppenséggel: Caesar. Két szó csupán, mégis két élet, melynek árjai egymást keresztezik. Ebből az eredendő ellentétből nem születhetik édes harmónia.

Tényleg úgyis van, hogy abban a legreprezentatívabb antológiában, melyet Horvátnak köszönünk, csak épp a legreprezentatívabb magyar költő, csak épp Ady Endre nincs a maga indulatos erejű komoly-komor pátoszában képviselve.

Ami pedig Ady igaz karakterének német közönségben élő tudatát illeti - ó kedves Király professzorom, ne áltassuk magunkat! Ez a név, Ady gloriolás magyar neve s általában az egész régi és új magyar irodalomé (néhány jeles színpadi mesterkedőn kívül), a magyar határokon túl, teljesen ismeretlen. Akit a sors idegenbe sodort keservesen meglepő tapasztalatokat adhat elő arról a borzalmas ignorálásról, melyben még a külföldi műértők körében is, minden magyar teremtő elmének és léleknek munkája egyaránt s egyformán részesül.

Ennek a konok tudomásul nem vételnek megtörésére ajánlkozott fel E. P. Tal bécsi kiadó, aki nekem Franyó Zoltán fordításait mutatta. Szemem a Vér és Arany fordítására esett;

Gleich gilt es immer meinen Ohren,
Ob Leid stöhnt oder Liebe singt,
Ob Blut rinnt oder Gold verklingt.

Ich trag das Wissen: Dies ist alles,
Nutzlos bleibt sonst die ganze Flut:
Nur Blut und Gold, nur Gold und Blut.

Und alles stirbt und geht zu Ende,
Der Ruhm, das Lied, der Rang, der Sold.
Doch ewig leben Blut und Gold.

Völker verfallen, Völker kommen,
Geheiligt, wer mit kühnem Mut,
Wie ich verkündet: Gold und Blut.

Aki a verset «vegyelemzi», az bizonyára sóhajjal gondol Adynak őskori lendületű nomád világok népvándorlásait megérzékítő népek kikelnek-jére és fájva nézi a lapos: Völker kommen-t, de ugyanekkor megállapítja, hogy a fordítás igen sikerült.

Erre Király Györgynek van egy tetszetős elmélete. Ami jó, az a virtuóznak ismert Franyó fordítása; ami rossz, azt bizonyára az az ismeretlen kontár Gerhold kontárkodta bele a kötetbe. Figyelmeztetem Királyt, aki legjelesebb filológus, a filológia veszélyeire! A hajdani kódexek számos professzori elméletet kénytelenek némán tűrni, ellenben a mai fordítások és fordítóik élhetnek a föllebbezés hangos jogával. A jeles ifjú verselő német segítséget Franyó kérte maga mellé, bizonyára olyan okokból, melyek méltánylandók. A két fordító hat hétig együtt dolgozott. Amit ezalatt produkáltak, mindenképpen közös munka. Természetes, hogy e közös munkán a gyors dolgozás nyomai meglátszottak. A fordítandó anyag megválasztása sem volt a legsikerültebb. Új megválasztás, gondos simítás várt a fordítókra. A munkát csak az egyik vállalta:

Gerhold. Néki köszönhető, hogy az antológia az első Ady-kötetek javát foglalja magában.

Franyó kérelmére a kötetbe ragasztott cédula jelöli meg, hogy a közösen végzett fordításokon kívül, mi Gerhold önálló műve. Kisül, hogy a kötet leggyújtóbb - szinte hibátlan - fordításainak egyike, az Egy párisi hajnalon Gerhold fordítása.

Hosszúsága miatt nem idézhetem. De annál szívesebben idézem Gerhold fordításaiból A Magyar Messiások Columbus tojás természetességével megoldott nyolc sorát:

Hier sind die Tränen bittrer,
Die Schmerzen lasten böser,
Tausendfach sind Erlöser
Magyarische Erlöser.

Sie sterben tausend Tode,
Kein Kreuz kann Heil uns geben,
Vergeblich war ihr Leben,
Vergeblich war ihr Leben.

Aki e verset «vegyelemzi», az egy sóhajjal gondol Adynak lehelet-egyszerűségű: S a fájdalmak is mások-jára és fájva nézi a Schmerzen lasten-t. S ugyanakkor megállapítja, hogy a fordítás igen sikerült.

Gerhold és Franyó fordításainak értékkülönbségeit semmiféle filológiai vagy esztétai éleslátás sem különbözteti meg. Egyformán jók - illetve egyformán vannak távol a legjobbtól. Az ős Kaján, az Ádám hol vagy?, A Disznófejű Nagyúr, A Bölcsesség áldozása, a Szelíd, esti imádság, Ha szemeim behúnyom, - szóval a kötet fele, mind ilyen kvalitású, a maga nemében, helyenként Ady nemében is elismerésre méltó munka. Persze, hogy akad a kötetben akár Gerhold, akár Franyó név jelzi, sok selejtes fordítás is!

Mindazonáltal Ignotus, Fenyő, Szép Ernő, Kabos Ede: a versnek, s különösen az Ady versnek leghívebb hívei, kiknek az íveket e kötet megjelenése előtt mutattam, velem együtt úgy vélték, hogy amíg a megálmodott, Ady-val vetekedő német fordítót megkaphatjuk, meg kell elégedni evvel a kötettel, mely messze felülmúl minden eddigi kísérletet.

Hogy viszonylagos jelessége mellett, mennyire éreztem az első - mert első - kísérletnek fölöttébb tökéletlen voltát, mi sem bizonyítja jobban, mint a kötet utószavához fűzött megjegyzésem: «Ady nyers, érdes, merészen merő poéta. Sohasem hallott szavakat, eddig nem ismert összecsengéseket használt rímekül, fantasztikus a mondatának kötése, formáit és ütemeit magából teremti. Az ifjú Goethe vad és lendülő nyelvén kellene fordítani, melyet a német, modern költői nyelv megérzése tetéz meg. Ezek a hű s az eredetinek érzelmi és értelmi tartalmát híven nyújtó fordítások, ismert formákban visszaadott rímekben jelennek meg. Ez a fordítás fénylik és csillog, Ady szövege izzik és lobog.»

Ezek után csak nem lehet azt mondani, hogy a kötet zsákban árulja a macskát!

Petőfit hetven év óta fordítják. Ady fordítására ebben a kötetben történik legelső kísérlet. Hiszem, hogy az Ady-fordítások dolga evvel az első, bizonyára tökéletlen kísérlettel előbbre lendült, mint Petőfinek hetven év óta annyi külföldi nyelven oly siralmasan vergődő ügye.